Urameshi Yusuke egy igazi delikvens diák volt, amíg egy nap meg nem változott az élete… és vége is lett. Mikor megment egy kisgyereket attól, hogy elüsse egy kocsi, meghal, de a túlvilágon sem tudják, mit kezdjenek vele. Így kap egy második esélyt. Yusuke pedig szellemmé válik, hogy Botannal, a… [tovább]
Yu Yu Hakusho (2023–2023) 50★
Képek 4
Szereposztás
Kedvencelte 3
Várólistára tette 49
Kiemelt értékelések
Szerintem ez egy egészen jó adaptáció lett. Néhány dolgot nagyon szuperül átemeltek az animéből, néhányat viszont teljesen kihagytak.
Ha nem 5 részbe kell belezsúfolni akkor lett volna idő mindenre szépen. Sajnálom a Sötét Harcművészetek Viadalát, mert az viszont nagyon látványos lett volna ebben a minőségben.
Sok apróságot megtartottak, időt szántak rá, például a spoiler, viszont az olyan fontos dolgokat, mint például a spoiler letudták fél másodpercben.
A szereplőket szerintem eltalálták, aki külsőre nagyon nagyon hű volt az animéhez az Koenma, Karasu, Bui és Tarukane.
Sakyo számomra csalódás volt, főleg mert a Seriu-Sakyo szál nagy kedvencem az animében spoiler De tudom, tudom, 5 rész, sietős a buli. :/
Sajnálom hogy csak 5 rész. A viadal nagyon baba lett volna. Kár érte.
De újranézős lesz, mert amúgy sokkal jobb lett, mint amire számítottam.
Ha összeáll az eredeti szinkron az mekkora lett volna… Gáspár András: "YUKINA KISAAAASSZZOOOONY felkiáltása ♥ hétvégén szerintem meglesem eredeti nyelven is
Egyáltalán nem volt rossz, de kétszer ilyen hosszan tökéletes lett volna. Örülök, hogy kihagytak egy rakás töltelék részt – pl. a tojásos cuccost –, pár dolgot változtattak, de működött a dolog. Az egésznek nagyon retró, ’90-es évekbeli hangulata van, ami jól áll neki. Főleg, mert akkor futott a manga és az anime is. A ruhákon nem változtattak, maximum tényleg nagyon minimálisan, Kuwabarának jót tett a frizuraváltás, Kurama haját meg három másodperc után megszoktam. Bár lehetett volna vörös ehelyett a lila helyett, de mindegy.
A történet pergő volt, a harcok látványosak, a CGI sem lógott ki, szépen le is zárták. A színészek is ott voltak nagyon, szerintem jó gárdát válogattak össze, bár csak néhány nevet ismertem. Hongo Kanatának, és Kitamura Takuminak jól állnak a hasonló szerepek. De Shison Jun is remek Kurama lett. A yokai alakja meg gyönyörű, megnéztem volna belőle többet is.
A zenék is ott voltak, és nagyon örülnék egy második évadnak. Ami lehetne hosszabb.
Remek feldolgozása a rajzfilmsorozatnak.
Nyilván vannak benne karakterek, jelenetek, amik élőszereplős verzióban megmosolyogtatóak (Kurama másik alakja, jajj…:D), de abszolút szórakoztató, látványos, egyszerűen jól esett nézni. A cselekmény nem fedi le az animesorozat egészét, de ebbe az 5 részbe pont annyit pakoltak bele, hogy egy szép kerek történetet kapjunk.
Tetszett!
(A legutolsó résznél van stáblista utáni jelenet.)
Ez egy kifejezetten jó adaptáció lett. Netflixnek le a kalappal.
Az animét viszonylag jól sikerült összesüríteni és átadni. Nagyon jól vitték végig a történetet.
Egyetlen negatívum, hogy aki nem ismeri az animét, fog néha pillázni, hogy ezt most így hogy.
De egyébként tényleg kiváló adaptáció, remek CGI-al.
Még nem néztem élőszereplős animét, mindenhol csak az ezeket savazó ellenvéleményekkel találkoztam, így tartottam tőle, de már az első epizód lenyűgözött, a lelkesedésem pedig csak egy kicsit hagyott alább a végére (ami nem biztos, hogy a sorozat hibája).
Szerintem ez egy méltó és minőségi – látványban, tartalomban és megvalósításban egyaránt – feldolgozás lett, ami tisztelettel kezelte az eredeti alkotást.
Bővebben:
– A látvány, az effektek, a CGI mind szemkápráztatóra sikerült.
– Karakterek: Hűek voltak az eredetihez, és a színészi alkotás is említésre méltó. Nekem Koenma ábrázolása és megformálása tetszett a legjobban. Keikot utáltam az animében, itt nem volt vele bajom. Sakyou pedig kifejezetten szimpatikusra sikerült. XD
– Történet: Egyszerre a vegyítette az eredetit, annak lényegesebb pontjaival és adott új szálat ehhez a feldolgozáshoz. Jól csinálta. Örültem, hogy kihagyták a viadalt, mert azt untam az animében.
– Btw viadal: A túlzsúfolt bunyók miatt nem tetszett, ez sosem szokott lekötni, itt viszont ezekkel a jelenetekkel is elvoltam, elnéztem.
– Jól sikerültek a szörnyek is.
– Tetszett, hogy hallhatóak benne az eredeti zenék, de az újak is egész jók.
Az 50 perc nekem minden sorozatnál túl hosszú, de itt nem zavart annyira.
Jól lezárták, de nyitott lennék egy második évadra is.
A karakterek tetszenek egyébként, szerintem jól eltalálták a színészeket, a történeti megvalósítás itt a legnagyobb gyengesége a sztorinak. Miért adaptálnak egy ilyen shounen sztorit ÖT azaz ÖT DARAB SOROZATRÉSZBE?
És nem egy kezdő sztorit hoztak le, hanem összekeverték az egészet. Amiért hatalmas kár szerintem. A One Piece után felcsillant a remény a jó anime/manga adaptációkra és ez is jó lett volna, borzalmas kár, hogy ilyen lett a végeredmény. Érted, egy Kurama full form bemutatása? CSAK ÚGY MELLÉKESEN? i feel robbed…
Azt az 5 órát megérte amúgy, nem mondom, hogy sajnálom, hogy megnéztem, mert ez nem igaz. Azt sajnálom, hogy így a busz alá dobták az egészet, mert ennek folytatása sose lesz…
Nekem kicsit kínos. (Cringe)
Van benne jó is. Pár karaktert nagyon jól hoznak : Kuwabara, Hiei, Kurama.
De például az idősebb Toguro .. Úgy néz ki mint Neo a Mátrixból..
És hiányoznak a régi szinkron hangok.