Yu-Gi-Oh! (1998–1998) 73% 13★

Úgy a felétől már azon gondolkoztam, hogy hány csillagot is adjak ennek az animének. Imádtam a későbbi sorozatot a Duel Monsterst, és már évek óta meg akartam nézni ezt a sorozatot is, de mindig toltam, hogy majd. Most rávettem magam, és végignéztem. Egy kicsit bánom, hogy eddig nem néztem meg, ugyanakkor mégsem. Vegyes érzéseim vannak. Ez a sorozat sokkal sötétebb, kegyetlenebb, mint a későbbi, de ez nem baj, tetszett, hogy ilyen. Tetszett az is, hogy jobban megismerhettük Yugi „múltját” hogy rakta össze a kirakót, és a többi karakter hátterét is. Egy-egy karakter személyisége viszont teljesen más volt, mint a későbbi sorozatban, és ez nem feltétlen volt jó vagy rossz, leginkább furcsa. Főleg a Kaiba testvérek karaktere sokkolt. Seto-t önzőnek és arrogánsnak ismertem meg, itt is az volt, mégis itt a saját öccse sem érdekelte, képes lett volna bántani őt. A későbbi sorozatban ez nem így van. Bármennyire is önző és arrogáns, a testvére a mindene, nem hagyná, hogy bántsák, nem hogy még ő maga tegye. Képtelen lenne rá. Mokuba meg egyszerűen teljesen más jellemet kapott. Megmaradt a testvére iránti szeretet, de emelett mondhatni gonosz lett.
Yuugi is más lett, sokkal esetlenebb és naivabb, mint a későbbi sorozatban, és ez nem igazán nyerte el a tetszésem, viszont abban a szempontban jó volt, hogy így nagyobb volt a kontraszt közte és Yami közt. A hangja nekem furcsa volt, hogy női seiyuu-t kapott, mivel a későbbiekben már férfi seiyuu-ja van, és ez ragadt meg. Eleinte kicsit irritált is a „nyávogás”, de idővel megszoktam. Yami szinkronizálása különösen tetszett.
Anzu és Jounouchi nem változtak semmit, talán Anzu kicsit erősebb jellem volt, mint a későbbiekben, de nem jellemző. Kaptunk egy új karaktert is a csapatba, Miho-t, aki szerintem felesleges volt, végig irritált, nagyon nem kedvelem, és miatta még Honda is irritáló volt. Őt amúgysem nagyon kedveltem, de Miho még jobban lehúzta. A végén Bakura is megjelent, és itt jobban be is mutatták, hogy mennyire szenved az ezeréves gyűrű lelke miatt. Shadi is feltűnt az elején, és tetszett, hogy volt egy jelenet, ami szinte ugyanaz volt, mint a későbbiekben. Volt három párbaj is, ami majdnem ugyanaz volt, mint a későbbi sorozatban, ami tetszett, még ha kicsit másképp, más játékkal történt, a lényeg ugyanaz volt.
Az árnyjátékok is tetszettek, az elején lényegében csak ezek miatt néztem az animét. Annyira sok irritáló, undorító jellemű karakter volt benne, hogy megfordult a fejemben, hogy valóban mazochista vagyok, hogy ezt nézem. Tulajdonképp a létező összes emberi gonoszságot bemutatja az anime. Jó volt látni, ahogy ezeket az embereket megbünteti Yuugi illetve Yami. A zenék nem voltak rosszak, bár az opening annyira nem tetszett, legtöbbször áttekertem.
De számomra voltak hiányosságai is az animének. Hiányoltam a Sötét Varázslót. Egyrészt mert, ha már a Kékszemű Hósárkány benne volt, akkor őt miért hagyták ki? Hiszen fontos szerepe volt neki is, ahogy a Sárkánynak is. Lehet ez után találták ki a szerepét, de nekem a későbbi volt előbb, szóval ezért hiányzott. Másrészt meg szerintem ő is van olyan erős és ritka „lap” mint a Sárkány, vagy azok a Boszorkány kártyák. És az első anime pasi szerelmem volt!! XD
A másik az Yugi és Yami kapcsolata. Yamiról nem derült ki semmi tulajdonképpen, hogy ki ő. Valóban egy másik személyiség vagy egy másik lélek, aki birtokba vette Yuugi testét a kirakóson keresztül? Ahogy Bakurát is Yami Bakura? A későbbi sorozatból mindez kiderül, de ebben is lehetett volna valami magyarázat. Anzu szerelme Yami iránt, sem lett kifejtve/lezárva… A lezárás sem tetszett igazán… nekem kicsit olyan lóg a levegőbe feelingem van tőle…
Előzmény sorozat ugyan, de mégsem, hiszen a Setoval vívott párbajok és a Bakurával vívott párbaj ugye a későbbiben is benne van, szóval nem lehet teljesen előzmény sorozatként gondolni erre.
Összességében tetszett, de nem tudtam rá maximális csillagot adni, pont azok miatt, amiket hiányoltam. Meg Seto zöld haja, Mokuba vihogása és Miho-chan miatt…. xD

Ez az anime valahogy kimaradt a gyerekkoromból pedig elképeztő volt. Yugi barátaival együtt izgultam minden egyes mérkőzésnel, és hiszen elszomorodtam, amikor a kártyákon lévő karakterek a meccsek során „meghaltak” spoiler. Rettenetesen élveztem, mert izgalmas volt és az események csak úgy pörögtek. Viszont az utolsó rész kicsit felkavart. Mi lesz még itt? O.o

Néhány éve néztem ezt a sorozatot kb. nulla háttértudással mert a másik anime kimaradt a gyerekkoromból, pedig a játékot szerettem, és tetszett. Akkor se tartottam hibátlannak, de elég volt ahhoz, hogy belerángasson a Yu-Gi-Oh! világába.
Amit a mangában a legjobban szerettem, az itt is jól működik: mindig jön egy rossz karakter, akit Yami Yuugi a kreatív játékaival próbára tesz, és megbünteti, ha rászolgál. Itt még nem volt kártyaközpontú az egész sorozat, a címhez méltóan sok más játék is terítéken volt. Persze a szokásos párbajok is benne vannak, de ekkor még kiforratlan volt és másmilyen.
Ebben az animében Yami Yuugi kevésbé barátságos, Yuugi meg néha már túlságosan naiv, de imádom a párosukat, jól kiegészítik egymást. Ogata Megumi Yami szerepében nagyon tetszett, Yuuginál viszont ez a vinnyogó hang már nem igazán, kellett pár rész, amíg megszoktam.
Kaiba viszont… nem a szívem csücske. És még szépen fogalmaztam :P Az első szó, ami eszembe jut róla, az a s*ggfej. Főleg a manga/anime ezen részében, amikor végképp nem érdekelte a gyerekes bosszúján kívül semmi, még mások testi épsége se. spoiler Mokubát és a nevelőapjukat se kedvelem, de ők nem szerepeltek sokat szerencsére.
A megvalósítás kicsit fura, főleg a színek tekintetében (és ezzel nemcsak Seto hajára gondolok), de bejött a hangulata.
Leginkább azoknak ajánlanám ezt az animét, akik kíváncsiak a kezdetekre, és nem ragaszkodnak annyira a kártyázáshoz.
(A bennem lakó fangirl még hozzátenné: Olvassátok a mangát!!)

Nos, egyáltalán nem bántam meg, hogy megnéztem. Alapvetően ő a Duel Monsters előzménye, amikor Yuugi összerakja az Ezeréves Kirakót, majd Yami beleköltözik. Az anime sokkal darkosabb, mint a későbbi sorozat, ennélfogva nem csoda, hogy nem nagyon mutogatták a Távol-Keleten kívül, és pl. nyugaton be is volt tiltva. Mert tényleg jóval durvább, erőszakosabb, mint a többi Yu-Gi-Oh sorozat, amit készítettek. És nemcsak a kártyajátékra épít, de rengeteg más játék is megtalálható az animében a sakktól kezdve a golfig.

Viszont a jellemek zseniálisak, a hangok dettó (Ogata Megumi remek választás volt Yuugi és Yami hangjának), valamint néhány karakter háttere is jobban érthetővé válik. Kaiba Seto eleinte fura volt zöld hajjal, valamint Mokuba is irritált, amikor olyan kis gonosz szemét dög volt. De a végére persze mindenki megváltozik. Bakura is felbukkan pár epizód erejéig, aki az egyik hatalmas kedvencem.

Szóval, engem meggyőzött. Mondjuk, mivel nem sok helyen adták ki, csak VHS-en verziót találtam letöltésre, így a képminőség néha nem volt a legjobb, de a történettel maximálisan elégedett vagyok.

A későbbi sorozatot hamarabb ismertem meg, de ezt jóval hamarabb láttam végig. A manga korábbi részeinek – egy sajnos eléggé lebutított – adaptációja, de mindemellett így is nagyon szórakoztató. A történet epizodikus, és a részek cselekménye itt még csak annyi, hogy Yugit és barátait kegyetlenül megszívatja egy szemét alak, mire Yugi erősebb alternatív énje, Yami Yugi előkerül, és egy meglehetősen komoly téttel rendelkező játékban még kegyetlenebbül leszámol a gonosztevővel. És persze többször is meggyűlik a baja az enyhén szefós Kaibával és öccsével, akik itt a központi ellenségek (de nem a főgonoszok). Mindez azonban elég sok érdekes kalanddal és szereplővel társul ahhoz, hogy jó legyen. Mivel korai részek, ezért a szereplők sok esetben nyersebbek, esetlenebbek, mint az új sorozatban, de ez még nyilván rendben van. Ezenkívül van benne egy karakter, Miho, aki itt a főhősök bandájában van, de igazából nincs valami nagy jelentősége, ezért a későbbi adaptációban fel se bukkan már. A játékok jellemzően elég kreatívak, a történetek hatásosak minden egyszerűségük ellenére is, összességében nagyon jó nézni. Az egyetlen bajom a színezéssel volt, nem tudom, hogy sikerült ezt a beszívott neonáradatot összehozni, de elég szörnyű… de ki lehet bírni.

SZUPER SOROZAT.
Mindig előszeretettel bújtam, az egyiptomi hidelemvilággal, kultúrával, építészettel és a művészetekkel foglalkozó könyveket, filmeket. Utóbbi pár napban gyakran találtam a tv-ben dokufilmeket és valahogy éreztem magamban (főleg amióta tudom, hogy létezik ilyen) a késztetést, hogy megkeressem a Yugioh előzményének is mondható minisorozatot. 2003-ban volt kultusz a Yugioh kártyajátékoknak, én inkább szurkoló voltam, mint játékos, az animét nagyon szerettem. Az elmúlt években a Franchise-nak több szériája kijött, de én csak az egyiptomi generációt szerettem ( majd 1x végig nézem az akadémiásat, belekezdtem anno, illetve, a későbbi Domino városban cikázó motoros banda változatokat is -ezt az utóbbit mindenképpen a zárt ajtók mögött (COVID miatt) még meg megfogom nézni :D – Yami Yugi „leszármazottja” a főszereplő fiú, vagy arcban nagyon hasonlít rá :D).

Viszont!
Ez a kis „szösszenet”, ez a rövidke sorozat, sokkal erősebb feldolgozás, mint az ismert anime, ahol kizárólag a kártyákra fókuszálnak. Ha már a Játékok királya címről beszélünk, akkor ne csak a kártyákkal tudjon jól bánni a főszereplő, hanem más területeken is állja meg a helyét. És itt, ez rendkívül jól fel van építve.

Nagyon sajátos, nagyon szerethető, nagyon kalandos, eseménydús sztorival rendelkezik a széria.

UPDATE (2021.03.19.): Befejeztem a sorozatot, és rettentően tetszett. Bár a vége kicsit lóg a levegőben, és végül is nyomozásba nem kezdtek, lehetett volna még folytatni. Mindenesetre nekem kifejezetten tetszett, hogy nagy kontraszt volt a két Yugi között (kicsi Yuig-aki irtó cuki volt, érzékenyebb, gyermekdedebb, sajnáltam amikor agyon püfölték szinte minden részben kapott…és a csodás, kissé pszichopata Yami Yugi között). Imádom Yami Yugit (igen, nem szégyellem bevallani a Crush-om volt vagy tán most is az…xD), – tetszett a megjelenítése, ez az árnyszerű képződmény, ahogy megbünteti az aljas embereket a különféle játékok útján. Valahogy sikerült nagyon végletes gonosz figurákat betenni, nem csoda, hogy Amcsikban be volt tiltva. Volt pár durvább jelenet. Én is örülök, hogy most kicsit érettebb fejjel találtam meg, de az is igaz rám, hogy a Dragon Ball-os hülyeségek sem érintettek meg anno…

Nagyon tetszik, hogy feldolgozzák a későbbi sorozat szereplőinek előéletét, hogyan lettek barátok, stb.

Furcsaságok számomra, a hajszín változásokban mutatkoztak meg, de egy idő után nem akadtam fent rajta (Serenity rózsaszín, Kaiba zöld hajú), inkább volt creepy, hogy Seto Kaiba kezdetben kedvesen viselkedett mindenkivel, mikor egy szívtelen állat (kivéve a testvérével – de ezúttal vele is szívózott….). Szerintem amúgy jobb volt, hogy csokibarna haja lett a későbbi sorozatban, szexibb…xD). Kaiba jó karakter, de itt még az arrogáns köcsögnél is magasabb szinten van (verőembereit ráuszítja a ritkalap tulajokra és van 3 megbízott játékosa, akiket Yugira ráküld), egy célja van, Yugit legyőzze és eltapossni őt (akárcsak a narancsot az egyik jelenetben). Mocuba szintén változott, megmaradt a testvéri szeretet nála, míg bátyjánál az érzések ki lettek szerkesztve, illetve a gonosz kis törpe arcot adtak neki, amitől ellenszenvessé vált, de legalább valamiben ő volt jó (Capmon).

Miho-chan a későbbiekben nem fog hiányozni, egy nyávogós 3,14csa. :D A Honda-Miho párostól rózsaszínt hánytam…főleg, hogy eredeti hanggal baromira pocsék (utálom a japánok affektálós, nyávogós hangját női szinkronok esetében, férfiaknál meg a túlontúl keményen megjátszott macsó hangot… rettegek, hogy képernyőn keresztül le akar ütni :D) – az animesorozatban sem voltak túl jelentősek, többek között Miho ott nincs itt meg folyton E/3-as számban dumált magáról, időnként a jaj, de kis szerencsétlen esetlen lányka álarc mögé bújt és így sikerült az ujja köré csavarni a Hondát…de őt mondjuk nem volt nehéz…xD

Joey (itt Jonouchi) nem változott, keményfejű, próbálkozik egy szintre kerülni Yugival a játékok terén, de nem nagyon sikerül, sokszor segített Yugin és ezért is egy becsületes karakter, holott még az elején ő sem a jófiúk táborába tartozott.

Anzu nem irritált, mint a másik soriban, egész emészthető volt, jópofa, védelmező és gondoskodó. Ő volt az első, aki gyanakodott, hogy a Yugiból feltehetőleg nem csak 1 van… tetszett a kis finom szerelmi szál is, amit a későbbi kártyajátékos verzióba nem tehettek bele, kellő érzékletességgel volt megjelenítve.

Az openinget megszerettem, jók benne a képi megoldások és a zene is fülbemászó, tökéletesen passzolt a történethez.

Összességében boldog vagyok, hogy megtaláltam a sorozatot, többletet adott az ismert animéhez, és vidám emlékeket hozott elő, amikor suli után a képernyő elé zuttyanva a YUGIOH kártyapárbajoknak volt szem és fültanúja.