Kinoshita Akane a saját kárán tanulta meg, hogy a gamer fiúk nem különbek offline társaiknál. Barátja megcsalta egy másik lánnyal azon az internetes játékon keresztül, amivel eddig együtt játszottak. Miközben a lány a szakítás okozta dühét a játékbeli szörnyek péppé verésével vezeti le,… [tovább]
Yamada-kun to Lv999 no Koi wo Suru (2023–2023) 33★
23' · japán · animációs, romantikus, vígjáték, sorozat, anime
1 évad · 13 rész
Szereposztás
Kedvencelte 8
Várólistára tette 32
Kiemelt értékelések
Nagyon aranyos történet volt, ráadásul semmi felesleges dráma nem volt benne. Runa mondjuk kicsit túlzásba vitte a dolgokat. A főpáros aranyos, viszonylag lassan fejlődik a kapcsolatuk, de cserébe nem érződik sem elsietettnek, sem pedig elnyújtottnak azért. A grafikája is szép volt. Kellemes romantikus slice of life egy kedvelhető női főszereplővel, úgyhogy megkapja a 8 pontot.
Teljesen átlagos romantikus vígjáték. Az értékelések alapján én sokkal jobbra számítottam, ehhez képest az összes szereplő (főleg Akane), kegyetlenül irritált, egyáltalán nem tetszett a karakterdizájn (főleg Yamadáé nem) és a 9-10. epizód környékén el is untam az egészet. Voltak szerethető és humoros pillanatai is, de az én gyomrom egyáltalán nem vette be Akane viselkedését és maga a páros sem tetszett. Úgy tűnik, szimplán már nem igazán kötnek le ezek a romantikus semmiségek, főleg nem a slice of life kategóriában. Nem rossz anime, de nem az én történetem.
Végre egy anime, amibe belekezdek és nem ongoing. :P
Nekem nagyon bejött, egybe le is daráltam. Cuki volt, egyszerű, bonyodalomtól mentes. Pont erre volt szükségem jelenleg. :) Egy bajom van, hogy néztem volna még. :D
Az elejétől a végéig kellemes élmény volt. …
Mi történik, ha összekevered a játékot, a szeretet-gyűlölet kapcsolatokat és a félreértéseket? Kapsz Gamereket!
A tempó azonban lassú, és az anime kiszámítható.
Ha valami, akkor az anime audiovizuális vonatkozásai jól meg vannak csinálva. A nyitó főcímdal, a „Gradation” fülbemászó és vidám. Tökéletesen megadja az anime alaphangját.
Ha Ön egy rom-com rajongó, akkor lehet, hogy élvezni fogja. Azonban nem ajánlom mindenkinek.
Ez elképesztően cuki volt. Kellemes kikapcsolódás így a nyári melegben egy pohár limonádé/jegeskávé mellettt.
A F.O.S adott az egész animének egy plusz, jókat mosolyogtam azokon a részeken. Nincs szerencsére sok szereplő, aki viszont van, nagyon szerethető. Olyan… hétköznapiak mindannyian, és pont ettől igazán bájosak.
Yamada és Akane párosát is nagyon szerettem, végre egy romantikus anime, ahol hihetően és hétköznapian alakul a kapcsolatuk, nem pedig elsőlátásrafüligbelédestem módon.
Ez az anime nagyon jókor talált meg.
Nagyon aranyos anime volt, mangában tuti el fogom olvasni.^^ Különösen tetszett a gamer téma. :)
Nekem ez volt az utóbbi évek legjobb romantikus animéje.
Hihetetlen aranyos és a grafika is gyönyörű.
Nagyon szerettem benne, hogy nincsenek hatalmas drámák és nem kerülgetik évekig egymást a szereplők sem.
Nekem nagyon bejött. Kár, hogy csak 13 rész.
Mindig vártam az újabb részt, elolvastam a mangát többször is.
Utoljára a Kamisama érte el nálam ezt a nagy fanatizmust. (Pedig az nagyon más téma.)