Yahari Ore no Seishun Rabu Kome wa Machigatteiru. (Yahari Ore no Seishun 1.) (2013–2013) 79% 15★

Az Oregairu-re, avagy Yahari Ore no Seishun… nem írom le végig a címet, akárki el tudja olvasni. Szóval úgy bukkantam rá, hogy sokan a kedvenc animémhez (Seishun Buta Yarou wa Bunny Girl Senpai no Yume o Minai) hasonlították, tehát elvileg ez inspirálta azt. Így természetes, hogy megnéztem.
A főhős, Hikigaya tényleg mutat azonos tulajdonságokat Sakutával, de persze ettől függetlenül még mindig távolról sem egy Sakuta. Jó, erről később.
Igazából a három főkaraktert meg lehet találni mind a két műben. Van a társadalomból kitaszított, de ezen nem kesergő, kiemelkedően intelligens, azonban tanulmányilag kicsit sem tehetséges fiú, aki gyakran nagyon nagy seggfej tud lenni, azért, mert nem mindig tudja, hogy amit mond, azzal megbánt másokat (Hikigaya és Sakuta). Van a társadalomból kiolvadó, szintén magányos, fekete hajú, totális tsundere lány, aki kiemelkedően tehetséges az élet minden terén, emellett gazdag és viharos kapcsolata van a testvérével (Yukino és Mai). Valamint van az állandóan pörgő lány, akit a főhős kísértetiesen könnyen fel tud bosszantani, de ennek ellenére szerelmes belé, és nem mellesleg Touyohama Nao a seiyuuja (Yui és Tomoe… de nekem senki ne mondja, hogy nem szándékosan választották ugyanazt a seiyuu-t a szerepre! Gyakorlatilag majdnem ugyanaz a karakter (kivéve, hogy Tomoe állandólagos bizonytalansága és megfelelési kényszere nincs meg Yuiban)).
A társadalomkritikai rész is hasonló. Azért dicséretére váljon az Oregairu-nek, hogy sokkal jobban kifejtette ezt a részét a sorozatnak, mint a Seishun Buta (aminek ha nem olvasom el a light noveljét, fel sem tűnik, hogy mennyi társadalomkritika van benne. Az animében is, de sokkal jobban el van bújva).
Alapvetően is szeretem azokat a történeteket, ahol a főhősök abszolút nem az iskola vagy a társadalom élén vannak, ezért is kapok frászt azoktól a romantikus animéktől, ahol a főhős fiú az iskola legnépszerűbb tagja.
Az Oregairu pont abba a sablonba illik bele, amit imádok. Tehát totális antihős főszereplő, tsundere lány, társadalomkritika, és animékhez képest jó humor. Akkor hol van a probléma?
A legnagyobb problémám, hogy nincs semmi íve a történetnek. Nincs karakterfejlődés (Yukinot kivéve), nincsenek következmények, egyszerűen csak folyik a cselekmény és történnek a dolgok. A szereplők nem változnak a történet folyamán, és egyszerűen nem látom, merrefelé halad a sztori. Lehet mondani, hogy „de oké, még csak egy évadot néztél meg belőle", de én inkább úgy fogalmaznék, hogy megnéztem egy évadot, és még mindig nem látom, hogy északra megy-e, vagy délre. Olyan, mint amikor egy hóviharban akarsz tájékozódni. Az egész anime csak így elsuhan. Ez az anime az autó, ami nem áll meg a stopposnak, tudjátok, miről beszélek.
Tehát hasonlítsuk össze, hogy a Seishun Buta mennyi mindent mesélt el 13 rész alatt, azzal, hogy az Oregairu mennyit mesélt el 13 rész alatt. Lényegében ég és föld.
De nem csak ez a problémám, mert ezt könnyen javíthatják a folytatásokra. Az ok, ami miatt tuti, hogy nem most fogok nekiállni a 2.évadnak, de romantikusnak sem egy darabig (a Pet na Kanojot akartam ezután elkezdeni, meg be kéne fejeznem a Sukitte ii na yo-t és a Fruits basketet, de), az, hogy borzasztóan szenvedős. Ó, de valami irdatlan nagy szenvedés van benne. Amúgy vicces, mert egyelőre alig lehetne megmondani, hogy romantikus mű, mert azt leszámítva, hogy Yui láthatóan bele van esve Hikkibe (emellett tudom, hogy Hikki nem vele fog összejönni, szóval… basszus, a háromszöget hamarabb felépítették, mint ténylegesen a romantikus kapcsolatot! Ez mi?) semmi jele nincs romantikának. Nem is tudom, mi volt cringe benne. Talán a párbeszédek.
A szenvedős-t nem úgy értettem, hogy Toradora!-szintű szenvedés van benne, hanem inkább úgy, hogy nekem volt szenvedés nézni. És meg sem tudnám magyarázni, miért, ugyanis nem rossz ez az anime.
Ha már Toradora. Muszáj említenem, hogyha ez inspirálta a Seishun Butát, akkor ezt a Toradora! inspirálta. Hikigaya szeme egy az egyben ugyanolyan, mint Ryuujié, Yukino, Taigához hasonlóan, a történet korai szakaszában, még tsundarékhez képest is irdatlan kegyetlenül lenézően bánik a főhőssel, és gyakran alázza meg. Yui ugyanolyan örökmozgó lány, mint Minori, és mind a kettejükre jellemző, hogy állandóan vidámnak mutatkoznak, pedig többnyire nem azok, és nem mellesleg szerelmesek a főhősbe, de mégsem velük jön össze végül. És ott van a kissé különc „harmincéves szűzlány" tanárnő.
De nem csak ők, majdnem minden karaktert tudnék azonosítani valamelyik Toradorással és/vagy Seishun Butással.
Amúgy a karaktereknek miért alliterál a nevük? Hikigaya Hachima. Yuigahama Yui. Yukinoshita Yukino. Hayama Hayato. Peter Parker. Akinek meg nem alliterál, annak rímel. Kawasaki Saki. Ebina Hina. Jesszusom, miért teszi ezt velünk a készítő?
Hikigaya karakternek jó, főhősnek viszont pocsék, mert kizárták az azonosulás minden lehetőségét. Eddig 70%-ban a mary sue tökéletes ellentéte. A negatív tulajdonságai egyeznek Sakutáéival (amit nem bántam), de sok pozitív tulajdonságot nem kapott mellé. Emiatt eleinte nagyon kedveltem, de idővel csak fárasztó lett.
A legjobb szó erre a sorozatra tényleg a „fárasztó" lenne. Rosszul kezelt szerelmi háromszög, és főszereplő, mindemellett gyenge lábakon álló történetvezetés társul egy nagyon cringe hangulathoz.
Jó anime az Oregairu, de ettől még csalódtam benne.