Kedvencelte 1

Várólistára tette 8


Kiemelt értékelések

troublemaker

A barátom ragaszkodott hozzá, hogy megnézzük, ráadásul nem akart semmit elárulni a filmről, szóval teljesen vakon ültem a képernyő elé (, meg kicsit szkeptikusan, főleg miután még azt is közölte, hogy csak YouTube-on tudjuk megnézni, mert máshol szerinte nincs fent interneten,) de megmondom őszintén, a film végére mind a ketten sírva röhögtünk.

Negative_Singularity

Na jó, ez… ez egészen hihetetlen volt. Az igénytelenség olyan fokát üti meg, hogy az már komolyan jó. A látvány katasztrófa, és nem vagyok biztos benne, hogy a poén kedvéért; ennyi telt tőlük, hát így marad (mellékeltem két képet a filmhez, igen… végig olyan). A poénok viszont meglepően jók, a kedvencem, amikor pisilt a pasi, a katonák meg figyelmeztették egymást, hogy „vigyázat, veszélyes fegyvert szorongat”. :D
Igazából az egész értékelhetetlen, nem tudom, hogy miért született meg ez a film, de borzasztó XD A kommentárok is… ahj, istenem XD

#ugandaikommandó

2 hozzászólás
rocketdog 

Napok óta kerestem egy olyan filmet, amin valóban tudok szórakozni. Úgy látszik ezért most egészen Ugandáig kellett mennem. Ez Uganda első akciófilmje, amit pénz és szakértelem nélkül készítettek egy faluban nem is számítva arra, hogy a világ más tájaira is eljut. És milyen jó, hogy eljutott. Ennél sokkal unalmasabb, fantáziátlanabb filmek készültek már hatalmas pénzekből. A lelkesedés és kreativitás nagyon erősen ott van benne. Komolyan venni persze nem lehet, de a VJ-vel együtt hatalmas élmény :D

para_celsus

Vannak filmek, amiket VAGY nagyon szeret VAGY nagyon utál az ember gyereke. Nos, a Who killed Captain Alex? c. ugandai filmtörténeti mérföldkő az első film, amit nagyon szeret ÉS nagyon utál egyidejűleg a magamfajta néző.
Ha azt nézem, hogy ultragagyik az effektek, hogy a törzsi nyelv(ek)en forgatott filmet végignarrálja, -hadoválja, -dumálja és -röhögcséli a világ legidegesítőbb narrátora, hogy SOSEM TUDJUK MEG, ki ölte meg Alex kapitányt ("Uganda's best soldier!" – ahogy a narrátor, VJ Emmie mondaná), akkor utálja az ember a mozit. Másrészt viszont… szereti.
A 200 dollárból, egy kampalai (Uganda nyomornegyedében található) sufniban, rettenetesen szűkös körülmények között leforgatott film ugyanis olyasmit tud, amit nagyon kevés mozi, legyen akár blockbuster, akár trash: tele van öniróniával. Mert hát minek is lehetne nevezni másnak, mint öniróniának, amikor a gyönyörűszépen odaanimált, 16 bites GIF helikopter láttán a narrátor közli, hogy „Ugandan Ghetto Air Force!”. Vagy amikor az ugandai kung-fu mester a fán alszik, mire a VJ Emmie benyögi: „Hotel Kampala!”.

Mayirah

A film nehezen értékelhető a hagyományos keretek között. Különösen, ha tisztában vagyunk vele, hogy a film egy középiskolás művészsulis dolgozat büdzséjének a töredékéből készült. Szürreális élmény. Ilyet még nem láttál.


Népszerű idézetek


Hasonló filmek címkék alapján