Wait Till Your Father Gets Home (1972–1974) 80% 1★

A Wait Till Your Father Gets Home tulajdonképp egy elfeledett, kiöregedett alapmű. A Hanna-Barbera stúdió produkciója, és bár a cég készített már egy pár felnőtt célközönségű családos animált sitcomot (a jó öreg Flintstones és a szintén szép emlékű Jetsons, ugyebár), de az a különbség, hogy ez a sorozat abszolút felnőtteknek készült, olyannyira, hogy korának egyik legellentmondásosabb sorozatai közé tartozott. Persze ma már ezt egy kicsit nehéz elképzelni, mert spirituális utódjai (Simpsons, Family Guy (meg úgy egyáltalán Seth MacFarlane alkotásai), Bob's Burgers és leginkább talán a King of the Hill) a mai napig velünk vannak, és sokkal keményebbek. Ez azonban a korszak miatt van, mert bár a Wait Till Your Father Gets Home nem rendelkezik olyan kemény vizuális és verbális elemekkel, mint mai utódjai, a témák teljesen egyértelműen nem gyerekeknek valók, és amerikai animációs sorozatok közül alapvetően elsőként tette középpontba hazájának erősen aggasztó, ingatag politikai és erkölcsi helyzetét, miközben a kor ismérveit is kicsúfolta. A történet középpontjában Harry Boyle, a családfő áll, aki minden részben valami kisebb konfliktusba keveredik. A pasas ugyanis alapvetően jószándékú, de kicsit buta és nagyon konzervatív, ami miatt modern gyerekeit meg sem érti általában, és emiatt gyakoriak az összeütközések a családban. (Legnagyobb fia, Chet, lusta, de alapvetően rendes hippi, középső gyereke, a kövér Alice a kor modern és néha a felnőttek számára teljesen érthetetlen divatok követője, míg Jamie, a legkisebb fiú talán a legjobb gyerek, de meglepően pénzközpontú). Jó húzás azonban, hogy a témák körül vannak járva, és nem arról van szó, hogy szegény apucit lealázza az értelmesebb stáb, mert nagyon gyakran neki tudtam igazat adni. Ezenkívül egy kellemes elem, hogy a család mindent egybevetve nem nevezhető igazán diszfunkcionálisnak, hiszen egyértelműen szeretik egymást.
Személyes kedvenc karakterem kicsit különös módon Ralph, a paranoiás szomszéd, aki mindenben orosz-kínai összeesküvést lát, bár elismerem, hogy két okból is nagyon rosszul öregedett a szerep: egyrészt, mert ami 50 évvel ezelőtt nagyon vicces karikatúra volt, az ma már konkrétan full realista, másrészt meg mert az utóbbi években kiderült, hogy az oroszok tényleg a spájzban vannak, így annyira már nem is tűnik elszálltnak minden elmélete (na jó, a nagyrésze igen, de akkor is…).
Összességében a sorozat lassú, nem olyan extravagáns, mint utódjai, de a korszellem miatt is jó volt megnézni.