Vasangyalok (Vasangyalok 1.) (1987) 55% 2★

Délkelet Ázsia egykor boldogabb demokráciáiban a filmgyártás virágzása bizonyosan köszönhető volt a nyugati (vagy onnan nézve keleti?) felvevőpiacok nagyságának is. Kicsit hihetetlen belegondolni, hogy ez a tajvani cucc például Magyarországon kelt új életre több évvel eredeti megjelenése után, mint VHS-szalagra égetett, formás és full hivatalos tokba rakott akciófilm. Mert akkor, a kilencvenes évek legelején annyira nem is volt magától értetődő, mitől annyival jobb a hollywoodi bóvli, mint a távol-keleti bóvli – és tényleg, vajon mennyiben több-jobb-másabb például a Kommandó, mint a Vasangyalok?

Ma már persze egyszerűbb a kérdés, ránézésre is látszik, hogy mit tudott Tajvan és mit Amerika a nyolcvanas évek közepén, de ezek a távol-keleti B-akciómozik egészen új jelentéstartalmakat tudnak olykor magukban hordozni. Rájuk nézve például tökéletesen látszik, mit látott és mit vett le a helyi filmesek hada a hollywoodi tömegfilmes mintából – a megvalósításuk ezáltal mintha afféle paródiája lenne például a Kommandó-féle eszeveszett lövöldözésnek. A Vasangyalok ezen része már-már komikus, de pontosan azért, mert a nézők és alkotók ilyen irányú igényei is komikusak voltak. Ott van viszont a minden körülmények között, még a helyi felső tízezer mindennapi élettereiben is, az utcákon, sőt, az összes helyszínen megtapasztalható távol-keleti egzotikum. Hiába urbanizált közegben játszódik a film, érezzük, hogy itt egy kicsit belekóstolhatunk a helyi mindennapok hangulatába is, aminek szerves alkotórésze a nyugat (vagy kelet?) majmolás, az amerikai és európai divat, ízlés, szépségideálok követése. A végeredményként létrejövő elegy bizarr, hamisítatlanul keleti és kissé hamiskás nyugati ízek keveréke, ami arra viszont kiváló, hogy önálló arculatot, feelinget adjon ezeknek a filmeknek.
Ezeknek az amúgy nem túl jó filmeknek, bár a Vasangyalok szerintem pont egy jobb találat közülük. Felszínes és nem túl bonyolult története afféle Charlie angyalai utánérzés, hollywoodiasan kicsiszolt castinggal: van joviális jó pasi, szendének álcázott jó nő és jó nőnek álcázott humorzsák, meg bónusz jó pasi, illetve a másik oldalon olyan kegyetlen végzetasszonya, hogy már rég el kellett volna tennie láb alól a sajátjainak…
A prezentált harcművészeti mutatványokat nem nagyon tudom értékelni, mert nem értek a műfajhoz, mindenesetre úgy érzem, jobb az összkép, mint a poénra vett korai/keleti Jackie Chan mozik esetében, elég dinamikusak az akciószekvenciák. A mozi egyébként meglehetősen véres, látványos is a maga keretei között, a sztori meg úgyszólván rendben van. A magyar szinkron szimpatikus, a film milyenségéhez viszonyítva érezhetően mindent elkövettek, hogy közelebb hozzák a karaktereket a nézőhöz.

Egy pillanatig sem tagadhatjuk le, ez a film alapvetően gagyi, csak saját műfajában jó versenyző, abban viszont akaratlanul érdekes görbe tükör Hollywood és a nyugati filmnézők számára. Talán emiatt a meta-vetület miatt többet érdemelne, de tartok tőle, ezt legalább tucatnyi korabeli hasonszőrű darab tudja még biztosítani rajta kívül. Így öt.