Van pápánk! (2011) 70% 8★

Na, ez a film tényleg szól valamiről, a pápaválasztás kliséin túl (intrikák és hogy készül a fehér füst) – nem úgy, mint az amúgy kirívóan tehetséges R. Harris legutóbbi, sztárparádés Konklávé c. üres lufija –, ennek a történetnek a magva már önmagában megkapó: a frissen megválasztott pápa – akit Piccoli amúgy zseniálisan alakít – összeomlik a hirtelen rázuhant teher súlya alatt. És ami ezután következik – hogy pl. titokban pszichológusokhoz hurcolják, a Vatikán adminisztrációja pedig szintén recseg-ropog –, szóval nem (csupán) a vatikáni szennyest teregeti ki, hanem megmutat egy, az életét keresgélő öregembert (az új pápa civilbe öltözve Rómában tévelyeg). Látjuk a pápai állam kulisszái mögötti mindennapokat (pl.: gárdisták gyakorlatozása, bíborosok gyógyszerszekrényei, vagy főleg: mikor u.ők azt firtatják, melyikük milyen oddsot kapott a fogadóirodáknál). És nem kenetteljes, meg tömjénszagú, hanem szellemes és humoros. A rendező pedig remekül játssza a bíborosok közé zárt mókamestert (ő a picológus), a keze alatt a bíborosok úgy kezdenek el viselkedni, mint gyerekek az osztálykiránduláson.
Aztán persze előbb-utóbb ki kell állni arra az erkélyre. Egy rendhagyó beszéddel.
(Ekkoriban – 2011 – még pápa volt Ratzinger, de már bizonyára terjedtek hírek a lemondásáról. Nem mondom, hogy erre akár csak utalt volna a film, sőt, a Piccoli-féle pápa inkább színésznek állt volna a filmben, de azért emlékeztetnék rá.)

Egy szórakoztató és elgondolkodtató film arról, hogyan zajlik a pápaválasztás, és az illető hogy éli meg. Vicces és zavarbaejtő a jelenet, amikor a választás alatt mindegyik bíboros úgy imádkozik, hogy „kérlek, Uram, csak ne engem”…
#Febiofest 2012
#Lumiere