Űrállomás 76 (2014) 40% 14★

Nehéz értékelnem, mert nem tudom, miként értelmezzem a filmet. Szerintem az a baj, hogy a trailer egy Mel Brooks típusú paródiának adja el és ez iszonyúan félrevezeti a nézőt, köztük engem is.
Merthogy adott egy tipikusan 70-es évekbeli sci-fi környezet látványban, cselekedetekben, filozófiában, stb. Minden klisé megvan benne a cigitől a robotpszichológuson át a szexig, kiegészítve Marisa Coughlan bicskanyitogató Farrah Fawcettjével. És mégsem működik. Legalábbis humor szintjén nem. Az egyetlen jelenet, amin elnevettem magam, az az, mikor spoiler. Szóval ha ezt tényleg paródiának, vígjátéknak szánták, akkor nagyon rosszul sikerült. A párbeszédek lassúak és erőltetettek, és a lehetőséget magában rejtő környezet komikuma nem tud érvényesülni.
Ha viszont eltekintek a környezettől és meg sem próbálom vígjátékként értelmezni, akkor igen erős drámai helyzetek maradnak a képernyőn. Sérült, deformált, diszharmonikus kapcsolatok, magányos emberek, megtört lelkek. És ebből nagyon sokat ki lehetett volna még hozni. Ha ugyanezt a kis csapatot egy jelenkori földi térbe zárjuk össze és egy kicsit még rágyúrnak a szövegekre, sokkal több csillagot sikerült volna összeszednie, mert jelenet szinten erősek az érzelmi képek.
A színészek alakításán igencsak meglepődtem, mert minden az elvárásaimmal ellentétesen alakult.
Azt gondoltam, Patrick Wilson, Liv Tyler és Jerry O'Connell viszi majd a prímet a játékban, de valamennyiüktől csak kínos és erőltetetten kimért pillanatokat kaptam. Nagyon játszani akartak, és azt hiszem pont ettől ment tönkre. Marisa Coughlantől nem vártam sokat, szőke cicára számítottam, megkaptam, megspékelve a legénység legjobban utálható karaktere cimkével. Két embert találtam mindössze, akik természetesen és őszintén játszottak mindenféle mesterkélt hozzáadás nélkül: Matt Bomer és a kislányát alakító Kylie Rogers.
Összegzés: vígjátéknak borzalmas, drámának lehetett volna még csiszolni.

Lopva a Sarah Silverman Programból, valami ilyesmi lehet a „gentle comedy”…

Érdekes szatíra közeg volt ez az űrállomásba bújtatott ’70-es évek amerikája. SF rajongóként kicsit kiakadtam az elején mikor kétpercenként rágyújtott valaki, de mikor ráéreztem, hogy metafóra az egész, akkor már röhögtem rajta, és egész elgondolkoztam az olyan ötleteken, mint a hibernált nagyi. Mindenesetre újszerű közeget teremtett a sok utópia után a hímsoviniszta, trapézgatyás, szabadfüves, hejtett szexualitásos elidegenedett, unalmas hétköznapokból álló „jövőkép”.
Na, jó hosszan taglaltam a film érdemének felírható érát, de ez sajnos nem vitte el a hátán az alkotást. Egészében elég unalmas, vontatott, semmi újat nem mondó kis film, egyetlen szerethető karakter nélkül.
Tudom szatíra, tehát ezek nem feltétlenül lennének szükségesek… ha lett volna valami velős üzenet. De, ha volt is, én nem találtam meg.

Nagyon zavar, hogy a vígjáték szinte minden filmen rajta van. És ebben kb. semmi se volt víg szerintem. Unalmas volt, érdektelen, lassú, feszült. Nem értem, hogy ilyen rossz filmeket minek gyártanak. Kinek van pénze, hogy ilyen filmeket finanszírozzon. Teljesen felesleges.

Értem én, hogy meg akarták fogni az idősebb sci-fi rajongókat ezzel a retro stílussal, de szerintem én még nem vagyok elég idős, ahhoz, hogy ez nosztalgiát keltsen bennem.