The Morricone Duel (The Most Dangerous Concert Ever) (2018) 80% 1★

Ma, amikor a valaha volt legtöbb zenei tehetségnek van lehetősége eljutni azokba az előadói körökbe, ahova saját képességeik predesztinálják őket, szerencsétlen módon úgy kell vadászni a közönséget a szimfonikus zenekarok komolyzenei előadásaihoz, mint a vizet a Szaharában. Az erre adott reakciók ízlésünktől függően zseniálisak, vagy éppen hogy blaszfémiával felérőek: a Dán Királyi Szimfonikus Zenekar például több éve soundtrack-tematikájú, egyre komolyabb show-elemekkel átszőtt produkciókat mutat be, amikkel eleve a komolyzene „könnyebb” oldalát kínálják fel a nagyérdeműnek, illetve a feldolgozott témától függően a filmrajongókat is próbálják megmozgatni. 2018-ban Morricone és a western volt soron…

Anno a kémfilmek zenéire építő Agents Are Forever abszolút megvett, a Fantasymphony-t nagyjából nevetségesnek találtam, a The Morricone Duel meg, hát… nem kapcsoltam ki, főleg a tényleg Morricone darabokkal feltöltött részek alatt, de hanyatt sem estem tőle. Talán éppen azért, mert Morricone zenéivel eleve ambivalens a viszonyom, illetve mert vele azért alapból is jól el vagyunk látva: az eredetiek mellett évtizedek óta bombáznak minket a feldolgozások és az utánérzések (lásd például itt: https://snitt.hu/karcok/116965), a sor végére hagyott Taxisofőr, Keresztapa és Kill Bill meg szűk és elég alibi keresztmetszet: nem volt több emlékezetes és jellegzetes western soundtrack?
Mindenesetre a fent említett két másik koncertprojekthez viszonyítva a The Morricone Duel félúton áll. A show-elemek ügyesen bevonzzák a nézőt, a zenei prezentáció, a szimfonikus zenekarra méretezett átiratok kifogástalanok. A szériáért rajongó ismerősöm szerint biztos nagy öröm a zenekar tagjainak, hogy végre nem a klasszikus repertoárból dolgoznak – engem ez a gondolat nem izgat fel különösebben, akkor már inkább a Három Tenor. Filmrajongóknak, különösen western- és Morricone-rajongóknak viszont abszolút kötelező ez a felvétel! Akit érdekel Morricone zenéje, az nyilván találkozott már hasonló átdolgozásokkal, de a modern felvételi technológia és a tű éles, jó minőségű vizuális körítés valóban lenyűgöző élménnyé teszi a The Morricone Duelt.
Az meg megint nagyon egyéni nyűgöm, hogy az átszellemült(?) Tuva Semmingsemről készült közeli képek ugyanúgy zavarnak, mint korábban a Fantasymphony-ban, Caroline Henderson előadása az Agents…-ben zenei és vizuális értelemben is kellemesebb volt.

Jó kis show-műsor, boldog az az ország, ahol a nemzeti szimfonikus zenekarok ilyen projekteket is bevállalnak/így próbálják meg felkelteni az érdeklődést valódi céljaik és kulturális feladataik iránt. Aki napi szinten fogyaszt komolyzenét, talán más szemmel fogja nézni, de valójában minden téren kifogástalan, minőségi szórakoztatást látunk a képernyőn!