Várólistára tette 7


Kiemelt értékelések

Emerson 

Idejét se tudom, mikor szenvedtem ennyire film alatt. Még negyed óra sem telt el belőle, de már halálosan untam. Bárcsak kómába estem volna, vagy csak szimplán átaludtam volna az egészet… de nem… először is: ezt biztos, hogy David Baldacci írta? Tényleg? Öcsém… maradj inkább a politikai krimiknél! A karakterek mindegyikét legszívesebben odakötöztem volna a sínekre és… na, ki lehet találni a folytatást. Nemcsak a sablonokba, a nyálba is bele lehetett fulladni. Juj, házasodjunk a vonaton! és közben visítozzunk, hogy „we are gonna get marry” Juhuhú, hova hányjak? Aztán ez az exek találkoznak és jaj… majd felbukkan a soros barátnő és úgy kell ránézni, mint a véres rongyra. Áh… Mondtam már, hogy bele lehetett fulladni a sablonokba? Az ex liba feje egyébként olyan volt, mintha egy horrorfilmből húzták volna elő, szóval vártam valami fordulatot…. pölö beledöfi a villát a riválisba, vagy kiheréli az exet, mert miért is ne. De nem, ez nem olyan film volt. Ez a Hallmark legalja volt.
Az egyetlen felüdülést az adta, amikor a vonatot kívülről mutatták. Amikor meg átment a hídon, jaj, hát sajnáltam, hogy sikerült átmenniük… aztán jött a hócsapda! Hohohóóó, akkor legalább fagyjanak meg és egyenek egymás hullájából! Nem spoiler, hogy ez sem történt meg.
Brutális egy film volt. Csak nem úgy, ahogy szerettem volna. Soha többet karácsonyos vonatos film!

7 hozzászólás

Hasonló filmek címkék alapján