A Föld túlnépesedése miatt az emberiség a Marsot tűzte ki célul, mint következő lehetséges élőhelyet az emberiség számára. Első lépésként terraformálni kell a bolygót. Először is néhány csótányt eresztenek szét a Marson, amelyek mutálódnak és két lábra állnak.
2599-ben tizenöt… [tovább]
Terra Formars (2016) 8★
Képek 3
Szereposztás
Várólistára tette 16
Kiemelt értékelések
Az alaphelyzet elég egyedi és elborult ahhoz, hogy szórakoztató legyen. Több, mint 100 perchez viszont nagyon kevés az alapanyag. Látványfilmről van szó, viszont a CGI olyan förtelmes, hogy elsírtam magam rajta.
Hát… ez kemény volt, és tény, hogy nem ez a film nem való bogárfóbiásoknak. Nekem kifejezetten tetszett, izgalmas volt, pergős, akciódús és a látványra sem lehetett panasz. A CGI remekül sikerült, nem lógott ki, szóval pöpec lett. A színészi játék is zseniális szerintem, Oguri Shunt és Yamada Takayukit pedig külön is kiemelném. Nálam ők vittek mindent. Shunnak meg mindenfajta szerep jól áll, ő bármit el tud játszani, amivel megbízzák. Tényleg kissé Gary Oldman kinézete volt az Ötödik elemből, de még ez is jól állt neki.
A mangát nem ismerem (meg az animét sem), de mindkettő ott csücsül a várólistámon.
Látvány: jeles. (Fujj, nem nagyon bírom a bogarakat meg a rovarokat).
Sztori: az is, ha egyszer sikerül elvonatkoztatnunk attól, hogy mekkora marhaság az egész. Az alapanyag ugye adott volt. Egyébként azért mondanivalója is van a dolognak, ha az ember veszi a fáradságot és kicsit megkapargatja a felszínt.
Rendezés: jeles. Mégis mit vártunk Miike Takashitól? Nem az a tipikus sci-fi, de mégis az.
Szereplők: mind rendben volt, de engedtesség meg nekem, hogy kiemeljem a kedvencemet: Oguri Shun egyszerűen mindent el tud játszani, és mindenben nagyon jó! (Kicsit emlékeztet a figura Gary Oldman karakterére Az ötödik elemből… még a frizurája is hasonló).
Nem mindenkinek való ez a film, szerintem sokan végig sem tudják nézni, illetve otthagyják az elején… nekem tetszett.