Ted Bundy: Falling for a Killer (2020–2020) 81% 7★

Ez a minisorozat a többi dokutól és videómegosztókon fellelt időutazó videóktól eltérően a nők, a volt barátnő, az áldozatok családtagjai, a testvér Rich oldaláról is bevezet minket a nevezett báránybőrbe bújt farkas (megnyerő, pszichológia szakon végzett visszahúzódó egyetemista bőrébe bújt démon) világába. Egy roppant érdekes és új perspektíva.

(A hét elején a Libristo-nak hála el tudtam kezdeni olvasni a The Phantom Prince 2020-as bővített kiadását, így az első néhány szakasszal párhuzamosan „futtattam” a kettőt, mi mást olvasna az ember lánya a szeretet ünnepének jegyében) A sorozat nagyobb részében Liz és kislánya – a mára már gyönyörű nővé cseperedett – Molly mesélnek a Teddel töltött eseménydús, bohó, izgalmas és csodás évekről és arról, hogy hogyan élték meg az azt követő időszakot, miután valami végleg elpattant abban a pszichopata fejben. Bár Liz úgy nyilatkozik önmagáról, hogy egy félénk, önbizalomhiányos nő volt mindig is (megjegyzem szegénykém önmaga megítélésén nem sokat segíthetett a felismerés, hogy egy sorozatgyilkos párja), az én szememben egy hősnő. És minden tiszteletem Molly-é, aki kislányként a nehéz időszakban ott volt, és védelmezett, és erőt adott. Őt is hatalmas csalódás érte, ez a teljes interjú alatt lejön. Egyszer bújócskázás közben Ted egy pokróc alá bújt, amikor pedig Molly lerántotta róla azt, a férfi meztelen volt alatta. Arra hivatkozott a kislány meglepődött arcát látva, hogy azért vette le a ruháit, mert azok nem váltak láthatatlanná és nem szerette volna, ha Molly meglátja őt. Mit tett Molly? Csak évekkel később mesélte el az édesanyjának. Miért? Mert nem akarta bajba sodorni Ted-et. Bumm! Ez volt számomra az egyik érzelmi gyomros a sok közül.

A sorozat betekintést enged a 70-es évek feminista világába is, ami miatt méginkább érthetetlen, hogy Ted hogy a fenébe tudott ennyi nőt, ennyire könnyedén megközelíteni és elcsábítani. Hihetetlen. Hiiiihetetlen! (Na jó, annyira nem.)

Hjaj de jó, hogy nem az 50-es, 60-as évek Amerikájába születtem… Sokan nyilatkozzák, hogy nem értik, miért illetik ezt a pszichopata lényt a „vonzó”, „megnyerő” jelzővel, holott egy elvetemült gyilkos. Csak fejtsd le róla ez utóbbi réteget… Kész? Most pedig lesd meg Jerry Gay aspen-i fotósorozatát, olvasd el, vagy hallgasd meg Jerry nyilatkozatát Bundy-ról, miután közel 3 (három) órát eltöltött vele, vagy nézd meg Ted néhány bírósági szereplését. Mondjuk a Cowart-Bundy párbeszédeket, gesztusokat. Egy olyan embert látsz, akitől minden további nélkül vennél egy halott fát Karácsonyra (csak hogy az ünnep szelleménél maradjak), a kékebbnél kék szemei és mosolya láttán pedig még egy italra is meginvitálnád. Ha a manipuláció, mint fogalom testet öltene, Ted Bundy képében jelenne meg.

A sheriff Ken Katsaris-tól viszont hánynom kell valahányszor meglátom vagy meghallom az akkori és mostani nyilatkozatait. Igazán büszke lehet magára, éppolyan töketlen volt a rendőrség és a nyomozócsapat, mint az angolok a Yorkshire-i Hasfelmetsző ámokfutásakor. (Egy ilyen kaliberű eszement, mint Bundy, kétszer is meg tudott pattanni… Gyerekek…)

Érdekes volt Elizabeth és Molly, illetve az eltűnt lányok szemszögéből látni ezt az embert és a történteket, de főleg Mollyt sajnáltam, mert úgy tűnt, tényleg szerette Tedet, mint apát. Jó volt ez a másfajta perspektíva.