Takopii no Genzai (2025–2025) 63% 4★

A Takopii no Genzai alapvetően egy érdekes kísérlet, ugyanis az alaptörténete egy borzasztó sötét, értelmetlen személyes tragédiákkal teli dráma, de a címbéli űrlény polip viszont egyértelműen a kodomo-animék abból a műfajából jött át, ahol egy csodalény segít a főhősnek megoldani a problémáit, több-kevesebb sikerrel (ld. pl. Doraemon). Mondanom sem kell, hogy a két műfaj kanyarban sem kompatibilis egymással… viszont pont ez tesz nemhogy nézhetővé, de kifejezetten nagyszerűvé egy olyan „edgy” sorozatot, amit másképp talán már nem is nézne senki.
Mindennek ellenére egyáltalán nem lesz vidám a történet, sőt…
Tehát az alapszituáció az, hogy van egy elhanyagolt diáklány, Shizuka, akit a családja teljesen ignorál, a suliban viszont egy Marina nevű lány a barátnőivel folyton kínozza. Aztán megjelenik neki Takopii, aki egy barátságos lény a Happy-bolygóról, és mágikus erejű gépeivel próbál segíteni neki. A probléma ott van, hogy bár a Happy-bolygó lakói boldogságot akarnak adni az univerzum lakóinak, ők maguk egy tökéletes utópiában élnek, és így hiába van meglepő mód fogalmuk a halálról és annak fajtáiról, és így Takopii bőven nem érti meg a néző számára teljesen egyértelmű háttérfolyamatokat, ami humoros félreértéseknek ad talajt… csak épp ezen a humoron alighanem senki sem tud nevetni, hiszen így minden rosszabb lesz. A sorozat pedig nagyjából Takopii jószándékú, de végső soron szánalmasan ineffektív próbálkozásaira, valamit Shizuka gyors mentális leépülésére építi a cselekményt. És egyébként valahol teljesen természetes, noha a rövid időtartam miatt kicsit gyorsnak érződik, hogy Shizuka először pont ugyanolyan szörnyeteg lesz, mint kínzói, később pedig teljesen megőrül, és talán ha végigment volna ez az idősík, akkor lehet, hogy tényleg sorozatgyilkosként végzi.
A történet másik mozgatórúgója, hogy Takopii spoiler, persze sikertelenül. Aztán lassan mindenkiről kiderül, miért viselkedik úgy, ahogy. Az utolsó előtti rész hatalmas csavarral bemutatja, hogyan kezdődött valójában a történet, és egyben rámutat, mi is volt Takopii valódi bűne, hogy aztán a végén egy sajnos nagyon hirtelen fordulattal spoiler.
Tetszett, de nem való mindenkinek túlzóan kegyetlen világa miatt.

Ez egy elég weird minisorozat. Elégé lemegy az aljára: gyerekbántalmazás, családon belüli erőszak. Közben kifiguráz, tükröt tart, kegyetlen, de küzd is a túlélésért. Nem egy Hamupipőke-sztori. Takopii és a naívsága pedig időnként gyomorforgató.
Nem igazán tudom, hogy mire gondolt az alkotó, mi az üzenet…

Abszolút nem volt rossz, mert nagyon fontos és komoly témákat vett elő az anime, mint a gyermekbántalmazás, lelki terror, bullying, elhanyagoltság, megcsalás és más „finomságok”. A rajzolás eléggé fura lett, de illett az anime komor hangulatához. Örülök, hogy kitették a részek elején a figyelmeztetést, mert valóban nem való mindenkinek ez az anime. Kár, hogy ilyen rövid volt, lehetett volna hosszabb is, hogy jobban ki lehessen fejteni a dolgokat. Takopi egy irritáló karakter, nem is értem, mit keresett benne. Shizuka, Marina és Naoto lelkivilágát abszolút meg lehetett érteni. Mindannyian diszfunkcionális családból jöttek, ahol nem vették emberszámba őket. Nem számítottak senkinek, a saját szüleik is elhanyagolták és bántalmazták őket. Sajnos, a valóságban is sok ilyen család létezik, a gyerekek mentális leépülése pedig nagyon jól be volt mutatva. Kár, hogy a végén nagyon happy lett a történet és túl könnyen oldódott meg minden. Ennek ellenére nem mondanám, hogy rossz lett, csak lehetett volna hosszabb.

Igazán nem szeretnék túl sok időt elvesztegetni erre az animére, de ha már Twitterren, meg mindenhonnan az arcomba másztak a gif-jei, mellékelve olyasmi dumákkal, minthogy micsoda érett és komoly alkotás született hosszú idő után, úgy kaptam az alkalmon, amin csak segített, hogy summa hat epizód hosszú az egész. Alant szenvedéseim jegyzőkönyve.

Szóval! Noss! Ami lehetett VOLNA egy hiánypótló darab a médiumon belül, ami szól gyerekek bántalmazásáról, kiközösítésről, verbális és fizikai abúzusról, elhanyagolásról, öngyilkosságba menekülésről és lelki terrorról, az lett végül egy felszínes, roppantmód hatásvadász, álmély, valódi megoldást nem nyújtó, a megváltást deus-ex-machina képében adó „ki szenved jobban” nyomorpornó. Valahol persze önkonfliktusban állok azzal kapcsolatban, mi a rosszabb: Hogy nem lett egy alapvetően ígéretes felütésből szinte semmi, vagy az, hogy a net népe úgy bekajálta az egészet, mint éhező majomsereg az asztalon felejtett gyümölcsöskosarat, a MAL-os 8,94-es, közröhej kategóriáját szaggató inverz-ámulatom kifejezésére pedig már nincs is jobb idevágó hasonlatom.

A TnG felszínes! Miért az? Mert egyszerűen nem képes a saját maga által felhúzott korlátait megugrani. Megugrani? Neki sem veselkedik, kezdjük ezzel! Eleve hogy lehet valamit, ami ilyen témakoszorút kínál úgy komolyan venni, hogy az összes mélyértelműnek szánt tárgykörére csak valami plot-deviceként tekint. El kell fogadni a hatodik rész végére, hogy a TnG-ben minden felnőtt konzekvensen rossz. Isznak, veszekednek, megcsalják a házastársukat, nem törődnek a gyerekekkel vagy épp látványos különbségeket tesznek közöttük, megtagadják a saját vérüket vagy pszichopatákká válnak. Az iskolában a tanárok nem hallanak és nem látnak semmit, az egyértelmű jeleket egyik felnőtt sem képes felfogni, vagy csak olvasni a sorok között, a rendőrök hülyék mint a seggem. Mintha két teljesen szeparált világ lenne a gyerekekétől, ami alapvetően lehetett volna egy érdekes stilisztikai kellék, de olyan szinten átestek vele a ló túloldalára, hogy az egészből pont az átélhetőség és a témából eredő fajsúly hiányzik.

Rendben, legyenek akkor a gyerekkarakterek a fókuszban, lássunk az ő szemeikkel, alakuljon a sztori az ő perspektívájuk szerint, ahol már egy fokkal összetettebb legalább a kép és a részek előrehaladtával árnyalódnak valamelyest a dolgok, de az igazi katarzis, a témában fakadó valódi lehetőségek nem kerülnek kiaknázásra, mert a TnG inkább úgy dönt, hogy gyerek-nyomorpornót prezentál, az erőszak kulcslyukon történő kukkolóivá degradálva a nézőket. Megy ugyan egy kinda sci-fis szál is, ami az egész témakazal összekötője szeretne lenni, de ezt sem túl egyszerű elfogadni, aminek az oka, hogy a gyerekeket segítő polip-alien valami kibírhatatlanul idegesítő (főleg a beszédstílusa), ráadásul nagyon egyértelműen épül erre a „darkness behind cutesy” sémára, amit mondjuk egy Madoka vagy Alien 9 már rég ellőtt, ráadásul ennél sokkal kevésbé pozőr módon.

Takopii (a hülye alien-polip) jelenléte elvileg fontos kéne, hogy legyen, mert valahol az ő szemén át látjuk igazán a valós történéseket, aki egyfajta „független” perspektíva, a gyerekek hátterét megfigyelő és – emberi érzelmeket tanulmányozó mivolta lévén – azokat értelmező parabola, de sajnos a végeredményt tekintve ki kell mondjam, hogy POCSÉK munkát végeztek. Sokszor teljesen egyértelmű, általa már látott dolgokat nem tud összerakni, máskor meg érzelmekkel túlfűtve reagál le addig számára amúgy ismeretlennek tekinthető szituációkat. Papíron ismeri a boldogságot, de a szomorúságot nem (ami már nettó hülyeség, szóval pont, hogy az egyik nincs a másik nélkül, ilyenkor meg rendre eszembe jut a Vagabond mangából Takuan idevágó idézete, vagyis „Nincs fény azok számára, akik nem ismerik a sötétséget”), magáról az emberről, a további emberi érzésekről meg fingja sincs, de hát ezért van itt, hogy vele együtt megismerjük (vagy épp újra felfedezzük) ezt a komplex, izgalmas fajt! Kár, hogy pont arra az alternatív Földre érkezett, ahol a szerző csak egy irányba lát.

Alle zusammen kerüljétek! Ha nagyon rossz kedvemben lennék, akkor azt mondanám, megszületett a mostani animés generáció Elfen Liedje, de ennyire talán nem rossz a helyzet. Vannak néha érdekes vagy jól fokozott húzásai, ahogy a visualt tekintve valami egészen kimagasló helyenként, a seiyuuk kiválóak, szóval a verdiktnek szánt 4/10 nem a tényleges minőségének szól, sokkal inkább a ténynek magának állít emléket, ami jelzi, ez sokkal jobban, sokkal ÉRETTEBB stílusban is elsülhetett volna.