Sztárral szemben (1998) 21

Celebrity
113' · amerikai · dráma, vígjáték 12

Lee Simon és Robin Simon egy elvált házaspár, akik a félresiklott kapcsolat után új életet akarnak kezdeni. Először Davisszel ismerkedhetünk meg, aki mély depresszióba esett a válás után, de megismerkedik egy tévés fejessel és élete ezáltal alaposan megváltozik. Szerelmesek lesznek,… [tovább]

angol

Képek 2

Szereposztás

Kenneth BranaghLee Simon
Judy DavisRobin Simon
Leonardo DiCaprioBrandon Darrow
Melanie GriffithNicole Oliver
Famke JanssenBonnie
Winona RyderNola
Charlize Theronszupermodell
J. K. Simmonsszuvenírárus
Debra MessingTV-riporter Dr. Lupus rendelőjében
Joe MantegnaTony Gardella

További szereplők

Hirdetés
Sztárral szemben (1998)
Rendező
Forgatókönyvíró
Operatőr

További stábtagok

Gyártó
Sweetland Films
Magnolia Productions

Várólistára tette 30


Kiemelt értékelések

Londonna 

Nagyon féltem ettől a filmtől DiCaprio miatt, de a szerepe, illetve annak nyúlfarknyisága végül teljesen megbékítette előre is háborgó lelkemet. Sőt, én lepődtem meg a legjobban, hogy mennyire tetszett. Mármint, a karakter. Az más kérdés, hogy mint pasi, továbbra is ezerrel viszolyogtam tőle, és, ha nem is takartam el a szemem, amikor rámászott a csajokra, de… Hát nem ugrott fel tőle a libidóm, maradjunk annyiban. :'D
A történet érdekes volt. Woody számomra most sem okozott csalódást, sőt, annyi „ismerős dolgot” pakolt bele, hogy nem tudtam nem feszült idegszálakkal követni az eseményeket. Kenneth Branagh ügyesen hozza a mester karakterét, ami itt most kissé megosztóra sikerült. De volt rá megfejtésem, így annyira „nem tudtam rá haragudni”. (Vagyis, nem azért, amiért az átlag néző.) Szerintem abszolút hiteles, és igen, elég nagy felelőtlenség azt gondolni bébibrokkoliként, hogy na, ő a nagy ő és vele aztán örökkönörökké. Marhaság. Erről szól tulajdonképpen ez a film. Hogy két ember hogyan cseszi el az életét, majd nyílik ki a szemük. Az is baromi érdekes, hogy milyen utat jár be a nő és milyet a férfi. spoiler Tetszett, hogy mindegyik megszenvedi a magáét, még az is, aki tulajdonképpen talpra áll.
Az is zseniális, ahogyan a megírt mű(vek)et beleépíti a történetbe. Ehhez is tudnék mit hozzáfűzni, de nem teszem, úgy érzem, magánügy. De baromi érdekes volt és valóban „félelmetes”.
Judy Davis nekem valamiért rettenetesen tetszett ebben a szerepben. Nagyon élveztem az alakítását, még úgy is, hogy valami elképesztő módon Renée Zellwegert láttam minden egyes rezdülésében, meg úgy egyáltalán. Ezt a szerepet akár ő is játszhatta volna, nagyon durva…

Mindent összevetve kellemes csalódás volt számomra ez a történet, pláne, hogy láttam: mennyien lehúzták / alulértékelték. Pedig rettenetesen életszagú és – igazán woodysan – kritikus darab. Fáj talán az embereknek az emberi hülyeség? Értem. De ez nem a szerző / rendező hibája, hanem a sajátunk. Ha összetörjük a tükröt, attól még az, aki belenézett, ott marad…

Lulu23 

Érdekes élmény volt egy olyan Woody Allen filmet nézni, amiben Kenneth Brannagh játssza Woody-t.
Brannagh olyan hitelesen és őszintén hozta a jelentéktelen kisember karakterét, akinek vannak ugyan tervei, de mindig lemarad, kimarad, elbénázza, ami őszintén szólva meglepett, hiszen amit eddig láttam tőle, az mind hipnotikusan magával ragadó, erőteljes figura volt. Úgy érzem, az ilyen esendő és mellőzhető figurák hiteles megformálása mutatja meg egy színész igazi nagyságát.
Amellett nyomasztó egy szatíra volt. Tetszett, ahogy a nyitóképsorban mintegy rendezői instrukcióként megfogalmazták az epilógust, amit a záróképsorban átéltünk. Tetszett, hogy folyamatosan szó esik a főszereplő könyvéről, aminek témája megtestesül a film egészében. És nagyon bírtam, amikor a művészieskedő rendezőt cikizték benne, aki minden filmjét fekete-fehérben készíti, hogy ezzel is komolyabb hatást keltsen.
Egyébként hozta azt a fanyar humort, amit Woody munkájától vártam.
Érdekes tapasztalat azonban, hogy mennyire demoralizáló, ha egy kedvelhető és esetlen karakter a bukdácsolásai után nem kapja meg legalább vigaszdíjnak a happy endet. A film végén üresség maradt és sajnálkozó hiányérzetem.
És hiába volt számtalan filmesztétikai értéke és kreatív alkotói eszköze, végeredményben engedve ennek az érzelmi kapcsolónak, nem hiszem, hogy újranézem, annak ellenére, hogy örülök, hogy egyszer láttam.


Népszerű idézetek

Londonna 

– Édes Istenem!… Tudom, hogy van sok ateista viccem és nincs jogom kérni tőled, de ez még csak a keze volt!…

Londonna 

– Változtasd meg az életed, amíg nem késő!

Londonna 

– Szerinted nem fiatal ez a Nola Davidhez?
– Fiatal?
– David annyi idős, mint te.
– Hát, én nem is tudom…

Londonna 

– Pechszériában vagyok épp, és, és… Szóval… szóval… belemásztam egy szituációba, hagyjuk, hogy miért. Én sokáig nős voltam, aztán azt hittem, hogy jobb lesz egyedül, és jobb is volt eleinte. Kalandos és… féktelen, de ugyanakkor magányos. És tudtam, hogy érted kéne mennem, amikor találkoztunk, de… De nem mentem. És… és talán azért nem, mert éreztem, hogy… hogy veled nagyon kell vigyáznom, mert kivételesen, nagyon mély érzelmeket váltottál ki, és… Ahogy mondtam, valamit elszúrtam, de helyrehozom, mielőtt jobban belegabalyodnék. Úgyhogy, mondd meg, mit csinálsz holnap?
– Húha. Ez te voltál, vagy az új regényed?

Londonna 

– […] még nem ismerjük egymást.
– Én ismerlek, mert megírtalak. Kétszer voltál a vágy titokzatos tárgya az írásomban. És… mindkettő megbukott, de arról nem te tehetsz. Szóval… Kívül-belül ismerlek. Félelmetes.

Londonna 

– A képzeletemből a regényeimben kétszer is megalkottalak! Írtam rólad, mielőtt tudtam volna, hogy létezel. Csak azt tudtam, hogy egyszer találkozni fogunk.

Londonna 

– Milyen szép brossod van! Györgykorabeli?
– Ohh, köszönöm! Nem, nem, szecessziós.
– Óóó!… És honnan van?
– Az első férjemtől van a 15. házassági évfordulónkra.
– Most ha azt mondod, az első, az azt jelenti, hogy sínen van a második?

Londonna 

– Van valami ínyencséged a nézők számára?
– Egy prominens énekes-színésznő a Buckingham Palotában tett látogatása során teherbe esett. Neveket ne kérdezz!

Londonna 

– […] itt van ez a csúcs pasi, és maga elcseszi az egészet!
– Miért?
– Hát, az előbb mondta, hogy rossz a lelkiismerete. Magának nem jósnő kell, hanem pszichiáter.
– Nekem?
– Összejön egy csúcs pasival, de képtelen elhinni, hogy ilyen boldogság érheti mindenfajta hátulütő nélkül, ezért maga szúrja el.
– Ó, ez rettenetes, rettenetes, amit tettem, sosem bocsájtja meg és teljes joggal!
– Jósolhatok, ha már leperkált érte 10 dollárt? Meg fog bocsájtani. Oda van magáért. És csak mert maga balfácán volt, nem köteles ő is balfácán lenni, igaz?


Ha tetszett a film, nézd meg ezeket is


Hasonló filmek címkék alapján