Liv Ullmann (sokak szerint) élete legnagyobb alakítását nyújtotta a korábban sikeres pszichiáter házaspár – nyomasztó emlékei, sűrűsödő rémálmai, eluralkodó kényszerképzetei és persze különféle foglalkozási ártalmak hatására becsavarodó – feleségének hálás szerepében.
Szemben önmagunkkal (1976) 6★
svéd · portugál
Képek 7
Szereposztás
Rendező
Forgatókönyvíró
Operatőr
Gyártó
Cinematograph AB
Dino de Laurentiis Cinematografica
Sveriges Radio
Kedvencelte 2
Várólistára tette 34
Kiemelt értékelések
annagramma
Bergman nem tartotta kimondottan jól sikerült filmnek, a korabeli kritika sem esett hanyatt tőle (ennek megfelelően pl. Györffy Miklós is némiképp lehúzza a Bergman-könyvében), pedig szerintem van olyan zseniális a depresszió elemzésében és anatómiájának kutatásában, mint az Őszi szonáta. Sőt szerintem döbbenetesen jó és erős film.
Gyakorlatilag identikus a Színről színre című (a Jelenetek egy házasságbólhoz hasonlóan) tévére szánt sorozattal, annak négy részét ollózták össze (s némiképp vágták meg), ez kapta játékfilmként a Szemben önmagunkkal címet. Bergman szerint nem feltétlenül tett neki jót a vágás, de egyelőre nem sikerült megtalálnom, hogy összevethessem őket.
Népszerű idézetek
Ódor_Endre
– Egyszer egy őrült elmekontár ezt írta: „Az elmebetegség az emberiség legnagyobb rákfenéje. A második legnagyobb rákfene, a gyógyításuk.” Hajlok arra, hogy igaza van.
– Hát, ez nagyon bíztató…
– 20 éve felismertem, hogy a módszereink brutálisak, és hogy a pszichoanalízis zsákutcába jutott. Nem hiszem, hogy akár egyetlen embert is meggyógyíthatnánk. Bár néhányuknak ennek ellenére sikerül meggyógyulni.
Ódor_Endre
– Mesélj valamit.
– 9 éves voltam, amikor a bátyám megtanított böfögni. Úgy gondoltam, a vacsora lesz a legjobb alkalom, hogy az egész családnak bemutassam újonnan szerzett tudományomat. A húsgombócok és az almás lepény közti szünetet használtam fel. De a siker elmaradt. Annyira izgultam, hogy böfögés közben elszellentettem magam.
– Szegény Tomas.
– Bár felfigyeltek rám, nem lett sikerem. Nem kaptam se almáslepényt, se sodót, és elzavartak az asztaltól.
Ódor_Endre
– Aztán megszületett a saját gyerekem. Anna nagyon furcsán sírt. Nem úgy, mint a többi gyerek. Nem mérgében sírt, nem is azért, mert éhes volt, vagy mert bepisilt. Inkább zokogott. Szívszaggatóan. Néha legszívesebben felpofoztam volna.
Ódor_Endre
– Nem lehet, hogy életre szólóan érzelmi rokkant lettem? Nem lehet, hogy valamennyien nyomorult lelki rokkantak vagyunk, akik üvöltözünk egymással és olyan szavakat vágunk egymáshoz, amiket mi magunk sem értünk, de amiktől csak még jobban megrettenünk?
– Nem tudom.
Ódor_Endre
– Azt ismételgetem magamban: Hadd legyek egyszer valóságos.
– Mit értesz az alatt, hogy valóságos?
– Azt, hogy biztosan tudhatnám, hogy a másik is olyan ember, mint én.
Ódor_Endre
– A valóság talán nem is olyan, ahogy elképzeltem. Lehet, hogy egyszerűen nem létezik. Csak puszta vágyakozás.
