Robert Surcouf a napóleoni háborúk legendás kalózkapitánya volt, aki évekig rettegésben tartott a brit flotta hajóit. De nemcsak a tengeren kell megküzdenie hazájáért, a becsületéért és a szerelméért. A cselszövő Andre Chambles meg akarja akadályozni, hogy Surcouf feleségül vegye régi szerelmét… [tovább]
Várólistára tette 1
Kiemelt értékelések
Serge_and_Boots
3 hozzászólás
Kétségkívül bájosak ezek az ötvenes-hatvanas évekbeli hajós-kalózos filmek, sőt, utólag visszanézve néhány igazán maradandó erejű klasszikust nem számítva nincs is bennük más, mint báj. Az egykor látványos hajós jelenetek sokat vesztettek vonzerejükből, a modern sztenderdekhez képest statikus benyomást tesznek a nézőre, illetve mivel rendszerint egy kaptafára készültek, a különböző mozik témába vágó jelenetei szinte még csereszabatosak is lehetnek. Jogos tehát a kérdés, kell-e, érdemes-e, fontos-e megnézni ezekből egy sokadikat, ha láttunk már belőlük tucatnyi, egymástól alig különbözőt…
A Surcouf esetében kegyetlen leszek és rávágom, hogy nem. Nem kell felvenni ezt a darabot a vintage kalózos filmek listájára, hisz érdemben semmi olyat nem nyújt, amit tőle jobban megrendezett, megírt, eljátszott, filmezett darabok ne tudtak volna kicsivel korábban, vagy vele nagyjából egy időben. Gérard Barray, mint a kor francia álomférfija mára totálisan elvesztette a sármját, de nekem egyébként is gyanús, hogy anno afféle „szegény ember Jean Marais-ja” lehetett ő. Mellette jószerével mindenki szürke és jellegtelen a vásznon, és hát ő sem virít éppen nagyot. A történet és a látvány a kötelező minimum, sablonok sablonok hátán, semmi valódi veszély, semmi meglepetés.
A film francia-spanyol-olasz koprodukcióban készült – ennek megfelelően kapunk is egy borzasztó betétdalt rendes főcímzene helyett, amit ezúttal legalább franciául énekelnek, nem angolul vagy olaszul.
Teljes mértékben kihagyható, a korral kétségkívül elöregedett klasszikus. Csakis a műfaj megveszekedett híveinek, illetve a nosztalgiázni vágyóknak ajánlanám.
