Styx – Hamis szelek (2018) 71% 12★

Meet Rieke doktornő, akinek nincsenek túl komoly egzisztenciális bajai: ha megfárad a munkájában és egy kis lazító kirándulásra vágyik, hajójával egyszerűen elindul kikapcsolódni a tengerre és izgalmas szigeteket keres. spoiler Aztán útközben találkozik egy tengeren ragadt, menekülteket hordozó hajóval és elkezdődik a lelki harc – hajózzon tovább Isten hírével (ezt tanácsolja neki a parti őrség), vagy próbáljon valahogyan segíteni az spoiler Afrika partjainál hánykolódóknak?

Ez a film könnyen érthető szimbólumokkal dolgozik. A nyugati, anyagi jólétben dúskáló erős,individualista nő találkozik a harmadik világ szegény, kitaszított páriáival és rádöbben, hogy az ő világa bizony nem az egész világ. Pozitívum: nem hőstörténet, emberi személyiségekkel van dolgunk. spoiler Negatívum: A karakterek nem annyira kidolgozottak. spoiler Vontatott, lassú cselekmény, nehezen vonja be a nézőt, sokszor inkább taszítja. A problémának csak egy kis részét mutatja meg a hatás fokozása érdekében.

Felmerülhet a kérdés, hogy mit tesz hozzá a film a menekült-kérdéshez. Ez ugyanis manapság az egyik legnagyobb trigger téma, amivel az interneten találkozhatunk. Míg az egyik oldal általános emberi szolidaritásból mindenkinek segítene, a másik oldal a biztonságot félti az ismeretlen jövevényektől. Fontos vita, ahol mindkét félnek vannak megfontolandó javaslatai. Persze, ennek eldöntéséhez nem árt a párbeszéd. Kis hazánkkal viszont az a bökkenő, hogy itt hiányzik a vita, a jelenlegi rendszer ugyanis napi két napot ontja magából a rasszista propagandát a témában és minden más felfogást peremre szorít. Egy ilyen ország nézőközönsége számára fontosak azok a filmek (így ez is), amelyekben a menekültek nem tetvek, büdosbogarak vagy sáskák – hanem emberek.

Azoknak ajánlom, akik szeretik kiélni társadalmi frusztrációikat a képernyő előtt. Akik jó filmet szeretnének látni, azoknak nem.

Már nagyon régóta terveztem megnézni ezt a filmet. Nem volt olyan jó film, mint ahogy azt eleinte elképzeltem róla. Nézés közben olyan érzésem volt, mintha sok minden előre lett volna gyártva a filmben (a vízből kimentett néger gyermek pontosan angolul tudott beszélni; a főszereplőnő doktornő volt, de akkor szabadidejében vitorlázott, és mégis úgy el volt látva a jachtja orvosi felszerelésekkel is, hogy talán még egy könnyebb műtétet is el tudott volna végezni rajta – egyedül), és mintha ez a doktornő akkor sem esett volna ki a mindennapos munkahelyi rutinjából. Azt is gondoltam, hogy a főszereplőnő nem teljesen a valóságban él, amikor a 12 méter hosszú jachtjával az Ascension-szigetre igyekezik. Elgondolkoztató volt a filmben az is, hogy a vízimentők olyankorra érkeztek meg a léket kapott hajóhoz, amikor már alig kaptak néhány agonizáló személyt rajta, a többiek addigra már rég meg vannak halva. A főszereplőnő – Susanne Wolff – élethűen alakította a végén azt a jelenetet, amelyben az van bemutatva, hogy az elszenvedett viszontagságok miatt sokk éri még őt is.

Szerintem ez a film fogja megnyerni az idei LUX filmdíjat.*

*(Ennek kellett volna megnyernie, de hát tudjuk, hogy az Európai Parlamentben is válságos a helyzet…)