Stockholm (2013) 5

1 díj · 0 jelölés

Minden egyetlen éjszaka alatt játszódik. Jelentéktelen éjszaka ez a férfi számára, döntő fontosságú a nő számára. Bár nem tudnak róla, ez az egyetlen éjszaka örökre összeköti életüket.

Szereposztás

Javier Pereirafiú
Aura Garridolány

Kedvencelte 1

Várólistára tette 9


Kiemelt értékelések

csokidani 

Az elso negyed ora volt kb ami tetszett, aztan szepen lassan atment unalmasba majd idegesitobe. A szineszek egyebkent eleg jok voltak, a rendezes es a forgatokonyv viszont nagyon meg akarta mutatni a tutit, emiatt elegg izzadsagszagu lett; foleg a film masodik resze. Van persze fordulat is, illetve az okokra is feny derul, de nekem ez inkabb beleeroltetett szalnak tunik. Ha meg nem az akkor egyszeruen nem jol lett megirva/rendezve.

Szerintem ez nem egy jo film.

Ha pedig teged is megtevesztene a trailer: ez nem egy konnyed romantikus film.

SzilSzilvi

Hogyhogy alig nézik ezt a filmet? Pedig nagyon jó! Az elejétől fogva éreztem a lányt, kicsit mintha én lettem volna. A tartózkodását, a szomorúságát, azt, hogy tudta, ahogy az ember tudat alatt, a lelke mélyén egyszerűen tud dolgokat. Mégis belement, mert ha már itt vagyunk, élni kell, ha csak kicsit is. Nem, ez nem egy pusztán szerelemi/csábítási történet, hanem nagyon is szimbolikus. És igen, ez ilyen, sajnos az én tapasztalatom is ez. A vége szinte mindig sírás.
Nagyon jók a szereplők is, életszerűek a dialógusaik, jól játszik a rendező a hangulatokkal, színekkel. Nagyon ajánlom, de csak ha amúgy is szarul vagy…:)


Hasonló filmek címkék alapján