Sabu (2002) 80% 2★

Nem erre számít az ember, ha egy Miike Takashi filmet néz. Hiszen leginkább vérre, erőszakra, vagy legalábbis nagyon szerteágazó cselekmény jut ilyenkor az ember eszébe. Nos, itt kevés a vér, az erőszak, ezek kimerülnek a börtönszigeti harcokban. Van viszont egy nagyon mély mondanivalója a filmnek a barátságról, szerelemről, becsületről, hűségről és a hazugságokról. Meg arról, hogy előbb-utóbb minden kiderül.
A film régi, kissé lassú, de egy pillanatra sem ül le, főleg, mert egyszerre két helyszínen játszódik. Egyrészt ugye a börtönszigeten, ahol Eiji, az ártatlanul elítélt fiú raboskodik közel két évig. Az ő életútja nagyon érdekes, ahogy végig tagadja a bűnét, mégis valahogy elfogadja, hogy ő ott van. Harcias, nyers, kissé erőszakos, de mégis megfontolt valahol.
Sabu ellenben a szárazföldön él egy városban – nem mondják ki melyikben, de valszeg Kiotó, vagy Edó lehet –, ahol miközben tovább dolgozik, próbál segíteni Eijinek is. A film közepén kiderül, ki a tolvaj és miért tette, amit tett, de hogy ki hogy reagál erre, az más kérdés.
A film egyébként szépen van felépítve, a két fiú barátsága, Sabu hűsége Eiji iránt fantasztikus. A két női karakter kissé elhanyagolható, bár nekik is megvan a maguk története. A film vége engem kissé meglepett, főleg Eiji reakciója arra, mikor rájön, ki állt a lopás mögött, ami őt börtönbe juttatta. Én valszeg nem így reagáltam volna, de az én vagyok. A színészi játék természetes, a színészek remekek voltak, az egész film hangulatából süt a 19. századi Japán. Szóval, nem bántam meg, jó volt megnézni.