Rosencrantz és Guildenstern halott (1990) 85% 80★

Gimnáziumban, amikor a Hamletet vettük, megnéztük ezt a filmet is. Mivel az eredeti művet nagyon szeretem – és Hamlet az egyik kedvenc Shakespeare hősöm – nagyon érdekes volt új perspektívából megismerni az eseményeket.
Abszurd, humoros, rendkívül szórakoztató film, aminek nagyon könnyű megkedvelni a főszereplőit, minden szerencsétlenségükkel együtt – vagy pont azok miatt. Rosencrantz és Guildenstern figurái sokáig teljesen semlegesek voltak számomra, és egyértelműen Tom Stoppard hozta őket közelebb hozzám… egyúttal pedig elérte, hogy valahol végtelenül megsajnáljam őket azért a káoszért, amibe keveredtek, és amiben csak próbálnak eligazodni. Valamikor újra kéne nézni ezt is…

Csodálatosan, abszurdan, viccesen, meghatóan tökéletes. Hamlet utánozhatatlan, megismételhetetlen barátai, akik magukat is összekeverik egymással, és egyáltalán fogalmuk sincs arról, hogy hol vannak, hova mennek és a mi a jó ég történik egyáltalán velük. A szereposztás pedig egyszerűen pazar!
Drámában is a kedvencem! <3 Tom Stoppard!

Szeretem ezt a filmet, bár szánom-bánom, ritkán húzom elő…
Annak idején ezzel a történettel én színpadon találkoztam először elég sokszor, mert többször is beültem az előadásra, méghozzá spoiler, és ez nekem bizony határozottan – egy amolyan – aha-élmény volt. Annyira, hogy ezen felbuzdulva a drámát is elolvastam (miután hosszas keresgélés és szervezés után sikerült levadászni örökbe a könyvet). Sőt, buzgómócsing-stréberként arra is vállalkoztam, hogy előadást tartsak belőle a Hamlettel párhuzamot vonva irodalomórán – a roppant unott közönségnek bizonyuló osztálytársaim előtt… :D
A történet maga, illetve a film NAGYON vicces, ezzel együtt mégis nagyon MÉLY, tökéletes felemelkedése spoiler ennek a két kis mellékzöngének, akiket Stoppard felkarolt, hogy jobban bemutathassa nekünk. Számomra mindenesetre roppant érdekes megfigyelés, hogy – a darab (!) alapján – én mindig is Rosencrantz felé húztam, a filmadaptációban viszont Guildenstern az abszolút kedvenc. :) S bár annyira nem tartoznak a „nyugodt szívvel szerethető” figurák közé, én mégis imádom mindkét fickót, egyszerűen zseniálisak. :)

Taps, taps…számtalan nézés után is megunhatatlan. Stoppard egy zseni, a két főszereplő meg a maguk laza módján hozzák a két figurát. Akárhányszor megnézem, mindig megéhezem Roth kajálós jelenete közben…

Jaj, ezt annyira bírtam. :D Igazából főleg szegény Rosencrantz találmányait… :D Jó rég láttam. Még kiskoromban. Újra kéne ezt is nézni végre…

Jajj, olyanok ők ketten mint a tengerimalacaim, akik minden reggel újra megijednek egymástól :D

A dráma is zseniális, a film is az. Zseniális párbeszédek, karakterek, történet. Humoros, elvont, zseniális. Zseniális. Az.

A Hamletet már elég rég olvastam, így nem igazán emlékeztem a részletekre, ám ez a film még ennek ellenére is piszkosul szórakoztató volt, és nem mellesleg elgondolkodtató.
A hangulat remek, fantasztikusak a díszletek, a ruhák, de ami a legfontosabb, a színészek remekelnek. Olyan élettel töltik meg ezeket a karaktereket, hogy az hihetetlen. Oldman zseniális a kissé lökött Rosencrantzként, Roth pedig szintúgy brillírozik Guildensternként. Párbeszédeik pörgősek, rengeteg humort tartalmaznak, de emellett nagyon érdekes gondolatokat is felvetnek, mint például Rosencrantz koporsóról szóló eszmefuttatásában.
A cselekményt egyébként nagyon érdekes volt látni úgy, hogy két mellékalakot hoztak be főszereplőnek, akik a kulcsmomentumoknál meg-megbújnak a háttérben, s várják a pillanatot, hogy elmondhassák a dráma szövegkönyvéből részüket, majd ezek után folytathassák egyéb elfoglaltságaikat.
A szinkron pazar lett, sajnos a három főszereplő hangja közül már egyik sem él: Selmeczi Roland, Kaszás Attila és Szakácsi Sándor. Hihetetlen milyen átéléssel tudtak megszólaltatni egy-egy figurát. Sajnálatos, hogy a szinkronszakma hozzájuk hasonló nagy alakjainak jelentős része már az égi színtársulatban játszik.
No de, szó ami szó, a filmet tényleg érdemes megnézni, mi több, meg kell nézni, mert tökéletesen reprezentálja azt, hogy milyen jó filmek készültek a szép emlékű ’90-es években.