Adrien, az egyhetes eltávozáson lévő katona Párizsba megy, hogy meglátogassa menyasszonyát. Agnes apját három évvel korábban meggyilkolták egy rejtélyes agyagszobrocska miatt, amely egy letűnt civilizáció egyik utolsó ereklyéje volt. A lányt egy muzeológussal együtt fegyveresek elrabolják és… [tovább]
Riói kaland (1964) 13★
Szereplők
Várólistára tette 10
Kiemelt értékelések
Ha nem megint egy ízig-vérig hatvanas évekbeli de Broca/Belmondo produkcióban látnám ezt, tulajdonképpen süvegelném a film stílusát: ez a kalandorkodó, rettenthetetlen nőmentős-üldözős-menekülős road movie feeling igazából szerintem nagyon is kívánatos és abszolút hiányzó zsáner a modern filmgyártásban, annakidején viszont rengeteget forgattak belőle, és különösen Belmondo filmográfiájában mintha meghatározók is lennének az efféle filmek. Ez a jövés-menés, folytonos mozgás, valaminek a követése vagy a valami elől történő menekülés illik az egész alkatához, ő nem az a fickó, aki meg tudna ülni a fenekén, vagy némán a kamerába bámulva elmesélne nekünk egy komplett lélektani mélyfúrást.
Igazából ebben a formában sincs vele bajom, bátran megmutatnám bárkinek: ez a Belmondo-jelenség kulcsa, így teljesedik ki valójában az a nagyon szerethető és bájos kamera előtti jelenlét, amitől Belmondo külön intézménnyé vált a filmtörténetben, csak hát akkor is kérdés, vajon meddig lehet az ilyesmit önismétlés nélkül csinálni?
Ez a Riói kaland egyetlen buktatója, annak függvényében ugyanis, hogyan jut hozzá a néző, tekintheti borzalmas unalmas hülyeségnek és felüdítő vintage élménynek is, és mindkettő teljesen életszerű benyomás róla. Nagy meglepetéseket annak ellenére sem kínál ez a mozi, hogy van benne minden, mint a búcsúban: autós-motoros üldözés, kocsmai bunyó, hintázás liánokon, mászkálás építkezéseken, mutatványozás, a főhős által végrehajtott kaszkadőrmutatványok, szép nők, titokzatos ellenlábasok – az elmúlt hetek visszatérő fordulata nálam: ha gyerekként láttam volna!
Az 1964-es dátum egyébként perdöntő lehet esetében. Ez még mindig egy korai Belmondo film, már tarsolyban van valamiféle kultstátusz, művészeti elismertség a Kifulladásig meg az Egy asszony, meg a lánya miatt, de a közönségkedvenc szerepkör is a Cartouche révén, a hős immár legalább részben azt csinál, amit akar, és Belmondo hajlama a bohóckodásra és ezzel párhuzamosan a mutatványozásra láthatóan erős. Mintha mindkettő jobban érdekelné őt, mint a komolyabb színészi munka, így a Riói kaland előrevetíti a karrierje további évtizedeinek néhány jellegzeteségét. Nyilván nem ez volt az első akció/kalandvígjátéka, de szerintem kezelhetjük afféle prototípusként a jövőre nézve – kapásból tudnék öt olyan címet mondani, amiben az itt láthatókkal csereszabatos jeleneteket találhatunk. Tehát akit érdekel Belmondo filmtörténeti jelentősége és milyensége, levonhat bizonyos meghatározó tanulságokat a Riói kalandból, és utána kihagyhat jó pár, ennél vegyesebb megítélésű komédiát…
Semmi meglepő, semmi újdonság – Belmondo jól érzi magát, de a tizenkettő-egytucat szórakoztató mozijai között a Riói kaland egy jobb induló! Tulajdonképpen ajánlom.
Se füle-se farka vígjáték, egy Bud Spencer-Terence Hill film szofisztikált művészfilmnek tűnik emellett (na jó, kicsit túlzok). Kalandos, világutazós, verekedős filmnek szánták, de a szánalmas ripacskodás miatt inkább csak szenvedés lett belőle, legalább is a néző számára. Viszont érdekes képeket lehet látni benne az épülőben lévő Brazíliavárosról.