Kiemelt értékelések

balagesh 

Mielőtt lelkendezni kezdenék, leszögezem, hogy ennek ott a helye az általam látott legrosszabb filmek között – igen ám, de úgy kellett ez most nekem, mint harmat a szél szikkasztotta földnek. Az elmúlt napokban róbálkoztam kicsit a 22-es Snitt-díjra rágyúrni egyéb személyes rágyúrások szünetében, aminek elkerülhetetlenül kimerülés lett a következménye. És akkor kaptam ezt, amit végigvihogtam. Igen, szégyen fejemre, kárörvendően, lesajnálóan, de időnként, pszt, beismerem, tiszta szívemből. Az a helyzet, hogy A gyilkos járat közben végig azon rágódtam, hogy vajon bennem van-e a hiba, és csak nem vagyok ráhangolódva, de most megerősítést nyert bennem, hogy nem. Azok a profik nem nagyjából ugyanúgy erőlködtek végig, csak éppen a jó színészek és a profi csapat életet lehelt a béna forgatókönyvbe. Hozzájuk képest ez a tisztes banda az amatőr csoport büszkeségével iszogathatta a sörét a végén. Csak így tovább, sorozatot nekik!


Hasonló filmek címkék alapján