Próbaút (1961) 76% 5★

Joggal lepheti és lepi is meg néha az embert, milyen természetes könnyedséggel, már-már az élet váratlan jelentéktelenségével és súlytalanságával tudnak egyes filmek nagy tragédiákat ábrázolni. Meg az is, mennyire könnyen és természetesen tudja bemutatni egy ügyes rendező, egy jó forgatókönyv és pár ügyes színész az emberi jellem legrosszabb, mégis ismerős és érthető, organikus vonásait. A Próbaút szerény és csendes módon prezentál nagy drámát, emberi esztelenséget és egy kisgyermek elkallódásának egyáltalán nem szövevényes históriáját – szerénységében az talán a legmegrázóbb, hogy általa rájön az ember, ezek a konfliktusok csak górcső alá véve válnak kétfelvonásos színházi tragédiákká, valójában itt zajlanak körülöttünk nap mint nap, föl se kapjuk rájuk a fejünket, csak sodorja őket az élet a jó előre kimélyített, megszokott mederben.

De hogy jöjjön borúra valami derű-féleség: nem egyszer találkoztam már azzal a véleménnyel, hogy sokan nem szeretik Sinkovitsot, amiért nagyhangú, vad, heves ember, egy bunkó – kell-e egy színésznek ennél jobb visszaigazolás arra vonatkozólag, hogy zseni? Azok is, akik a Próbaútból kizárólag annyira emlékeznek, hogy Sinkovits és Krencsey karaktere mennyire szerethetetlen, lehetetlen ember volt, valójában éppen a nagyszerűségüket nem veszik észre. Mindketten teljes odaadással alakítanak két valóban nagyon hálátlan szerepben, két nagyon is mindennapi emberi figura gyarló, sokszor rút alakját felöltve. Krencsey van rosszabb helyzetben, mivel kevés a képernyőideje és akkor is saját kicsinyességével elfoglalt, anyaszerepét hátrahagyó (mondjuk így?) bukott feleség, önmagáért beszél minden cselekedete, megnyilvánulása. Sinkovits több teret és helyet kap a történettől, több lehetősége van azonosulásra még ebben a lehetetlen helyzetben is alkalmassá váló embert faragni Vetró Jánosból. Megteszi!
Talán nem kell felesleges hangsúlyozni, hogy a film nyomasztó, bár nem olyan nyilvánvaló módon terrorizál, mint sok családi konfliktust feldolgozó történet tenné. Sokat tompít rajta a már-már történelminek tűnő távlat és a fekete-fehér kivitelezés. Minden természetes, a cselekményben nincs helye túlfeszített csúcspontoknak, már-már dokumentarista egyenességgel zajlik a fokozatos összeomlás, a képmutató, tanulságok nélküli önzés, vagdalkozás, majd a jövőbe tekintés. Ez utóbbi motívum a legérdekesebb: spoiler

Megrázó, őszinte és a nézővel „nagyon tisztességesen” bánó film a Próbaút, mindenképpen ajánlom megtekintésre bárkinek, ha másért nem, hát Sinkovits miatt!