Egy iskolai tanári kábé épp olyan, mint maga az élet: zavaros, zajos, látszólag senki sem normális, miközben a valóságban? tényleg senki sem normális. És néha pofozkodnak.
Egy buzgó, bár kis növésű tanerő, aki az életében még alig találkozott más kalanddal, mint a reggeli becsengetés,… [tovább]
Pofoncsata (2017) 95★
Képek 13
Szereposztás
Kedvencelte 3
Várólistára tette 51
Kiemelt értékelések
A feléig azt éreztem, hogy erre nem kellett volna beülnöm, és végigülnöm 90 percet. Úgy tűnt, mintha a színészek állandóan elnevetnék magukat, és nem volt jobb forgatási jelenet, így bevágták ezt. A dialógusok hosszúak és idétlenek voltak, és néhol (nekem) túl sok volt a primitív és perverz karaker. És szinte az összes szál kiszámítható volt. Káromkodásból kijut elég.
Aztán spoiler valahogy beindult; nem érdekelt már a kiszámíthatóság, sem a hülye poénok, meg a csúnya beszéd. Megütött a gondolat, hogy van a filmben egy annyira jogos probléma, amit én is tapasztalok nap mint nap. spoiler
Úgyhogy engem nagyon meglepett az, amit láttam. Kicsit idétlenül adja le a lényeget, de így visszagondolva, megérte.
Nem volt rossz film, vígjátékból is az erősen nézhető fajta, tehát belekötni nem igazán tudok és ami azt illeti, nem is akarok.
Jól szórakoztam, ajánlom mindenki figyelmébe, bár nekem Charlie Day egy picit sok volt..
Nekem nagyon tetszett rengeteget nevettem rajtuk. Az eleje lassan indult be, de nekem tetszett így is. Vicces volt, jó poénokkal, a színészek is nagyon jók voltak. Imádtam Charlie Day-t és Ice Cube-ot vicces páros voltak így.
Az elején lassan indult be, de utána nagyon jól szórakoztam rajta. Jókat lehet nevetni, szóval biztos, hogy nem most láttam utoljára. Strickland azért kicsit erőltetett volt. De nem kell túl komolyan venni és akkor nagyon jó :D
Az alapszituációból és a trailerből is le lehet szűrni, hogy milyen minőségű a film, vagyis középszerű. De nem is akar ennél több lenni. Egy fáradt nap után jó kikapcsolódásnak.
Valamiért az előzetest elnézve azt hittem, jó lesz.
Nem lett az. Majdnem borzalom.
Van benne néhány kellemesebb elem, jobb poén, de főleg ízléstelen, egyáltalán nem vicces, túltolt. A főszereplő hangjától azt hittem, megőrülök, már ezért nekimentem volna baltával. Kár a filmért, mert különben szeretem a delikvens iskola – delikvens tanár vonalat, sőt az egymással rivalizáló tanárokat is, de ez nagyon gyenge eresztés volt.
Idegesítő. A magyar szinkron borzalmas. Mást se csinálnak csak ordibálnak. Egyszer se tudtam végignézni.