Várólistára tette 5


Kiemelt értékelések

krlany 

Ez ilyen kis langyos állóvíz. Van némi bája és hangulata annak, hogy csávókám le van maradva vagy negyven évvel, és se okosteló, se repülő, régi sláger, frizura, oldszkúl vonal ésatöbbi, de a történések sem kapkodják el magukat, nincsenek benne nagy megfejtések. Ráadásul Thi elégé kis szerencsétlenség, és nem is értem, hogy a második felvonásból, hogy maradtak ki a szülei.
Az biztos, hogy nem a megszokott thai sorozat.

Betűfaló 

Ha valaki belekezd, tartson ki. Az első részek számomra totális „ez meg mi a jó ég?” kategóriások voltak, de nagyon kíváncsi voltam, mi lesz ebből. Thi, mint egy csiga, egy pipogya nem is tudom az idióta „hahaha” – val, Noey meg azzal a frizurával, ruhával, ostobasággal… Fura egy páros. Thi eleve évekkel idősebb, okos, rendezett hátterű, nem véletlenül spoiler. Persze mindkettejüknél megfigyelhető a fejlődés, de Noey messze lekőrözte Thi-t ebben.
Nem egy szokványos sorozat, az biztos. A csókra (diszkrét, zárt szájas) az utolsó percig kell várni. Egyrészről értem én, hogy Noey még középiskolás, Thi pedig egyetemista a kezdetekkor, de hogy 8 évig „együtt” legyenek, és csak utána történik ez meg spoiler, és akkor már spoiler :D, az nagyon furcsa és hiteltelen, hihetetlen. Jó, tudom, ez csak egy sorozat, de akkor is…
A végére mindketten szépen kikupálódtak. Örültem a tanulmányi sikereiknek, de annak nem, hogy spoiler.
Tetszett, hogy kitartottak egymás mellett a nehézségek és különbségeik ellenére. Ahogy Noey kitartóan udvarolt neki, aztán már egyenesen tervvel spoiler. Visszarepített abba a korba, amikor még nem az volt, hogy „küldjé' már egy meztelen képet magadró'”, meg egyből összefekszenek a fiatalok igazi tisztelet, szerelem, bizalom, minden nélkül egymással. Illetve, hogy nem hurcibálta állandóan magával (a nem okos!) telefonját magával Noey, régi típusú motorja volt, és a többi. Az egész miliő, a zene hangulatos volt.
Az utolsó másodpercig várjon, aki megnézi, mert akkor még van egy aranyos bevágás, ami fontos is.
Fogalmam sincs, hány csillagot érdemelne. Most úgy gondolom, megadom neki a 8 csillagot, mert egyedi, vannak értékei, nincs benne felesleges dráma, és aranyos.


Hasonló filmek címkék alapján