Kedvencelte 13

Várólistára tette 17


Kiemelt értékelések

Chris_teena 

Én ezt szerettem. Zee-t ♥ alapból imádom, de a többieket is megszerettem. Mindhárom páros édes volt. És ami nagyon tetszett, az a srácok barátsága. Kuea és Diao valamint Lian és Yi barátsága is szívmelengető volt számomra, ugyanis mindig jelen voltak egymás nehéz időszakaiban. Ha mással nem is, pár bátorító szóval, néhány üveg piával meg egy vállpaskolással megpróbálták irányba állítani a másikat. Több kevesebb sikerrel.
Voltak orbitális hibái, de ajj, szerettem.

Katyesz 

Én és a hülye makacs természetem! New miatt nem akartam megnézni, mert mikor a csapból is Zee/New folyt nekem nagyon nem volt szimpi. Közben meg mégis ott van Zee!! No mindegy! Azért mégis nekiveselkedtem. És még baromira tetszett is.
Konkrétan végig szakadtam a röhögéstől. Néha a nyávogások kicsit túllőttek, de tuti jött valami poén utána. És New meglepően jó színésznek bizonyult. Csak a szende kis szűz énjével nem tudok kibékülni. Viszont a dalai nagyon tetszettek.
Yi és Diao párosától annyira nem voltam elájulva. Kicsit úgy éreztem, hogy ők erőltetve voltak, mint második fő páros.

Serafina 

Neeeeeeeem tudok 10 csillagnál kevesebbet adni, pedig nem érdemli ám meg. De mégis egyes részei nagyon jók voltak. Ha Nu-Kuea végig az a személy lett volna, aki az első pár részben, akkor egy igazán jó sorozat lenne. Viszont mivel kb féltávon szószerint papuccsá vált, engem totál kiidegelt a 11 részig.
Olyan jó lehetett volna amúgy a sorozat, mert ha azt nézzük egyik se ismerte a másikat igazán. Mindkettejük titkolta a saját igazi énjét a másik elöl. És ez amúgy a 4.,5. részig tök jó is volt, de utána már inkább zavart. Mert míg Hie Lian megmutatta Nu-Kueanak ki is ő, milyen is ő. Addig amaz csaktovább hazudott. Hie Lian helyett én nem mosolyogtam volna, hanem jól a képébe ordítom, hogy hagyd már abba, ismerlek ember, és jobban tetszik ez az éned. -.-
A másik amin agybajt kaptam Hie Yi és Kon Diao. Volt egy olyan pont a sorozatban, olyan féltávon kb, ahol szószerint toxikus volt a kapcsolatuk. Tooootál nem értetem a 2 srácot. Az egyik folyamatosan megfigyel (vigyáz a másikra, hát nálam ez nem itt kezdődik, mert kb teljesen kontroll alatt akarta tartani), a másik meg folyamatosan elbőgi magát.
A végére persze jól alakult a kapcsolatuk, de ahh addig én kb 10x felrúgtam volna mindkettőt.
A harmadik párosunk nagyon jó lett a végére. Csak sajna kevés időt kaptak. :/ Pedig ahh, tényleg édesek lettek. *-*
A cameos negyedik páros: https://www.pinterest.ph/pin/140737557096635958/ *-* Istentelenül hiányoznak ám. *-*

Összességében nem rossz sorozat ez, csak pár dolog ki tudja idegelni az embert. A megnézésre maratonozást ajánlok. Mert ha több részletben nézi az ember, egy idő után azt mondja, jó ez ráér van jobb is. :/

6 hozzászólás
Panna

Amennyire jól indult… KB a 9. résztől mélyzuhanás…
Akik értek is valamit azokból meg alig 5 percet ha kaptunk. Nagy reményeim voltak

SkyDreamland 

Újranéztem, mert kint a folytatás és én meg ennek már a felét el is felejtettem.
A folytatást a Syn-Nuer páros miatt akarom megnézni, persze azért is mert Perth benne van. Itt én még Foei karakterét is imádtam és a végére a second couplet is eléggé megkedveltem.
Ez volt az első thai sori, thai bl, thai BÁRMI amit megnéztem, és őszintén, ha a Zee-New pároson múlik akkor az utolsó is lett volna. Nem lettem oda a 2 színészért, lehet csak a karakterek miatt, de oké kémia megvolt köztük, de nekem olyan semmilyenek voltak. A karakterek meg, hát visítófrászt kaptam tőlük.
Kuea: „Nem mutatom meg neki az igaz valóm, mert akkor nem fog szeretni.” Jól van fiam, elvégre a legjobb kapcsolatok hazugságon alapulnak. (Nem)
Kuea: „Mindenki úgy kezel mint egy gyereket.” Hát k*rvára gyerekként viselkedett az egész sorozat alatt szóval nem igazán értem miért várt mást.
Komolyan mondom még az elején az első pár részben tetszett a karaktere, aztán átváltott hisztigépbe, aki mellett kb. hangosabban levegőt sem lehetett venni mert ment a hiszti.
Az meg hogy elb*szták a 60. szülinapját Lian-al közösen Lian apjának. Első számú alapszabály: Más esküvőjén, szülinapján, Karácsonykor, SEMMILYEN ÜNNEPKOR nem kérjük meg senkinek a kezét. Legyen az egy kijelölt egyszerű nap, amit pont az tesz majd a továbbiakban különlegessé, hogy csak az övék és nem volt előtte másnak a különleges napja, vagy épp mindenkinek. Meg persze nem lopjuk el mástól a figyelmet a saját napján. De ha már valaki akkora s*gg hogy megteszi akkor ne rendezz már ekkora jelenetet, gyorsan igent mondasz, aztán kettesben lerendezitek, elvégre egy eljegyzés nem életre szóló, akármikor felbontható.
Yi-Diao páros: Az elején elég döcögősen indult, egy túl agresszív irányításmániás és egy bőgőmasina. Kellemes csalódás, hogy a végére megszerettem őket, kis cukik lettek együtt.
Syn-Nuer páros: Nuer az elején egy s*gg, már majdnem lemondtam róla, aztán észre vette Syn-t és túl kevés műsoridőt kaptak, akarom látni a párosukat, ahogy jobban megismerik egymást és kicsit jobban összecsiszolódnak.
Remélem azt a 4 részt még kibírom a rinyapárossal, mert a többiek miatt mindenképp meg akarom nézni.

Anhela

Ez nekem nem megy… 7 rész. Ennyi volt. Ez kínszenvedés! xd Nagyon jól indult, érdekesnek tartom az alapot, de ami zajlik, az valami okádék számomra. Úgy volt, hogy a srác (bocsi, a nevekkel gondban vagyok) megváltozik, nem titkolózik tovább, és abból ítélve, amit valójában csinált volna, arra számítottam, hogy valami teljesen másféle személyiség bukkan elő, vadabb, lazább, erre kvázi ugyanazt a szelíd fiúcskát játssza, csak nem kinyalva, hanem másféle ruhákban. Öcsém, ettől a falra mászok! A másik párost meg úgy ahogy van, átugrom. Nem normális. Kontrollmániás, nem egészséges. Ha meg is változik ez a végére, nekem nincs türelmem kivárni, és eddig 7 rész után nem úgy látom, hogy ez változott bármit. A harmadik páros aranyosnak tűnik, de ahogy olvasom, kevés időt kaptak a képernyőn, annyira meg nem néznek ki aranyosan együtt, hogy végignézzem az egészet. Nem tudom, talán valamikor visszatérek befejezni, bár megmondom őszintén, nemigen szoktam félbehagyni sorozatot, szóval nem hiszem.

Betűfaló 

Egy szóval: tetszett.
A dalok is jók voltak benne (szöveg, dallam) – ezeket tényleg a színész énekli?
Az alapfelállás rettentő elrugaszkodott, hiszen ki az, aki a kisfiát eljegyezné gyerekkorában egy másik kis sráccal? Aztán meg középiskolás, de már házasságról beszélnek? Ettől eltekintve is maradtak kérdéseim.
A srácok helyesek voltak benne, jól játszottak, Kuea szépen sír, ezt hozzá kell tennem.
Bizonyos szempontból jobban, bizonyos szempontból pedig kevésbé tetszett, mint TharnType. Azért azzal hasonlítom össze, mert előtte azt láttam. Abban hihetőbb, érezhetőbb volt talán a kémia, itt viszont nem volt agresszió köztünk, és bár voltak titkok, egy tisztább szerelmes történetet láthatunk, vélt megcsalások, harmadik fél nélkül.

Újranézve: biztos, hogy fogom én ezt még többször is újranézni. :D
Amiket első nézésre nem tudtam:
-igen, a dalokat a színészek éneklik. Yt listámon van is azóta pár New dal.
-Kuea nem középiskolás, csak az a fordítás, amivel én láttam, nem tökéletes. Egyetemista, 20 éves. Ha jobban figyelek, elsőre tudom.
-New és Zee valójában is egy pár, így nem csoda, hogy olyan bensőségesre sikeredtek a jeleneteik.
Továbbra is tartom, hogy a sztori váza, alapfelütése teljességgel életszerűtlen, viszont az események benne nem.
A folytatás kapcsán: Wedding Plan (Max és Nat) : itt egy kutyás balesetről beszélnek, spoiler. Erre a részére már nem emlékeztem, de így nem tudom, honnan szedték abban azt az ötletet, amikor itt ez a gyermekkori rész teljességgel feltártnak, és megbeszéltnek tűnik.


Folytatása

Összehasonlítás

Cutie Pie


Hasonló filmek címkék alapján