A bűnözőt, Wolfgang Westet 4 évre börtönbe csukják. A felesége, Cheryl elhatározza, hogy a családnak jó útra kell térnie, és be kell tartaniuk a törvényeket. De vajon képesek lesznek-e megváltozni?
Outrageous Fortune (2005–2010) 1★
Szereposztás
Kedvencelte 1
Várólistára tette 4
Kiemelt értékelések
Minek az embernek ellenség, ha ott van a családja is. A West család nem mindennapi família a baráti körükkel egyetemben, a jövedelmük java része illegális, rühellik a zsarukat, és mindent megtesznek azért, hogy okosabbak, jobbak legyenek a másiknál. Mármint bajkeverésben legyenek jobbak, mert a vérükben van a rosszaság. Ha viszont jó útra kell térni, akkor talán még nagyobb zűrökbe keverednek, mintha maradtak volna a bűnözésnél. Viszont ha úgy hozza a szükség, összezárnak, hogy megvédjék a másikat akár a család másik tagjától, de ha kell szembe is köpik egymást, ha épp úgy hozza a szükség. Ellentmondásos igaz, ebben a családban sose lehet igazán kiigazodni.
Hat évad alatt jó néhány kalamajkába belekeverednek a díszes társaság tagjai, és ebből a szempontból érződik, hogy néha teljesen túlzásba estek a forgatókönyvírók, annyira kényelmetlen (emberileg nézve lehet-e ennél lejjebb menni) sztorikat írtak a főhösök némelyikének (Van-nél érezni leginkább mindezt főleg a harmadik évadtól). Viszont a humorfaktor rendesen a helyén van, és egyáltalán nem érződik fárasztónak (Ted nagyapa a fő forrása mindennek), drámaiság és az „emberi” oldal is igazán passzolt, viszont mire talán eljutottunk a hatodik évadig, talán itt-ott önismétlő lett, túl sok lett a húzd meg – ereszd meg játék is, vagy épp nagyon „hirtelen” fordult a cselekmény arra, amerre tartott. Viszont ezt a családot bármeddig el lehetne nézni, mert egyszerűen a szívünkhöz nőnek a karakterek, na jó talán Jethro kevésbé, mert nála sose tudni mit forgat a fejében, de az egész csapat szerethető, minden hibájukkal együtt.
Nem hiába lett a sorozat Új-Zéland legsikeresebb sorozata, de az is tény, hogy vannak benne nagyon „felnőtt” témák (Loretta…), aminél lehet egy európai vagy amerikai világhoz szokott néző talán felhördül, hogy ezt mégis hogy lehet megengedni.
Jó kis kaland lesz, egy cseppet sem fog unatkozni a néző, mert mindig történik valami ezzel a családdal és a baráti körével, ami a képernyők előtt tart.