Oshi no Ko Season 2 (Oshi no Ko - Anime 2.) (2024–2024) 17★
25' · japán · animációs, dráma, sorozat, krimi, anime, zenei 13
1 évad · 13 rész
Szereplők
Kedvencelte 2
Várólistára tette 8
Kiemelt értékelések
Pokolian untam az évadot. Jelentős része elment a forgatással és a színházasdival, ami engem abszolút nem érdekelt. Sőt, borzasztóan zavart, hogy lényegében abból, ami miatt nézni kezdtem az animét anno, nem kaptam semmit. Szerintem irreálisan sokat szerepelt Kana és Akane is; utóbbinak legalább van némi köze a lényegi elemhez, az előbbi csak virnyogni tudott. Az is zavart, hogy Ruby alig kapott képernyőidőt, miközben elméletileg ő is egy főszereplő. Az utolsó két részre jött meg az évad, végre beindult a valós cselekmény és még érdekelt is, de persze az izgalmas résznél lett vége. Beleolvastam a történetbe, szóval tudom, hogy lesznek még jó részek, de számomra ez az évad abszolút érdektelen lett. Egyre kevesebb kedvem van ehhez az egészhez és lassan már a végkifejlet sem érdekel. Engem nem hoz lázba ez a színészesdi.
Gyengébb volt, mint az első évad. Az utolsó részek érdekesek voltak a nyomozás miatt, meg annak is örültem, hogy Aqua megcsókolta Akane -t. spoiler
Amúgy jó volt az évad, csak gyenge. Az utolsó rész stáblista utáni jelenete, meg amúgy az utolsó részek tartják a nézőben a lelket konkrétan. A kíváncsiságot.
A karakterek között voltak újak. A régiek nagyon sokat fejlődtek. Aqua és Ruby kezd rájönni dolgokra és arra, hogy mélyen mégis mire vágynak. spoiler Mi nézők is erre vagyunk kíváncsiak. :D A seiyuu -k nagyon jó munkát végeztek itt is. Az érzelmek átadása ilyen japán védjegy kéne legyen. Sosincs benne hiba. o.O
A képi világ továbbra is szemet gyönyörködtető.
Várom a következő évadot.
Amolyan filler évadnak éreztem. Legnagyobb részét a színdarab készülése és a premier előadás adta sok lelki elemzéssel és felkészüléssel. Az utolsó 3-4 részben haladt csak előre a sztori, de akkor aztán vége is az évadnak, csak hogy várhassuk a következőt.
A forgatás része kicsit unalmas, de nézhető. Ami utána jön már sokkal izgalmasabb, és végre halad is a cselekmény, egyébként így az utolsó rész előtt már látom, hogy ott marad abba, ahol a számomra érdekes dolgok kezdődnek. (Haha. Marad a manga..)
Azt hiszem ez az évad jobban tetszett, mint az első spoiler. Teljesen véletlenül keveredtem ebbe az animébe, de eddig nagyon tetszik.
Jó ideje látszik az is, hogy bármi is lesz a teljes sztori vége az vagy nagyot fog szólni, vagy lapos lesz. Így kíváncsian várom. Bár ezt inkább a mangából fogom megtudni. :D
Eddig a Tokyo Blade arc volt a kedvencem, volt benne minden, amit szeretek és érdekel!
Viszont a többi rész nem különösebben győzött meg és amilyen erős volt a sztori a Tokyo-ban, nagyon ellaposodott a vége…
Arányaiban nagyon nem lett eltalálva ez az évad. Az első 90%-a a részeknek arról szólt, hogy milyen nehézségekkel és traumákkal kell megküzdeniük a színészeknek/idol-oknak. Hát enyhén szólva is unalmas volt (nem beszélve arról a két teljes epizódról, ami magát a színdarabot mutatta be). A külső-belső konfliktusok nem lettek elmélyítve és kidolgozva, csak szántak rájuk egy-egy részt, és utána mentünk tovább. A szereplők, akikre ezek a részek fókuszáltak dominánsan teljesen irrelevánsak voltak, mert vélhetőleg soha többé nem is találkozunk már velük, és össze is mosódtak a bevezető fázisban, mivel kaptunk vagy négy új karaktert egyszerre. Az utolsó két-három résznél kaptam csak fel a fejem. Azok viszont újrateremtették azt az tematikát, ami miatt ezt az animét nézem. Az a baj, hogy most várni kell az új évadra.
Én nem értem miért kellett az első 10 részt átszemvedni, azok nem érdekeltek. Ok Aqua változása az ok volt meg minden, de ami érdekelt az az utolsó 3 részben volt csak. Az előző évad kb a felénél lett érdekes, itt mi történt? Sigh.