Kedvencelte 19

Várólistára tette 160


Kiemelt értékelések

Zahra 

Kellemesen csalódtam a filmben. A könyvet ugyan nem olvastam, valószínűleg ez is hozzásegített, mert ahogy olvastam alig van hasonlóság a kettő között.
A kislányt iszonyatosan bírtam, nagyszájú és vág az esze.
A film elég hollywod-i lett, kis contry köntösbe bújtatott tündérmese. Nem tudom én meg tudtam e volna bocsátani a srácnak. Amúgy meg hova tűnt a másik srác? :D Kiesett volna egy jelenet?xd

NaNa_88 

Minden erőmmel próbálom az általam már olvasott könyveket és a belőlük készült filmeket elkülöníteni. Viszont az ehhez hasonló darabok nagyon megnehezítik a dolgom. Mikor ennyire más már alapjaiban az egész.
A hét csillagot azzal sikerült nálam elérnie, hogy a zenéket imádtam benne. Nem vagyok egy nagy country rajongó, de az összes dal nagyon szép volt. Szerintem ezzel hatottak rám a végén is, amiért azt mondtam, hogy akkor legyen 7 csillag. Az elején nagyon nehezemre esett fintorgás nélkül nézni. Aztán a közepére megszoktam a végén meg sikerült még egy jót pityeregnem is. :D Van amikor tudok élvezni egy sz@r filmet is. Ez egy ilyen pillanat volt. Köszöntem! :D

Ez volt az első igazi mécsestörés részemről.
https://youtu.be/p76T_mREnzw

agi89

Nagyon rég olvastam a könyvet, nem emlékszem kb. semmire belőle. De igazából a filmnek nem sok köze volt hozzá. :D

Szóval abszolút úgy néztem, mint bármi más filmet.
És így egynek elment. Meg jókor is néztem. Pont ilyen szomorkás, romantikus, zenés akármire vágytam.
Uh és a zenék rohadt sokat dobtak rajta. Imádtam őket.
Meg Billy beszólásait. Én is ilyen 7 éves gyereket szeretnék. XD

Littlegirl 

Bár a könyvet még nem olvastam, de a film elég aranyos volt. Liam fiatal korában elkövetett egy hatalmas hibát, amiért vezekelnie kellett. Ugyanakkor Josie – akit hiába értek meg – eltitkolta Liam előtt Billyt, aki egy tündéri kislány volt. Az esze úgy vágott, mint a borotva. Előtte semmi titok nem lehetett.
A történetük inkább az elvesztés feldolgozása. Liamet nagyon kötődött az édesanyjához, akit elvesztett, amiért rossz döntést hozott. Josie hagyta, hogy Liam elhagyja és egyedül nevelte lányát, Billy-t. A kislány viszont megakarta ismerni az apukáját, és ezért adott neki egy esély.
Szerettem, hogy ez a romantikus történet nem csöpögött a nyáltól, hanem kicsit megspékelték szomorúsággal, reménytelenséggel és zenével.

U.I.: Elkezdtem magyar szinkronnal, de valami szörnyű volt…Szerintem az eredeti hanggal sokkal többet adott.

Pnikolett

Kíváncsi voltam mit hoznak ki a könyv alapján ebből a történetből. Maradjunk annyiban,hogy itt csak a sztori váza egyezett a könyvvel. Amúgy a könyv sem nyerte el maradéktalanul a tetszésem,hát ez elmondható a filmről is.
Alapból a csajszi nagyon kis butuskának tűnt benne már az elejétől. Ez a film végéig így is tűnt nekem. Sőt,hogy folytassam,szerintem a kislány értelmesebb volt,mint a szülei.:D Azt is meg kell jegyeznem hogy kétszer estem neki a filmnek,mire végig is tudtam nézni,igen egy picit untam. Ami tetszett az akármilyen cukormázas is volt,de a vége.

szymba23

Nos, hát én ebbe a filmbe nagyon csalódtam pozítiv értelemben.
Nem tetszett amikor megláttam az első előzetest, hiszen teljesen felborul a könyv történetéhez képest. Így próbáltam a könyvtől elvonatkoztatni.
Nagyon sok változás van, amibe belelehetne kötni, de ha megpróbálunk elszakadni picit a könyvtől elég szerethető filmet kapunk.

christine

Hihetetlenül idegesítő volt Liam magyar hangja, állandóan nyögdösött. Nem tudom, ha az eredetiben is így van-e, de elképesztően élvezhetetlenné vált tőle az egész film. Ettől, és persze a könyvtől függetlenül egy aranyos romantikus film volt, egyszer nézős, vasárnap délutánra tökéletes.

2 hozzászólás
MrsCumberbatch 

Édes Istenem.. Két ilyen idiótának, hogy lehet ennyire értelmes gyermeke? Nehéz téma ez, de szerintem rosszul döntött a csaj, amikor nem mondta el, hogy gyereket vár… Nem azt mondom, hogy joga lett volna tudni a pasinak, mert nyilván aki esküvő előtt lelép a fenébe, az nem érdemli meg, hogy apa legyen és tuti rossz apa lett volna… De valljuk be, a csaj csak el akarta játszani a hattyú halálát, hogy jaj szegény, egyedül kellett nevelnie a gyereket.. pff.. utálom az ilyet…

Lilla99

Az igazság az hogy olvastam egy pár évvel ezelőtt a könyvet és az értékelésem alapján tetszett is, viszont sajnos az alaptörténeten kívül sokra nem emlékszem, így lényegében olyan volt mintha teljesen ismeretlenül álltam volna neki a történetnek. Emlékeim szerint viszont az alapokat jól levette, azok megvoltak nagyjából, viszont az tény hogy a gyér emlékezetem ellenére is volt egy pár dolog ami vagy kimaradt vagy pedig átalakult. Viszont alapjában nem volt rossz a film, néha nem tartotta fel annyira a figyelmemet és kicsit untam, de ennek ellenére egynek teljesen elment. A szereplőket sikerült gyorsan megkedvelni, elég gyorsan leesett mindenkinek, hogy spoiler, olyannyira hogy még a kislány is levágta egyből. Aki egyébként egy tündér, hihetetlen személyiség, nagyon kis aranyos végig imádtam. Josie és Liam is spoiler és leszámítva azt az apróságot, hogy spoiler nem volt nagy bonyodalom a történetben. Amit jelenleg mondjuk értékeltem is. Nem volt rossz, talán emlékeim szerint a könyv valamivel jobban fentartotta az érdeklődésemet, viszont megérte megnézni képernyőn is.

UViki 

Nyálas, tipikus és nagyon klisés, de imádtam, mert vattacukor felhőbe bújtatott, ugyanakkor elgondolkodtató is egyben.


Hasonló filmek címkék alapján