Arizona államot egy sivatagbéli laboratóriumból megszökött óriásira nőtt kísérleti pók tartja rettegésben.
Óriáspók (1955) 10★
Szereplők
Várólistára tette 7
Kiemelt értékelések
Óriáspók (1955) 65%
Ha még nem mondtam volna, kedvelem az ötvenes évek szörnyfilmjeit és horrorjait, akár a RetroShock által kihangsúlyozott gyermeteg, de végtelenül kedvelhető esendőségük, akár korképként való visszatükröződésük okán is. Azt hiszem, sokat elmond egy társadalomról az általa készített filmek milyensége, és ebben a vizsgálatban a horrorok jelentősége is nagy lehet, hisz ezek sem szólnak másról, mint az embereket érdeklő, izgató, elragadó témákról.
Jelen esetben is tanulságos, kik és hogyan, mit reagálnak az óriáspók által jelentett veszélyre, illetve hogy egyáltalán milyen természetű ez a veszély – a pók, mint civilizációs okból mindig is ferde szemmel nézett entitás önmagában ekkor még kevés, nem komolyan vehető, de ha akkora, mint egy emeletes ház…
A film egyébként nem üt el kortársaitól, minden ízében egy ligában van Roger Corman olcsó tucatmozijaival. A mából visszanézve legérdekesebb részlete egy Clint Eastwood nagyon-mellékszerep, aminek a film egésze szempontjából szinte semmi jelentősége sincs.
Korrekt induló a korszakból. Ma a legtöbben kétségkívül érdekességként nézik, de el tudom képzelni, hogy bizonyos helyzetben és életkorban még mindig képes lekötni a nézőket.
Óriáspók (1955) 65%
Nagyon szeretem ezeket az 50-es/60-as évekbeli szörnyfilmeket, ami az atomkor veszélyeire reflektálnak. Nem állítom, hogy „CGI”-nál nem lógott ki néha a lóláb és a pók nem a semminek támaszkodott, de azt vesszük, hogy 1955-ről beszélünk, akkor hibátlan a megvalósítás. Nagyban ugyanazokkal az elemekkel dolgozik, mint akkoriban a többi hasonló témájú film (mindig van egy csinos női karakter, aki legtöbbször orvos/tudós vagy annak készül), de ha helyén kezeljük, akkor egy szórakoztató filmet kapunk.
Óriáspók (1955) 65%
SFX és VFX terén is sokkal jobb volt, mint a fajtársai, mégha a Universal-féléket vesszük is alapul, amik rendszerint jobban néznek ki a többinél. Általában ez a legjobb dolog, amit az ehhez hasonló alkotások kapcsán fel lehet hozni, de ennek még a története is egész jó volt. Arra számítottam, hogy a póknak kb. annyi eredetsztorija lesz, hogy egyszercsak ott van, de elég sok ideig vezették fel a megjelenését. Kellemes meglepetést nyújtott még továbbá az is, hogy ugyan a film egy őrült tudósról szól, aki állatokon kísérletezik, és az aktuális szörny is egy valódi állat, spoiler mégsem öltek vagy kínoztak meg a forgatáson egyetlen hús-vér élőlényt sem, pedig majdnem harminc évvel azelőtt járunk, hogy ez bárkit is érdekelt volna.
Amúgy furcsa, hogy még nem készült erről RetroShock! rész. Ez egy klasszikus.
Erről jut eszembe a film fénypontja; amikor a végén jön Clint Eastwood, és spoiler Gyönyörű.