Ördögi különkiadás (2023) 74% 47★

Amikor egy jó kis tiramisut vársz, de helyette csak egy háztartási kekszet kapsz…
Na, ilyen volt ez a film is. A leírás alapján valami ütősebbre, érdekesebbre számítottam.

A figyelmemet fenn tudta tartani, de a hosszú felvezetés után nem kaptam semmi olyat, amiért azt mondom, megérte végigülni ezt a másfél órát.

A pödört bajszos, állandóan kételkedő hapsit bírtam, illetve David Dastmalchian is szokás szerint remek, a csillagok nekik járnak.

Őrületes hype-ot kapott ahhoz, hogy ha nem is óriásit de kis mértékben csalódjak.Kezdeném ott, hogy a trailer (engem legalábbis megvezetett).Azt hittem egy Talk-show keretein belüli démonnal megszállt kislányos beszélgetős darab lesz.Ez összvissz egy(!) jelenetnél van benne a filmben, ami nem feltétlen hiba csak másra számítottam.Maga a narrálós kezdés a különböző akkori valós események bevágásával (+ egy adag médiakritikával) sejteti, hogy nem egy papírra vetett B-s sz*rt fogok látni.Ezt az érzést tovább erősíti a Talk-Show-s koncepció a maga jellegzetességeivel (Megszólított közönségtagokkal, behívott vendégekkel, természetfelettihez való hozzáállásukkal/módszereikkel, olykor egymásnak feszülő nézeteikkel, ide-oda szúrkálgatós poénokkal). Ehhez hozzá jön még a 70-es évek megidézése, a friszkók, díszletek, képi világ, csonkolt képarány mind ezt az old-school érzést keltik.Külön tetszett még, hogy a nem élő adásban lévő beszélgetős részeknél fekete-fehérre vált a kamera.A színészi játékot, a főszereplőtől kezdve az apróbb mellékszerepekig szintén csak dicsérni tudom.Viszont magával a horror résszel már voltak gondjaim.Pl, az arányával, amit kicsit elnyom a talk-show-s jelleg.Összvissz 3 nagyobb jelenet utal a műfajra de ezek is csapongóak, egy kicsi ez, egy kicsi az, ráadásul ilyen 5 perces intervallumokba vannak besűrítve távol egymástól.CGI-ből viszonylag kevés volt de cserébe marha csúnyán nézett ki, főként a végefelé lévő jelenetnél, aminél nem is értettem hogy spoilerEz a része tetszett a legkevésbé a filmnek, nem bántam volna ha nem ilyen „már ismert klisé” irányba futtatják ki.Ezeket leszámítva elvoltam vele és horrorrajongóknak azért simán merném ajánlani mert az alapkoncepció nem egy agyonjáratott téma csak mint a műfaj egyik idei nagy eseménye, nálam kevésbé talált be.6/10

Az ördöggel kapcsolatos tematikában már nehéz újat mutatni. A Cairnes testvérek alkotása főleg az egyedien kigondolt koncepciója miatt érdekelt rohadtul, ám meglepően többrétű darab kerekedett ki belőle. A talk show-s setting-et alapjáraton piszkosul bírom, ingergazdag, figyelemfokozó hitelességforrást biztosít, ezáltal erősen found footage stílusúnak érződött a film legjava, amitől végig odatapadtam a képernyőre. Ennyiből simán beillett volna akár a V/H/S széria egyik nívósabb szkeccsébe is.
A különlegességét viszont tovább növelte a személyes dráma, a szünetekben tetten érhető ízes médiakritika, és a gyakran megmutatkozó szatirikus hangvétel bevonása, mindezeket nyakon öntve a 70-es évek hamisítatlan hangulatával. Nagyszerűen felépített történet, veszettül profin megírt cselekmény, tele érdekességgel, meghökkentő fordulatokkal, vágható feszültséggel, egyre erősödő para légkörrel, szakszerűen kivitelezve. Ehhez szervesen hozzátesznek a színészek, különösen David Dastmalchian, aki eddig csak emlékezetes mellékszerepben tűnt fel, most azonban főszereplőként szó szerint viszi a show-t a végtelenül parádés, hiteles játékával. Kiemelném még Ian Bliss roppant figyelmet igénylő figuráját és alakítását, illetve a Lilly-t megformáló Ingrid Torelli rémisztő tekintete egy életre beleégett a fejembe.
Kiemelkedő, speciális, sokrétű horror élmény, amiből sokkal több kéne a zsánernek, és hatalmas nagy kár, hogy nem került nagyvásznonra, pedig ott lett volna a legméltóbb helye.

Formailag az utobbi idok tucat horror-dompingjebol nagyon kitunik es frissito volt, de egyebkent pedig nem erintett meg es meg sem rezzentem egyszer sem. Marpedig en valamelyiket a ketto kozul elvarnam.
De megnezni mindenkepp erdemes, mar csak unikalis kivitelezese miatt is.
Remelem a rendezonek maradt fantaziaja tobb filmre is, mindenkepp vevo lennek ra.

A Late Night with the Devil egy szórakoztató, szaftos horror-vígjáték, ami finoman társadalomkritikus, de – ahogy fő formátuma is tette – célja a szórakoztatás. Abban pedig kiváló, köszönhetően a remek atmoszférának, Dastmalchian és a többiek kiváló alakításának, a szuper rendezésnek és annak az odaadásnak, amit a műfaj és a stílus iránt éreznek az alkotók. Rövid játékideje pedig ideálissá teszi, ha eltöltenénk egy röpke másfél órát késő este az ördöggel.

Bővebben: https://www.roboraptor.hu/2024/05/04/late-night-with-th…

A Late Night With The Devil testesíti meg mindazt,ami a mai horrorfilmekből hiányzik.Nem csupán az alapötlet friss és üde,de mindezt olyan köntösben kapjuk meg,amire én egyáltalán nem számítottam.
Adva van egy népszerű late night talk show és ez a környezet adja a film frissességét.Én legalábbis még nem találkoztam olyan horrorral,amit ilyen köntösbe bújtatnak.Persze,vannak vendégek is a fő műsorszám előtt,de a film gerince maga a természetfeletti.
A forgatókönyv szépen visszaadja egy talk show hangulatát,de a színfalak mögé is benézünk,foglalkozunk kicsit a karakterekkel,amelyek közül a David Dastmalchian által játszott Jack Delroy és az Ingrid Torelli által játszott Lilly emelkedik ki.
Dastmalchian végre főszerepet kapott és tisztesen helyt is állt,egész végig úgy éreztem magam,mintha csak egy talk-showt néznék.Fürdött a szerepben és meg is érdemelte,hogy a fókusz rajta legyen.Ingrid Torelli is szépen adja a cuki lányt,akiből persze kibújik valami,hogy a végén totálisan elszabaduljon a Pokol.
A Late Night With The Devil tehát egy olyan vérfrissítés,amire az utóbbi időben nagy szüksége volt a horror műfajának.Nem az ijeszgetésen,inkább a sokkon van a hangsúly.Fokozatosan építi a feszültséget,míg kitör.A remek rendezésnek hála pedig tényleg úgy érzi magát az ember,mintha csak este leülne műsort nézni. (Aztán ki tudja,hogy Jimmy Kimmel mikor húz elő egy megszállt kislányt.)

Azt aláírom, hogy a film meglehetősen egyedi felvételmódban készült, tehát egy-két jelenetet leszámítva tényleg úgy, mintha egy késő esti showműsort néznél a hetvenes évekből, de az a helyzet, hogy abszolút nem rántott be. Meglehetősen unalmas volt, teljesen feszültségmentes, meglepően sokat használták a CGI-t (nem is értem mi szükség volt rá) és hát…szerintem meglehetősen igénytelen volt.
A színészek játékával nem volt gond, bár igazából csak a főszereplő az, aki szóra érdemes. A többiek se rosszak, de semmi kiemelkedő.
Aki esetleg szereti a hetvenes évek hangulatát és az akkori talkshowkat, azoknak végülis tudom ajánlani, de akit nem izgat a retro hangulat és csak a horrorra lenne kiváncsi az szerintem nem feltétlenül lesz megelégedve az eredménnyel, ugyanis alig történik bármi, ami köthető lenne hozzá. Tovább megyek, ennek a filmnek tényleg a hetvenes években lenne a helye, akkor kellett volna elkészíteni vagy esetleg a nyolcvanas években, tuti befosott volna a közönség a mozikban, most viszont 2024-ben én őszintén kétlem, hogy bárkinek is megugraná az ingerküszöbét. Max a nagyon horrorszüzek vérnyomását tudná ez a film megemelni, gyakorlottabb nézőknek ez már meg se kell, hogy kottyanjon.
Amiben erős az tényleg a retro-nosztalgia hangulat, amiben gyenge az viszont a horror. Az über gagyi CGI nélkül lehet kicsit feljebb pontoznám, de sajna nem tudom elfelejteni néhány effekt milyen bénácskán nézett ki.