Kedvencelte 1
Várólistára tette 7
Kiemelt értékelések
Ez a bizonyos híres-hírhedt Riefenstahl-látomás az olimpiáról teljes joggal emelkedett felül a viták kereszttüzén, és került be minden visszás aspektusa ellenére a filmkultúra valaha volt legfontosabb alkotásai közé. A mozi megítélésével kapcsolatban mai szemmel már belátásra kell törekednünk: propagandisztikus élei és megkérdőjelezhető, avagy egyenesen fasiszta esztétikája ellenére a film új korszakát hozta el úgy a sport, mint a mozgóképalkotás világának. Hogy ezt a fejlődést egy utólag abszolút nemtelennek bizonyult politikai erő, egy nemzet tömeghisztériája hívta életre, rendkívül sajnálatos történelmi tény…
Olyan sokat a forradalmi aspektusokról nem szükséges talán beszélni, hisz minden témába vágó írás ezekkel foglalkozik elsősorban. Riefenstahl heroikus, gyönyörűséges és dicsőséges tablót faragott a sportolók vetélkedését megörökítő szalagokból. Célja az ókori görög szépség és egészség idea, továbbá a fasiszta államvezetés által megkövetelt faji felsőbbrendűség kifejezése, az ókori olimpiától a modern játékokig meghúzott vektorral, ami egyúttal az ókori nagy nemzetektől is mutat a Harmadik Birodalom irányába. A cél nemtelen, de a beleölt energia, kidolgozott új látásmód azóta is meghatározó alapja minden modern sportközvetítésnek, sőt, egyáltalán a sportról sugallt ideálképnek – Riefenstahl látásmódját nemcsak a sporteseményeket közvetítő tévések, hanem a reklámszakemberek is átvették, az összes ma körülrajongott focista, vízilabdázó, teniszező és autóversenyző toposz-szerű karaktere Riefenstahl itteni víziójában gyökerezik. Értsük tehát a forradalmiság mögött a sportoló ember felmagasztalását, magasabbrendűségét, illetve az ennek bemutatásáért meghozott megannyi technikai újítást. A kameraszögeket, az események dinamikáját, nyers szépségét célszerűen és sokszor kissé valószerűtlenül hangsúlyozó technikai megoldásokat – látszik ám néhány helyen, hogy egy-egy snitt megszületéséhez aligha lehetett elengedő a sportolók spontán tevékenységének dokumentarista filmezése.
A konkrét filmélmény egyébként váratlanul kevésbé megrendítő, mint várná az ember: látjuk a Führert és látjuk a karlendítő sportolókat, de a dokumentarista él kellőképpen távol tart minket az általuk kiváltott negatív érzelmektől. Inkább zavarba ejtők a mindkét epizód elején látható stilizált, megkomponált képsorok a fiatal, erős, lendületes, meztelenül sportoló fehér fiatalemberekkel – ez bizony már a nácizmus jól ismert propagandája, annak minden színfalak mögötti dehumanizációjával, embertelenségével.
Megjegyezném egyébként, hogy bár a műsoridő nagyrésze önmagáért beszélő úgymond-sportközvetítés jellegű tartalom (nem sokban különbözik a negyvenes-ötvenes évek elég jól ismert, filmhíradószerű bejátszásainak modorától), nekem valamiért a második rész sokkal jobban tetszett, pedig egyáltalán nem tartom valószínűnek, hogy a két filmet ne egyszerre, egy füst alatt, egyazon vezérelvek mentén vágták és rendezték volna.
Nehéz, illetve nem tudom, lehet-e pontozni ezeket a darabokat. Illetve hogy ez a pontozás vajon minek is szól majd… Természetesen nem annak, amit ez a két sportdokumentum ki akart fejezni a korabeli Németországról.
A filmtörténeti jelentőség és érdekesség miatt azonban természetesen mindenki nyugodtan nézze egyszer meg!
