Az akarat diadala (1934) 77% 19★

A film nem áll másból, mint bevonulás, felvonulás és beszédek sora, egy esemény tipikusan „ásítozós” részei ezek. Nem egyszerű filmen izgalmasan bemutatni, nem is nagyon sikerült. De a látványra nem panaszkodom, az események monumentalitása nagyon átélhetőre sikerült.

Láttam már korábban is Hitlert korabeli felvételeken beszélni egy-egy mondat erejéig, de ilyen hosszan most először, ezért ért némi meglepetés. Arra számítottam, hogy olyan stílusban ad elő, mint egy politikus. De a karizmája, lendülete és gesztuskészlete sokkal inkább emlékeztettek a mai motivációs előadókra. A beszédei lelkesítőnek és motiválónak tűntek, de valódi tartalom nélkül. Képes volt azt a benyomást kelteni, hogy tudja a megoldást, de valójában semmi konkrétat nem állított. A hallgatósága minden bizonnyal azt érezte, hogy kapott tőle valamit, de ez csupán illúzió. Pontosan úgy, ahogy ma is zajlanak az egofényező előadások.
Lényegében korunk führerei a (wannabe) brájentréjszik.

Jó régen láttam ezt először, még ilyen 15 éves wannabe második világháború-rajongó koromban, annyira emlékeztem, hogy sok katona van benne, meg Hitler beszél. Ezek még mindig ott vannak, de kellemes meglepetést okozott és tarkította a képet egy nürnbergi macska feltűnése, ő egy csillaggal dobja az összképet. Kettőt is kapott volna, ha Riefenstahl nem egy horogkeresztes zászló mellett veszi fel. De hát ez a film végig ilyen, kevés benne a spontaneitás, főleg politikusbeszédeket hallgatunk, meg zárt sorokban menetelő embereket látunk. Egyszer fordul elő benne játékosság, amikor a Hitlerjugendesek gyülekezőhelyén van egy kis felszabadultnak látszó ökörködés, fürdés, főzés, ilyesmik – jellemzően ez is egy katonai táboron belül van rögzítve.

A rendezőnő utólag, a háború után úgy védekezett, hogy ez egy ártatlan film, a békéről szól, az a legfőbb üzenete. Az igaz, hogy a béke jelszava már akkor is nagyot ment, de engem meglepett, mennyire jól tanulmányozható maga az ideológia csupán ezekből a propagandabeszédekből is, hiszen szinte minden itt van. Hitler sokat beszél arról, hogy egy egységes, engedelmes nép a cél, csak semmi osztályszemlélet, ami a harmóniát esetleg megtörné. Nincsenek részek, egész van. A terv egy minden különbséget felszámoló, etnikai alapú visszhangkamra létrehozása. Van egy különösen cinikus rész a végén, amikor megköszöni az ellenségnek azt, hogy a gyengébb náci párttagokat az addigi harcok során lemorzsolták, hiszen így csak az erősek maradtak meg köztük. Kíváncsi voltam, feszengett-e valaki a beszéd hallgatása közben, arra gondolva, nem-e ő lesz esetleg a következő gyenge, akinek le kell morzsolódnia.

Látjuk aztán, hogy a klasszikus fasizmus férfiwirtschaft volt, nők vagy a tömegbe beolvadó, passzív rajongók, vagy népviseletbe öltözött eszményképek, ám nem aktív szereplők (legalábbis a propaganda és az eszmények szintjén, valamint a náci elvárások szerint, illetve a vezetői rétegük alapján – a mindennapokban viszont a nők is ott lesznek majd a bűnelkövetők között, ahogy azt Wendy Lower vagy Pető Andrea történészi munkáiban olvashatjuk). Az biztos, hogy a posztfasizmus mai jelensége, hogy nők is vezethetik a pártot, a klasszikusoktól abszolút idegen lett volna.

Hogy lehet értékelni egy visszás propagandafilmet, minek pontozni egyáltalán? Azt vettem figyelembe, hogy a korban biztos nagyszerűnek számító technikai megoldások, a monumentalitásra törekvő formák inkább elidegenítő, embertelen üzenetet eredményeznek, sőt néhol egyenesen unalmassá tették a filmet. Ha összehasonlítjuk olyan korabeli filmekkel (amelyekben valami propaganda szintén volt), mint mondjuk Dziga Vertov remekműve, akkor azért látható, hogy lehetett ezt a műfajt másképp is, sokkal emberibben és izgalmasabb művészeti megoldásokkal csinálni.

Bár távol áll tőlem minden önkényuralmi rendszer és propaganda, ez a film egy rendkívül jó alkotás a maga kategóriájában (ha létezik egyáltalán propagandafilm műfaj), sőt, még azon túl is, függetlenül attól, mi is volt a célja.

A tipikusnak mondható momentumok természetesen a film szerves részei, mint a felvonulások, az órási tömegek, a mindig lelkes arcú emberek (függetlenül attól, hogy egy katonáról vagy járókelőről van szó), a monumentális zene és természetesen a Führer. Hitler egyébként tényleg kiváló szónok volt, akinek temperamentuma, hangereje és szavai könnyen közönségre találhattak egy olyan korban, ahol az átlagember részére rendkívül korlátozottak voltak az információszerzési lehetőségek. Értett hozzá, hogyan kell felbuzdítani a népet.

A technikai részt nézve az operatőri munka elsőosztályú, gyönyörű légi felvételeket és közeli képeket kapunk a történelmi Nürnberg épületeiről, utcáiról, lakóiról. A tömegjelenetek során jelenlévő embermennyiség is jól „átjön” és az arcokról készült felvételek is tetszettek.

témától függetlenül, Riefenstahl tudott alkotni, és láttatni. nagyon szép képi világgal dolgozik, és nem kell szó neki ahhoz, hogy elmondjon egy történetet. az már más kérdés, hogy minek kellett benne lennie, és hogy milyen hosszú a felvonulás, amit Adi un a leginkább…