Nehéz istennek lenni (2013) 75% 6★

Aleksey German három órás tárlatvezetést tart a földi pokolban. Egy idegen bolygó sötét középkorában járunk, ahol üldözik és irtják az értelmiségieket. Minden csupa sár, mocsok, ázott csizmák nehéz léptei cuppognak, koppannak, mindent mos az eső, mindenhol kaotikus zűrzavarban emberek és állatok, némelyik él, némelyik holtan fekszik, prüszkölés, takony, ürülék, húgy, ütlegek ki tudja kitől és kinek, ki tudja miért. Mi teszi ezt a helyet valóban szörnyűvé? Nos, talán az, hogy mindent meg lehet szokni. A filmben nincsenek elhullott gyerekekért, testvérekért, asszonyokért hullajtott könnyek, a fizikai fájdalom könnyei is csak úgy törnek elő, mint a nevetés itt-ott: az őrület nyomán. A szereplők közül egyedül a főhős tűnik józannak, ám józansága fájdalmat és elvágyódást hoz neki, egyébként vele sem könnyű azonosulni, annyira beleolvad a környezetbe időnként. Nem fogom megnézni szerintem újra, nem is kifejezetten szerethető film, de nagyon erős darab, mint más filmek is, amik érzéketlen közöny mellett mutatnak be embertelen szenvedéseket, például a Saul fia, vagy a Jöjj és lásd.

Monumentális mű, ami mögött rengeteg – több, mint egy évtized – munka áll és ez látszik is rajta. Viszont nem könnyű befogadni, szélsőségesen naturalista, folyamatosan ömlenek a különböző váladékok mindenféle testnyílásból, nagyon erősen 18+. Ha színes lett volna, szerintem el is hányom magam, de a fekete-fehér kép elviselhetőbbé, távolibbá tette a valóságostól. Az undor kiváltásában tehát profi, emellett borzasztóan kaotikus is, a statiszták folyamatosan ki-be mászkálnak a képből, a fő dialógust mindig valamilyen emberi és állati háttérzaj keretezi.
A hosszát nem érzem indokoltnak, már csak azért sem, mert rengeteg az ismétlés a dialógusokban, a kulcs kérdés is többször elhangzik, a gyomorforgató részek is beállnak egy állandó szintre. Ha rövidebbre vágják, kapna még csillagot.