Natascha Kampusch – 3096 Tage Gefangenschaft (2010) 7

Natascha: The Girl in the Cellar
45' · német · életrajzi, dokumentumfilm

Várólistára tette 21


Kiemelt értékelések

Blissenobiarella 

Natascha Kampusch egy egészen egyedülálló jelenség, és egyetlen kifejezés jut róla eszembe: csodálatra méltó.
A történetét most nem részletezném – nagy vonalakban azt hiszem, mindenki hallott már róla –, egyébként pedig nézzétek meg ezt az interjút vele.
Természetesen az emberek várták, hogy kiálljon a nyilvánosság elé, és az, hogy megtette csak még inkább azt bizonyítja, mennyire erős személyiséggel állunk szemben. Máshogyan ezt nem is lehetett volna túlélni, azt hiszem. Tette ezt a kiállást méghozzá nagy tudatossággal. Ebben bizonyára segítségére is voltak, de nem véletlen, hogy sosem beszélt rabságának szexuális vonatkozásairól – a legelején megmondta, hogy erről sosem fog beszélni, és ehhez tartja magát ebben az interjúban is.
Úgyhogy aki a bulváros részletekre kíváncsi, nem fogja megkapni. Natascha elmondta nekünk a történetét könyvében, és ebben az interjúban, de úgy és annyit, amennyit ő akart. Még ez is több, mint amit bármely hasonló esetről hallhattunk valaha is.
Mi mást kívánhatnék, és talán neki sem volt más célja ezzel, mint hogy tanuljunk tőle. Elképesztő erő és intelligencia szorult ebbe a kicsi lányba, és felnőtt nőként sincs ez másként. Egy kicsi pluszként engem azért is érint meg nagyon a története, mert egyidősek vagyunk, így még könnyebb azonosulnom vele.
Minden jót kívánok neki innen messziről is.

Rebane 

Ez volt az első dokufilmem Kampusról, habár a sztorit ismertem, de nem ilyen mélyen. Minden elismerésem neki, ahogy utólag is kezeli ezt a helyzetet.
Megmondom őszintén, az anyja viszont nagyon ellenszenves… Nincs jogom bírálni, ki, hogy dolgozza fel, ha eltűnik a gyereke, de nekem ez a „tortát sütöttem neki évekkel az eltűnése után is” duma kamu. Szerintem ilyen nincs, ellenben belátom, hogy ez milyen jól veszi ki magát egy interjúban. Lehet, hogy tényleg így volt, de engem ez nagyon irritált.

Negative_Singularity

Elképzelni sem tudom, mit élhetett át szerencsétlen lány, éppen ezért nem értem azokat, akik bírálják őt, mondván: miért nem futott el, mikor lehetősége volt rá. Mert volt neki, több is, illetve lehetett volna, de nem csak a testét zárták be, hanem a lelkét is bilincsre verték.
Lehet mondani, hogy hű, de szentimentális gondolat, de ez az igazság; a pszichológiai terror, az a láthatatlan fonál, amivel magához láncolja az elrabló/kínzó az elraboltat/megkínzottat, főleg ilyen fiatalon, mikor szó szerint hozzánőhet a függéstől, na, ez az, ami minden börtönnél veszélyesebb.
Sajnáltam, hogy csak 45 perces volt, megrázó volt hallgatni ezt a lányt, aki valami hihetetlenül intelligensen látta az egész helyzetet, szinte tökéletes pszichológiai profilt adott önmagáról, aki sosem volt áldozat, mert, ha így lett volna, szabad sem lehetne most, hogy a férfi már halott…

5 hozzászólás

Ha tetszett a film, nézd meg ezeket is


Hasonló filmek címkék alapján