Várólistára tette 11


Kiemelt értékelések

Shad 

Noh nézzük, aki ugyanazt várja , mint az első évad csalódni fog. Annyi tartja össze a két évadot, hogy egy világban játszódik és a fiatal ügyész srác ismerte Mad Dog-t és ennyi. Ez a sorozat fele annyira brutális, mint az előző volt. Félre értés ne essék itt is törnek csontok tömkelegével, folyik a vér, a másik sorozattal ellentétben az emberek is hullanak, mint a legyek:( Ez a sorozat inkább a korrupcióról/politikáról és a mocskos következményekről szól. Az elején a csapatot sem lehet csapatnak nevezni, csak a sorozat második felére kezdenek el csapatként gondolkozni. Mindegyik megy a saját feje után , az ember nem is tudja egyáltalán kedvelje-e őket vagy nem… mindegyik erősen szürke faktoros karakter. Jó oldalon vannak, de korán sem finomkodnak:D Ebből adódóan a két csipet csapatot sem lehet összehasonlítani. Itt mindenkit más hajt, és bár mindegyiknek sötét múltja van egyik sem börtönből lett kihozva. Sztorira nem mondom, hogy kiszámítható, de sok ponton azért ki lehetett következtetni mi is fog történni. Ettől függetlenül végig fenntartotta az érdeklődésemet. A 14. rész végén tényleg nem értettem minek még a két hátra lévő rész, de aztán megértettem. Egy Bad Guys sorozatnak nem lehet olyan habos-babos happy endje:) Valaminek még kellett történnie, hogy szinte alig érezzük a győzelem ízét. BTW aki nézi, az utolsó részt nézze a legvégéig! Remélem egy harmadik évad előszelét láttam:D
Ahh és az OST-t imádtam! a bunyók alatt igazi pörgős zenék/Rap-k mentek, nagyon jól alátámasztotta a sztorit:)
Kinek? vér folyik, emberek halnak, csontok törnek, de annyira nincsenek brutális esetek, mint az első évadban voltak. Jó tanács, aki elkezdi ezt egyszerűen kezelje egy teljesen különálló thriller sorozatnak. Semmiképp ne próbálja összehasonlítani az első évaddal.
Btw Ji Soo és Joo Jin Mo igazi verőlegények:D azok a harcok, amiket levágtak… én pl totál ledöbbentem, mikor rájöttem, hogy Joo Jin Mo játszotta a Frozen Flowerben a kirányt:O ha egymás mellé raknám a két férfit, az életben nem mondanám meg, hogy ugyanaz a színész…


Folytatása

Összehasonlítás

Bad Guys


Hasonló filmek címkék alapján