Musical Hakuouki – Haku-myu Live (Hakuouki Musical 3,5.) (2014) 100% 2★

Ez most nagyon jól esett. :D Nem csalódtam, és a végére már az arcom is begörcsölt, mert szinte végig vigyorogtam az egészet. :)
Egy-egy jelenetet egyébként már láttam belőle youtubon, de eddig még nem vettem rá magam, hogy egyben is megnézzem. Nem azért, mert tartottam tőle, hogy jó lesz, hanem mert lassan elfogy a Hakuouki Musical. :( Persze újra tudom nézni bármikor, de na. :D
Érdekes megvalósítás volt ez a darab, hiszen három Chizuru is volt, szóval igazából nem is tudtam pontosan mire számítsak. Azt hittem, hogy tele lesz vicces jelenetekkel, és koncertszerűen fogják előadni a dalokat is, de nem így volt, hanem kiemeltek 1-1 jelenetet az előző (a Saito, a Hijikata és a Souji) előadásokból, és még így is egy szép, érthető kerek történetet adtak elő. Itt is Hijikatáé lett a főszerep, de Saito és Souji routejába is betekintést ad. A legszebb, legdrámaibb jeleneteket vették át spoiler, na meg a legviccesebbeket spoiler.
Jó volt újra látni és hallani a „régi” csapatot, a három Chizurut is egy színpadon, mégis külön-külön. Próbáltam összehasonlítani őket, melyikük a legjobb, de nem ment, mind a három lány nagyon szépen énekel.
Egy dolog zavart spoiler és egy dolgot hiányoltam spoiler, de igazából egyik sem volt annyira zavaró, hogy rontson az élményen.
A dalok – a régiek és az újak is- nagyon tetszettek. Legjobban most is Suzuki Shougo vagyis Kazama varázsolt el, de Sanan-san szólójánál is kirázott a hideg, olyan jól énekelt Mikata Ryosuke.
Ahogy írtam az elején ez sem okozott csalódást, és biztos vagyok abban is, hogy újra fogom még nézni, ahogy majd a többi Hakumyu-t is.

Gyakorlatilag ez inkább koncert, mint színdarab – bár játszanak benne, de azért történetnek túlzás lenne nevezni – én viszont nagyon szeretem. Humoros, laza, aranyos, látszik rajta, hogy a színészek is nagyon élvezik, mernek mémet csinálni nem csak a saját darabjaik komikusabb részleteiből, de kikacsintgatnak a játékra és az animesorozatra is (személyes kedvenceim Yamazaki kommentjei, hogy „meg akarja találni a saját színét” mert mindenkinek van rendes színkódja, csak neki nem jutott, meg Saito drámázása, hogy most már tényleg össze kéne szednie magát arra a szerelmi vallomásra – ez utóbbi elég egyértelműen a Sekkarokus történetére játszott rá).
Van azért egy kis keret, konkrétan az, hogy a Shinsengumi épp az újévet ünnepli, még a teljes káosz előtt, de ahhoz is csak nagyon lazán tartják magukat, egy-két jelenet alapját szolgáltatja (például az újévi fogadalmak részét), egyébként simán elmennek a musicalek fináléinak felidézéséig. Különösen örültem, hogy az első három darabot szépen összemosta az egész, mert gyönyörű lehetőséget adott rá, hogy a színészek megmutassák a fejlődésüket. Matsuda Ryo hangját és stílusát már az első darabban is szerettem, de azért még érezni lehetett, hogy ha jól tudom, konkrétan még tanuló volt akkor, mert szinteket lépett a Hijikata-henre. Jó volt újra hallani a romantikus duettjeit úgy, hogy már sokkal erősebben és sokkal bátrabban énekli őket. Hirose Daisuke mindig félelmetes volt, de azért neki is fejlődött a hangja… Yazaki Hiroshira ezt mondjuk nem mondom, de ő még mindig az egyik csúcsa ennek a castnak éneklésileg (csak Suzuki Shogo ér a nyomába), szóval nem meglepő, hogy ő nem tudott rátenni egy lapáttal a Hijikata-henre.
Egyben a három Chizuru együttes jelenléte megmutatta azt is, hogy pontosan mennyire ügyeltek az összhangzatra: tökéletesen hallatszik, hogy Yoshida Hitomi nagyon magas, de nagyon tiszta hangja mennyivel jobban passzol Matsuda Ryo mélytenorjához, hogy Yamamoto Sayaka hangjának harmonikussága mennyire szépen ellensúlyozza Hirose Daisuke kicsit affektálós, nagyon jellegzetes éneklését Okitaként, vagy, hogy Kikuchi Mika hangereje, picit mélyebb hangszíne mennyire jól működik Yazaki Hiroshi mellett. Tényleg figyeltek rá, hogy a párosoknál a két hang szépen szóljon együtt, és ezt nagyon becsülöm (erre egyébként később Tomita Maho is jó példa volt a Kazama-henben, aki messze a legmélyebb hangú Chizuru volt).
Természetesen azért voltak csoportjelenetek is, kórusszámok, megjelennek a mellékszereplők is (Suzuki Hiroki például megint előadja fantasztikus énekét Chizuru családjának bonyolult viszonyairól, és már megint egy olyan réteget ad Kaoru jelleméhez, amiért továbbra is elmondhatom, ezt a figurát kizárólag a musicalekben kedvelem, de ott nagyon), dinamikusak a koreográfiák, szóval tényleg, hiába nincs igazi történet, ha valaki szereti a Hakuoukit, és a belőle készült musicaleket, akkor rendkívül kellemes másfél-két órában lesz része. Mindenképp érdemes adni neki egy esélyt.