Mononoke – A film: Fantom az esőben (2024) 80% 5★

Igazából hét csillagnál kevésbé tetszett, de túlságosan tisztában vagyok azzal, hogy a film nem rosszabb ennél. Ha egy független animefilmként nézzük, érdekes történet, különleges animáció, pár klassz harcjelenet, és szerethető karakterek jellemzik – csak az a baj, hogy ennek a Mononokéhez és az Ayakashihoz kellett felnőnie, és azoktól elképesztően messze van minőségben.
Az alap szerkezete ugyanaz, mint a fő sorozat történeteinek. Van egy helyszín (jelen esetben a sógun háreme az Ooku) ahol furcsa dolgok történnek, és valószínű, hogy egy szellem keze van a dologban. A helyszínen rövidesen feltűnik a főhős, a Vajákos, aki megpróbálja kideríteni, mit követtek el a lakók, ami feldühített egy lelket, és ezáltal megkapni a lehetőséget, hogy elűzze a szellemet. A különbség a megvalósítás volt.
Egyrészt a történet nagyon könnyed és mellőzi azt a sötétséget és morális szürkeséget, ami a sorozatban volt. A Mononoke mindegyik története szívszorító, de azért mégiscsak hátborzongató emberi gonoszságról, teljes identitásvesztésről, pusztító félelmekről, ambiciókról, manipulációkról szóltak. Nehéz volt megállapítani, ki a jó és ki a rossz, kevés volt az ártatlan, és a néző is sokszor elgondolkodott a szellemek eredetén és motivációin. Csodálatos élénk színek ide vagy oda, horror volt a javából. Ennek a szellemnek a motivációja, és az egész helyzet megoldása szájbarágósan egyszerű, és szinte már bájos. spoiler
A látványvilág továbbra is furcsa, szép, nem annyira különleges, mint az eredetiben (kicsit túl élénkek a színek, túl dinamikus az animáció, ami sokat elvesz a hátborzongató hangulatból), de még így is kiváló. A zene jó lenne, de a zenei rendező megint nagy mértékben hibás abban, hogy elszállt a horror hangulat. Az eredeti Mononokében egy okos trükk volt, hogy sok hangnak meg volt az univerzumon belüli forrása, a karakterek maguk is hallották a nyikorgást, csepegést, csörgést, koppanásokat – relatíve kevés volt a tényleges zene, és az is inkább a végső harcok alatt csendült fel, ahogy a főszereplő tényleg előhívta a szellem oldalát. Éppen ezért, ha felhangzott egy újabb hang, az feszültséget keltett, a néző a karakterekkel együtt kereste a forrást. Itt ez a trükk nincs meg – sokszor van zene, a csengések néha egyszerűen egy ötletet jelentenek, nem tud úgy bevonni a hangulat. Messze nincs eléggé kihasználva a háttér szimbolikája sem.
Végül, de nem utolsósorban a főszereplő. Kamiya Hiroshit nagyon sajnálom, mert egyébként próbálkozott, de az alakítása messze elmarad Sakurai Takahiro mögött, nem tud ugyanolyan ikonikus Vajákossá válni. Az új színpaletta sem nyűgözött le – izgalmas, látványos, de elveszi azt a kettősséget, ami az eredeti szériában volt. A Vajákos alapvető alakja színes volt, és persze, voltak rókás jellemzői, de azért többé-kevésbé emberi megjelenést kapott – ezzel szemben a szellem formája a fehér hajjal, vörös szemekkel, arany testfestéssel és kimonóval tényleg teljesen szellem lett. Itt az alapvető színskála annyira abszurd a hófehér bőrrel, sárga szemekkel és lilás-vörös hajjal, hogy gyakorlatilag a másik formája majdnem realistábbnak tűnik. Ráadásul hiányzik az a fajta konzisztencia a karakteréből, ami a sorozatban volt – ott azért volt egy furcsa, kifacsart moralitása, és egy fokozatosan elvesztett hite az emberiségben, ami lehetővé tette, hogy megszeressük, mint karaktert. Itt agresszívebb, dramatikusabb, aktívabb, sokkal kevésbé gondolkodó és komplex személyiség, amitől teljesen elhalványul.
Később utánaolvastam, és elméletileg ez a Vajákos egy másik karakter, és folytatásokban számíthatunk komplexebb háttérre, ami megmagyarázza, milyen kapcsolatban áll a sorozat főhősével – de személy szerint jobban örültem volna, ha a régi karaktert kapjuk vissza, mert ezt nagyon nehéz lesz úgy kimagyarázni, hogy összeálljon.
Összességében, ha az ember egyáltalán nem ismeri a Mononokét, akkor kezdésnek nem rossz. Érdekes, szórakoztató, kellemes folkfantasy, néhány sötétebb elemmel. De ha már ismeri a sorozatot, és nem tud elvonatkoztatni a mércétől, amit jelent, azt sajnos a Fantom az esőben nem ugorja meg.