Mint egy pillangó (2021–2021) 98% 35★

Két csodálatos lélek, akik megmentik egymást és megmutatták sosem késő megvalósítani az álmaid. Soha ne add fel, még ha mindenki bolondnak is tart ♥ Az biztos megdöntöttem a „legtöbbször könnybe lábadt szemmel sorozatnézés” rekordját…

Engem érzelmileg totál taccsra vágott ez a sorozat. Szobatársaim csak néztek, hogy miért zokogok perceken keresztül. Gyönyörű, megható, keserédes sorozat. Nem tudok róla többet írni, csak annyit, hogy mindenkinek meg kéne néznie szerintem.

Csodálatos volt! <3

No ezt a drámát sem úsztam meg könnymentesen, de minden könnycseppet megért, hiszen gyönyörű volt! Nagyon szépen felépített történet, ami véletlenül sem ment át csöpögősbe. Igazából jegyzeteltem magamnak azt, hogy mi mindent lehet tanulni ebből a 12 résznyi csodából, többek között azt, hogy sosem késő elkezdeni csinálni valamit, amit mindig is akartunk, még akkor se, ha nincs nagy eredménye annak, amit véghez akarunk vinni. A lényeg a cselekedet és az akarat. Sose várjunk azzal amit szeretünk csak azért, mert félünk mások véleményétől. Szeressük magunkat annyira, hogy megpróbáljuk megvalósítani az álmainkat még akkor is, ha 70 évesen tesszük ezt meg. Ne halasszunk, töltsünk minél több időt azokkal, akit szeretünk, akár a szüleinkkel, akár a gyerekeinkkel, s csináljuk minél több ideig azt, amit szeretünk, mert az élet rövid. Tényleg rövid.
A tanulságok mellett muszáj kiemelni a két főszereplőnket is. Deok Chul egy tünemény, egyszerűen hihetetlen, hogy ilyen emberkék is léteznek, mint ő. Nagyon, nagyon inspiráló a karaktere, megkezdve attól, hogy mennyit dolgozott élete során egészen addig, hogy hogyan kűzd a gyerekkori álmai megvalósításáért. Chae Rok pedig nagyon szép karakterfejlődésen ment keresztül. Eleinte egy „kis” morcos fiatal férfi volt, aki szemmel láthatóan a vállain cipelte az élet nehézségeit, mégis kilépett a komfortzónájából azzal, hogy Deok Chult tanította balettozni. Ez utóbbin volt a nagyobb hangsúly a sorozat alatt, mégsem húnyhatunk szemet Chae Rok önzetlensége felett sem. Mind a ketten inspiráló karakterek, ki ki a maga módján.
Nem kérdés, ez nálam 10 csillag. Szerintem ez az a kdrama, amit mindenkinek látnia kell legalább egyszer akár azért, hogy egy jót sírjon, mert én mindig annak a szószólója voltam, hogy egy jó adag bőgés jót tesz a léleknek, akár azért, hogy elgondolkozzon az életen, az életén.

Mikor megtudtam hogy miről szól megijedtem egy pillanatra hogy ebből paródiát csinálnak de szerencsére nagyon nem sőt inkább megható volt .
Fantasztikus volt látni hogy egy öreg úr és egy fiatal fiú mekkora gyógyszer tud lenni egymás lelkének és az álmok kiteljesedésének . Örültem annak is hogy sokszor vissza mentünk a múltba így lett teljes a tartama a sorozatnak .
Minden szereplőt nagyon szeretem még a szőke fiúnak is drukkoltam .
Egy csoda és gyógyír ez a sorozat .Szinte végig sírtam a részeket és tusáztam magam érzéseivel de mégis nagyon örülök hogy végig tudtam nézni ezt a sorozatot .
Lett egy újabb kedvencem csak ajánlani tudom aki teheti nézze meg .

Megfogadtam, hogy nem nézek többet olyan k-drámát, amiben Song Kang játszik, mert mindig szétbőgöm a fejem. Mivel azonban már csak ez az egy volt a netflixen amit nem láttam tőle, mondom egye fene, mi baj lehet? Hiszen nincs bene romantikus szál, meg amúgy is a balettról szól, ami nekem annyira nem fekszik. Erre itt bőgök még mindíg, pedig már több mint fél órája vége. Egyszerűen nem tudok kijönni a hatása alól. Közben is sírtam már részek közben, de ez az utolsó, ez nagyon taccsra tett.
Imádtam ezt a lassan kibontakozó szeretetet, azt a borzasztóan ijesztő féltést, azt, ahogy az elutasító arroganciából valami olyan egymást padlóról összekaparó, támogató szeretet lett, amit ritkán látni. A tanár-diák kapcsolatból egy unoka-nagyapa kötelék született, és közben tudtukon kívül a környezetükre is olyan módon hatottak, hogy mindenki jobbá, boldogabbá vált.
Nem akarok spoilerezni ezert nem írok többet, hátha vannak még páran akik felülnélek erre a 12 részes érzelmi hullámvasútra, és szeretnének , hol az örömtől, hol a bánattól sírni. Én most mindkettőtől egyszerre sírok. Az örömtől, hogy láthattam ezt a csodát, és hogy nem leszek megint minden este egy roncs, miután megnéztem a magamnak engedélyezett 2 rész, és a bánattól, hogy nem nézhetem tovább.