Egy gyászoló sátánista házaspár elrabol egy terhes nőt, hogy fordított ördögűzéssel halott unokájuk szellemét a születendő gyermekbe helyezzék.
Várólistára tette 14
Kiemelt értékelések
Hát nem tudom mi akart ez lenni, de nem igazán fogott meg.
Kicsit sem volt para, untam néhány helyen. Viszont az idős hölgy nagyszerű választás volt, esküszöm imádtam, pedig egy kis görény volt.
Voltak jó pillanatai, de engem ez most nem tudott lenyűgözni.
A különböző démonok látványa miatt 3 csillagot hajlandó vagyok adni (a fogselymező…jézusereje XD), a történet amúgy béna és unalmas, idegesítő a sok sikongatás meg jajgatás (szenvedjenek már csendesen!) és hát a vége is milyen már…
Oké. Most meglepődtem. Nem nagy durranás a film, de egyértelműen jobb, mint amire számítottam. Néha tényleg ijesztő, és van benne jópár hidegrázós és kreatív megoldás. Kissé hirtelen ér véget, de személy szerint nem szoktam utálni az ilyesmit.
Sokkal jobbra számítottam, főleg a témája miatt. Az eleje még egész érdekes volt, de aztán fokozatosan egyre inkább kliséssé vált.
A fejre húzott zacskós ürge pedig minden megjelenésekor idegesített. Valaki tényleg azt gondolja, hogy ez félelmetes?!
4 csillagot adtam, de csak mert az alapsztori jó és mert az eleje még tetszett.
Csak a feléig jutottam, mert melóhelyen éjjel kezdődött a pihenőidő, azt meg nem áldozom be egy filmért sem, de eddig wow! Nagyon tetszik, baromi szótakoztató számomra. Ma éjjel folytatom a nézést, aztán normálisan értékelek. Ha lesz kedvem.