Method (2017) 83% 30★

Ez volt az egyik legzseniálisabb színészi játék, amit valaha is láttam. Fantasztikus volt, lenyűgöző. Egyedül ilyen szuperlatívuszokban tudok beszélni erről a műről. Gyönyörűen felépített történet, a feszültség csak gyűlt és gyűlt, majd a végén felrobbant és űrt hagyott maga után. Úristen, imádtam! Most elmegyek és csendben emésztgetem…

Másodszorra is hatalmas élmény volt.
Csak az elejét szerettem volna újranézni, de itt ragadtam. Azonnal beszippantott.
Elő kell vennem Oh Seung Hoon filmjeit, ha azokban is csak feleennyire játszik jól…
Park Sung Woong-ra ugyanez érvényes. Ah zseniális…

Hát ez egy nagyon érdekes élmény volt…nem nagyon tudom jobban megfogalmazni. Az ember az utolsó pillanatig nem tudja eldönteni szerep vagy valóság. Végig kapunk apró részleteket a műből bizonyos próbák alatt, de csak a végén látjuk az egészet egyben. Kicsit művészfilm feelingje van, az ember tudja jó vége nem-igen lehet egy ilyen sztorinak. Kérdés a tanítvány felülmúlta a mesterét? vagy egyszerűen a mester bukott bele saját technikájába? vagy mindketten el is buktak és egyben zseniálisan is felépítették a karakterüket a módszernek hála? Egyáltalán létezik a módszer? Nehéz eldönteni. Amit azért leszögeznék, hogy mondjuk olyan ne kezdjen bele, aki irtózik két férfi csókjától, mert az tuti, hogy itt igaz nem sok csók van, de van amelyik „fülledtebb”, mint a legtöbb „hetero” filmben>< Le a kalappal a színészek előtt:)
Nem volt ez rossz:) El tudom képzelni, hogy léteznek ilyen típusú színészek is. Nehéz eldönteni valóság volt vagy tényleg „csak” egy szerep:) Mindenki döntse el maga:)
PS: amúgy 9 csillagot adnék rá, de muszáj azon a 80%-n turbózni egy kicsit, így csak megadom a 10st:P

Ez tipikusan az a zseniális film, ami egyből beszippant és nem enged, de közben a feszültséget csak egyre gyűjti és gyűjti a végére.
A színészek eszméletlenek, főleg a végén, hát basszus én is ott ültem volna az egyik széken legszívesebben. (meg őszintén el is játszanám x))
Általában az a bajom a filmekkel, hogy nincs elég idő, hogy egy pár közötti vonzalom kialakuljon, de valószínűleg baromi sokat dolgozhattak rajta, mert már a felolvasásoktól kezdve dobálóztak itt-ott a szikrák közöttük (ami azért valljuk be nem semmi hiszen nemcsak hogy férfiak, de 18 év a korkülönbség) És ez után jön az, hogy mi a színészet és mi a valóság? Mondjuk őszintén a csekély színészi tapasztalatommal azt mondom, hogy simán el lehet különíteni a kettőt. És ezt most főként az ilyen intim testközeli jelenetekre értem. Szóval az érzelmeidet nem tudod becsapni egy módszerrel. De a módszer az ösztönt… ;)
A módszer egyben tökéletesítette a színészt és egyben totális bukásra ítélte az embert.
Ezt én még látni fogom!

Ajánlani viszont nem ajánlom, mert van egyfajta művészfilm hangulata (hál'istennek pont kellő mennyiségben), ami lehet nem mindenkinek jön be, vagy talán depresszívnek gondolja.
Jajj és a soundtrack ❤ https://www.youtube.com/watch…

Amikor a Sztanyilavszkij-módszer „mesterét” (ugye ez kvázi a method acting?) a kis kezdő leiskolázza.
Zseniális volt. Nem tudtam eldönteni és még most sem tudom, hogy Yeong-woo ennyire beleélte magát a szerepbe, vagy a végtelenségig idomított, már kiskamasz korában egy adott szerepbe kényszerített idolként eltöltött évek okozta nyomás miatt nem tudta kezelni ezt a legkevésbé sem tipikusan idoloknak való darabot. spoiler
Bár azért elég kommersz részlegben nyitott és végén a színdarab vitte el a művészfilmek irányába. Az egyensúly mégis kellemes volt. Ráadásul a soundtrack isteni! (Szerencsére fent van a spotify-on, de meg kell tudnom, hogy ki volt a felelős ezért a zenéért.)
Nagyjából a felénél mondtam, hogy ezt biztosan nem rendezte férfi, mert egyszerűen ez női gondosságot és figyelmet sugároz. És tényleg.

A párommal néztük a filmet, és a végén annyit tudtunk mondani hogy ez meg mi a fene volt. De komolyan, mi volt ez? Sokszor csak pislogtam, hogy most mi ki merre hogyan.
Maradjunk abban, hogy ez túl művészfilm volt nekünk :D

IMÁDTAM! Nem egy átlagos LMBT az már biztos. Nagyon tetszett, ahogy lassan felépült a két szereplő kapcsolata (kissé háttérbe szorítva a harmadik felet) és a végén, ahogy hirtelen spoiler Összekeveredik a színpadi darab és a valóság, összezavarva magukat a szereplőket is.

(…)
A színház szintén egy remekül eltalált szimbólum arra, hogy bemutassa azt a hazugságokból, tettetésből emelt útvesztőt, amiben rendkívül nehéz megtalálni az egyetlen helyes utat, az őszinteséget és az elfogadást. Ezt az útvesztőt jobb szó híján életnek nevezzük, még akkor is, ha pont e miatt a labirintus miatt tűnnek el az értékek az életből. Jae Ha és Yeong Woo kapcsolata őszinte érzelmeken alapszik, de ahhoz, hogy ne omoljon össze mindkettejük karrierje, hogy ne legyenek megvetés tárgyai, hogy egyszerűen ne rohanjanak fejjel a labirintus falaiba, kénytelenek az útvesztő szabályait játszani, és követni a kijelölt utat. Ám a szabályok mindig felülírhatók, és Yeong Woo ezt nagyon jól tudja, ahogy azt is, hogy a szövegkönyv sem szentírás. Önmagunk megtalálása talán a legnehezebb kihívás, amivel életünk során szembe kell néznünk. Egy dolgot azonban hajlamosak vagyunk elfelejteni – nem csak mi, a világ is formálható.

Összegezve: Zseniális szerelmi történet, zseniális thriller, zseniális társadalomkritika lenyűgöző precizitással és mélységgel megvalósítva, még a legapróbb jeleneteknél is nyilvánvaló, hogy ebbe a filmbe rengeteg energiát és tehetséget fektettek. Kiszámíthatatlan és lélegzetelállító történet megannyi időtálló üzenettel mind a szerelem, mind a generációk közti viszonyok, mind a társadalmunk és a fejlődés elképesztő tempójának témájában. A világban számtalan Yeong Woo bujkál, akiknek túl gyorsan kell felnőniük, de akik az életkoruk miatt mégsem kapnak tiszteletet vagy tisztességes esélyeket. Rengetegen szenvednek a titkolózástól, az erőlködéstől, hogy elfedjék a diszkriminatív világ elől a valódi énjük egy-egy esszenciális darabját. Nap mint nap megannyi érzés, gondolat és elv sérül meg a semmibevevésük vagy tolerálatlanságuk által, váratlan folyamatok lavináját indítva meg. Akármi is történik a világban, az életünk nem biztos. Elindulhatunk A-ból és visszaérkezhetünk az A-ba, de az a kanyar, amit útközben B felé tettünk, sosem válik jelentéktelenné, sőt. Talán az jelent majd mindent.
Teljes értékelés ITT: https://konyvmolyok-gyulekezo.blogspot.com/2019/08/meth…