Mélytengeri pokol (2016) 78% 282★

Olaj- és gázmérnök-feleségként kötelezõ darab, csoda, hogy eddig nem tolt le miatta a férjem :D

Régóta szemeztem vele, kár hogy csak most néztem meg.
Nagyon szeretem az igaz történet alapján készült filmeket és mivel Dylan is benne volt, így egy kötelező film. :D

Jó katasztrófafilm volt, de nekem valami mégis hiányzott belőle. A szereplők és a zene is tökéletesek voltak, az érzelmek kimutatása is gyönyörű volt, a befejezés meg fantasztikus. Mégis, azt kell mondanom, hogy valami hiányzik belőle, csak sajnos én sem tudom, mi az.

Ezt a filmet már nagyon vártam, hogy láthassam. Nagyon jók voltak a színészek és a történet is nagyon jól sikerült. Megható volt a vége és ez a legjobb katasztrófafilm, amit tökéletesen megvalósítottak. Elgondolkodtató, látványos és van mondanivalója is. Nem mindig szoktam sírni, de ezt most nagyon megkönnyeztem. Nagyon szeretem az igaz történeteket, mert annyira szívet szorongató és élethű, drámai filmek. A zene is nagyon jó lett hozzá. Mark Wahlberg és Dylan O' Brien egyszerűen fantasztikus volt imádtam őket. Remélem lesz még sok ilyen jó film.

Rég sirtam moziban, de ezt muszáj volt megkönnyezni. Nagyon megérintett a befejezés spoiler Ez egy szörnyű kataszrófa volt, ami nem is ért véget a torony evakuálása után.
A megvalósítás nagyon színvonalasra sikerült, a színészek nagyon jók voltak és a szinkron is egész jó lett, csak Dylan hangja volt blahh.
Ez nagyon izgalmas, látványos és megható film lett, ajánlom mindenkinek, megéri.

Megmondom őszintén, a végére már enyhén kikészültem. Egyrészt attól, ahogy ábrázolták, abszolút jól sikerült, izgalmas volt, érdekes, és látványos. Másrészt attól, hogy tudtam, hogy valós eseményeket mutat be. Örülök, hogy megcsinálták filmen, mert nagyon sok mindenre rávilágít, amin amúgy nem biztos, hogy elgondolkodik az ember. A színészi játék fantasztikus volt, mindenki egytől-egyig kitett magáért. Mint már írtam, a látvány szuper, és még inkább odaszögezi a nézőt a képernyő elé. És azt is bevallom, hogy a zokogás kerülgetett a végén, mikor megkezdték a névsorolvasást, majd utána a legvégén is. De biztosan nem utoljára láttam. Csak Gina és Dylan szinkronhangja zavart, de azok nagyon.

Nekem nagyon-nagyon tetszett, ha lehet ilyet mondani egy katasztrófafilmre. Biztosan újra fogom még nézni. Látványos volt, érdekes és izgalmas.
Szeretem az igaz történeteken alapuló filmeket. A végén lévő információk a valóságról különösen tetszett.

Nem volt rossz. Nem igazán bírom a katasztrófa filmeket, nem tudom mér, de én mindig unatkozom rajtuk. Elég reálisra sikerült, tényleg a kis ember szívja meg, mert mindig csak a profit számít, aztán ha beüt a baj, a fejesek mennek először.
A látvány rendben van, ahogy a színészek is, a hangkeverés csodálatos, mintha te magad is ott lettél volna. Feszes tempót diktált a történet szinte végig, talán azért nem hagyott unatkozni.
Egynek mindenképp elmegy.

Azt hiszem a 20. perctől elfelejtettem pislogni…
Peter Berggel furcsa a viszonyom, mert színészként rühellem, de rendezőként leborulok előtte. Úgy tud zászlólobogtatós filmet csinálni, hogy nem megy át nyálba. Ódzkodtam Marky Marktól Mark Whalbergtől is, de végre kinőtte a kockahas fétisét és elkezdett a színészkedésre koncentrálni. Kifejezetten jót tett neki. Persze a film végénél jön a feketeleves spoiler
Szívesen megnéznék egy olyan filmet is, ami a következményekről szól. Egye fene, maradhat a stáb is.

Nagyon amerikai film! Ráadásul szereti ezt a néző orra alá dörgölni, amikor csak lehetséges. Ennek köszönhető kétarcúsága: egyrészt funkcionálni akar látványfilmként, mozis szenzációként, akció- és thriller-szerű elemekkel dúsított katasztrófamoziként, másrészt kritikus, vádló, gondolatokat közlő és valódi emberi tragédiákat feldolgozó monumentumként. Hogy melyik és mennyire sikerül neki jobban, az tulajdonképpen a nézőre van bízva…

De ez a kétarcúság egy milliárddolláros üzletet bonyolító művészeti- és szórakoztatóipari szegmensben azért igencsak furcsán hat, pedig megszokhattuk volna már a derék és nagy amerikaiakról készült derék és nagy amerikai filmeket. Engem mindenesetre még manapság is meg tud lepni az efféle alkotások mögöttes álszentsége, jelen esetben pedig a sugalmazások összetétele. A Deepwater Horizon katasztrófája kapcsán finoman szólva is sokféle kérdést feszegethetett volna egy filmes projekt, különösen akkor, ha nem az események ihletésében, hanem vállaltan dokumentarista kivitelezésben viszi vászonra a történteket. Az alkotók döntése ezúttal az egyszerű munkások, szakemberek, illetve a pénzügyi részleg kapzsi felsővezetőinek szembeállítása – ez gyakorlatilag a film egyetlen, ám meghatározó, meglehetősen hatásvadász konfliktusa. John Malkovich ennek szolgálatába állítva játssza el karrierje talán egyik legnagyobb seggfej karakterét, Russell egy tökéletes apa típusú szakit és vezetőt, Wahlberg meg gyakorlatilag saját magát, vagy azt a karaktert, amivel a nagyközönség ma már általánosan azonosítja. Ebből a szempontból tehát nincs sok látnivaló a színen, a szereplők között feszülő ellentétek, motivációk, viselkedésmodellek közismertek, sablonosak, mondhatni, olcsók.
Marad a látványos katasztrófafilmes vonulat, ami kétségkívül ügyesen kerül felvezetésre, sikeresen apellál a néző veszélyérzetére, még valamennyire az események szakmai vetületébe is be tud minket vonni. Még sincs szép íve a film cselekményének. Robogunk a finoman megsejtetett katasztrófa felé, majd beleragadunk abba a katasztrófába. Végtelenül fárasztó például az az egysíkúság, amivel két főszereplő egy autó megbütykölésével kábítja egymást végig a cselekmény során – hogy aztán valamiféle sorsfordító, drámai csúcspont részévé váljon a téma. Egészében véve a mozi első fele sokkal érdekesebb, mint a második, amiről egyébként azt írták, nem CGI-szerű, pedig… dehogynem az!

Alacsonynak tűnhet a pontszám, de minden jósága ellenére ez a film azért küzd önnön együgyűségével, illetve az ennél többre érdemes színészek képességeit sem használja igazán ki. A hetesek ennél szerintem jóval szerethetőbbek, ezért a hat pont.