Máris hiányzol (2015) 83% 100★

Before I die I want to… find my purpose and become a better person.
Igazságtalan. Fáj. El sem tudom képzelni, milyen lehet Jess helyében lenni. Vajon értem is megtennék? Vajon én hogy bírnám? El tudnám-e fogadni? Fáj a mellkasom.

Ez egy nagyon jó film…
A rák sosem egyszerű, és nagyon nem mindegy, hogy ki és hogyan áll melletted…
Konkrétan felváltva nevettem és bőgtem… igen, én, a nem sírós.
Az mekkora, mikor egy PR-os prezentációt készít a saját betegségéről otthonra, tele humorral és vicces képpel, csak hogy elmagyarázza gyerkőceinek, hogy mi fog vele történni… és nekem ez tetszett a filmben végig… hogy a legnagyobb kétségbeesés közepette is megtalálták mindig azt a kis pici dolgot, amin tudtak nevetni… együtt. Az pedig külön zseniális, hogy az Üvöltő szelek yorkshire-i lápját belecsempészték…
A két nő humora zseniális, a párbeszédeik pedig nagyon élvezetesek.

Nem csillagozom mert a felénél kikapcsoltam, nem bírtam nézni. Valahogy bántóan drámai és nehéz volt. Nem úgy hogy megérint és előveszem a zsepit, hanem számomra bántóan, ki kellett kapcsolnom. Azt hiszem nem jókor vettem elő.

Végül mégis végig néztem, nem változott a véleményem. Nyilván egy ilyen témánál „illene” a százas zsepi meg elérzékenyülni csontig, nálam ez teljesen kimaradt. Inkább végig zavaró és túúúúúúúúúúl sok volt.

Nagyon tetszett. Megsíratott.

Na jó, én ezt végigbőgtem. Voltak benne nagyon vicces részek is, de általában azon is bőgtem. Csak akkor nevetve. Sírtam a meghatottságtól, a szomorúságtól az átérzett düh miatt… vagy nagyon olyan pillanatomban néztem meg, vagy ennyire szentimentális vagyok.

Felemelő, szívszorító, könnyes-bájos-mosolyos, remek!
Szerintem Toni Colette legjobb filmje!

Hűdenem. Pedig én aztán elmondhatom magamról, hogy a brit filmeknek már csak a hangulata is képes megfogni, még ha olyan nagyon nem is szólnak semmiről, de ez egyszerűen csak irritált. Azt hittem, sírni fogok, de egy könnycseppet nem tudott kicsalni belőlem, mert a karakterek végtelenül idegesítőek voltak, főleg a rákos nő. Egyszerűen egy önző hisztérika volt, nem olyasvalaki, aki felébreszti az ember együttérzését, az enyémet legalábbis nagyon nem. A nagy barátság pedig, amiről szólnia kellett volna az egésznek, megint nem jött át, de cserébe legalább hallgathattunk ízléstelen poénokat. Ezekkel nem közelebb hozták a karaktereket, hanem még távolabb lökték őket. Aki a rákról akar filmet nézni, ezt egész nyugodtan hagyja ki, mert a téma abszolút nincs komolyan véve, helyette viszont nézhetjük két felnőtt infantilis drámázását.

Újabb film, amit végigsírtam. Nem találom a szavakat. Csodálatos film volt.

Azt hittem nem vagyok túl érzelgős ember… tehát…vagy nagyon rossz pillanatomban láttam a filmet, vagy nem tudom mi történt, de konkrétan egy 100-as papírzsepit elfogyasztottam alatta, popcorn helyett….

Megnézésre csak is akkor, ha fel vagy készülve a tartalomra, mert sok zsepire lesz szükség.
Nagyon szomorú, nagyon megható, nagyon elgondolkodtató, és néha vicces történet arról, hogyan birkózik meg egy családanya a rákkal, mennyire érzi magát nőnek, kik állnak mellette, és főleg mennyire támogatják őt, hogy átvészelje az egészet, miközben a hozzátartozóknak is van mit feldolgozni. Egy igazi szívszorító film.