A 15 éves Uno Saki egy középiskolás lány és nagy reményeket tápláló, ám nem túl népszerű idol, aki szerelmes a legjobb barátja, Mikage Sakuyo bátyjába. Mikor Mohirot elrabolják a démonok, Saki, édesanyja nyomdokaiba lépve, a szeretett férfi megmentésének érdekében szerződést köt, aminek a… [tovább]
Mahou Shoujo Ore (2018–2018) 7★
24' · japán · akció, animációs, dráma, vígjáték, fantasy, sorozat, anime 12
1 évad · 12 rész
Szereposztás
Kedvencelte 1
Várólistára tette 8
Kiemelt értékelések
Ez az anime nagyon kész, agysejt gyilkos. Az alapötlet jó, a karakterek jók, sokat nevettem, legalábbis az első két részen biztos. Utána kezd kicsit laposodni, sőt annyira, hogy van olyan rész, ami egyáltalán nem volt vicces, sőt már-már szenvdtem, hogy legyen már végre vége. Egy két jelenet, illetve egy rész erejéig még visszatér az első részek színvonala, de a végére mintha kifogytak volna az ötletből. A befejezés sem olyan volt, mint amire számítottam. Igazából nem tudom mire számítottam, de nem erre az biztos. Még akkor sem, hogy nem most látom először ezt az animét. A zenéje viszont tetszik. Na, nem akkor, amikor a két csitri kornyikál egyes részekben, hanem az openingje meg az endingje. Szép a kivitelezés is, csak egyszerűen tényleg, mintha kifogytak volna az ötletből, de az is lehet, hogy kiégett az agyuk a készítőknek az első két részt követően, amit mondjuk nem csodálok. Két tündibündi kislány átváltozik két macsóvá, ami alapból poén, de azok a szerkók még rá is dobnak egy lapáttal. A fejekről, amit vágnak meg ne is beszéljünk. Ja meg a cuki macsó macikról sem. XD Szóval a lehetőség meg van benne, csak nem sikerült kihozni belőle azt, amit az ember elvárt volna egy ilyen paródiától. Rossznak sem mondanám, mert ha az lenne nem néztem volna meg újra bár ez az újranézés lehet a mazochista hajlamomnak is köszönhető xD
Az alapötlet egyszerűen zseniális, elvégre tényleg teljesen logikus, hogy ilyen testtel sokkal hatékonyabban tudnak harcolni a szörnyek ellen, mint törékeny kislányként. Az első sacc 5 résznél többször is elnevettem magam, de aztán valahogyan ellaposodott a sztori. A végére aztán újra visszatért egy kicsi az elejének a hangulatából. A végén tévő csavar is tetszett, így a néhány unalmasabb epizódtól eltekintve kellemes kikapcsolódás volt, valamint Saki és Sakuya „mahou shoujo” alakja nagyon dögös volt. Az ending pedig gyönyörű, bár teljesen elüt az anime alaphangulatától.
Amennyire jól indult, annyira elvesztette lendületét a harmadik rész után. Cselekménye sem volt, szinte csak jelenetek egymás után. Nekem nagyon nem tetszik ez a mahou shounen vonal, maradok a mahou shoujonál, ami klasszisokkal élvezhetőbb számomra. A Kore wa zombie-ban még elment, mert ott a poénok is jobban ütöttek, de itt egy idő után már inkább kínos volt az egész, mint vicces.
Ha arányaiban annyi csillagot adnék rá a tízből, amennyi rész tetszett, akkor nem kapna többet háromnál, de azért a pontozás – legalábbis nálam – nem így működik. A remek kezdés után (első két rész) következett egy erőteljes visszaesés, és a harmadik rész után azt mondtam magamban, hogy én ezt itt fejeztem be… de aztán valahogy úgy voltam vele, hogy hátha ez csak egy kis botlás, és lesz ez még jobb is, ha az első kettő jó volt – ugye a remény hal meg utoljára. Hát nem nagyon lett jobb. Volt még egy rész, a szaunás, ami körülbelül hozta az elvártakat, de a többiben csak fel-felvillanások voltak, és a vicces helyett inkább a kínos felé billent a mérleg nyelve. Oké, az elején még azon is röhög az ember, hogy „hogy néznek ki ezek az izmos pasik női ruhában”, de amikor egy egész részen keresztül ez a legviccesebb momentum, az paródia esetén nem túl szerencsés. És ez az idol-dolog sem jött be. Az egyik pluszpont Kokoro-chan, őt végig nagyon bírtam, már csak a hangját is, a másik meg az, hogy azért nem volt ez annyira rossz, csak az első két rész nagyon magasra tette a lécet, és az alapján többet vártam. Nem lesz a kedvencem, és nem valószínű, hogy valaha is meg fogom még egyszer nézni, de egynek elment, bár annak kivételesen örülök, hogy csak tizenkét rész. XD