Maci Laci és barátai egy varázslatos utazáson vesznek részt a valaha volt legnagyobb teherszállító repülőgép, a Galiba fedélzetén. Útjuk során értesülnek róla, hogy egy csapat állatot tartanak fogságban valahol, így hát elindulnak hogy megmentsék őket. A nyomukban jár azonban a gonosz Rém Báró… [tovább]
Kedvencelte 1
Várólistára tette 12
Kiemelt értékelések
Életem egyik kedvenc rajzfilmje!
Gyerekként rengetegszer néztem meg VHS-en. A poén az, hogy a kazetta az uncsimé volt, amit rendszeresen kölcsönkértem. Gimi környékén egy időre elfeledkeztem róla. Majd eszembe jutott, kölcsön is akartam kérni, de uncsim közölte, hogy valakinek kölcsön adta, aki valakinek szintén kölcsön adta, és azóta sincs meg. Ez kb több, mint 7 éve van így! Gondolom mondanom sem kell, hogy iszonyatosan „rosszul éreztem magam” (nem akarok káromkodni). Évekkel később neten megtaláltam, és örültem, mint majom a farkának! A nosztalgia egyből elöntött, és vigyorogtam ezerrel. De, és ez nem minden alkotásnál van így, a nosztalgián túl ma is az egyik legjobnak tartom! Annak ellenére, hogy a szori nem egy nagy was ist das, teljesen oké. De, miközben ezt elkezdtem írni, eszembe jutott, hogy most komolyan egy Hanna-Barbara produkciós filmet, konkrétan Maci Laciékat kívánom véleményezni?! Minek? A karakterek ugyanazok, mint régen, a történet dettó, a zene is, a látvány is. És mégis, miért mondom azt, hogy számomra az egyik legjobb? Hát, mert olyan egy hangulata van, hogy az nem igaz! Egyszerűen elvarázsol az egész! Vannak persze olyan Maci Laci rejzfilmek, melyek inkább csak közepesnek nevezhetőek, de ez nem a tipikus kategória. Van benne egy olyan plusz, ami felejthetetlenné teszi. Most jelenleg nem tudom megmondani, hogy mi, de tényleg így van, és tényleg nem a nosztalgia beszél belőlem. Talán a kaland-hangulat, a Galiba repülőgép és az a kis mágikusság az, ami miatt több ez, mint a többi Maci Laci alkotás.
Aki szereti a Hanna-Barbara, a Maci Laci, vagy a repülős rajzfilmeket, az nyugodtan nézze meg, nem fog csalódni! Legfeljebb csak pozitívan.