Baek Ho Rang a legnépszerűbb lány a középiskolában. Mindenki a barátja akar lenni, és a fiúk mindegyike arról álmodik, hogy elnyerje a szívét. Bár híresen zárkózott, a közösségi médiában is sztár – úgy tűnik, hogy az egész iskola követi minden posztját. Ám amikor egy titokzatos személy… [tovább]
Kedvencelte 1
Várólistára tette 24
Kiemelt értékelések
Sajnos most ezt én fogom egy kicsit lepontozni.
Szerintem kicsit túl sokat vártam ettől a soritól, pedig azt sem tudtam minek állok neki.
Valami kis könnyedre vágytam, de itt voltam olllyan ideges néha… :’D
Kicsit talán már ki is nőttem ebből a műfajból. Na nem mintha nem kellene az iskolai zaklatást komolyan venni! Iszonyat nagy gond ez manapság, mégis valahogy nem tudott megfogni annyira. Egyszerűen nem értettem meg Ho Rang döntését a vége felé. spoiler A főgonosz csaj is borzasztóan irritált, alig vártam, hogy túl legyünk a drámán végre.
Egyébként vannak benne szuper pillanatok is, a karaktereket szerettem, főleg a barátokat. A színészi játék is okés, kivéve a főszereplő lányt. Fú engem ez a sok bamba tekintet egyszerűen nem nyűgözött le. :’) Illetve túl sok agyon komponált és lassított jelenet volt benne, egyszerűen elvette a természetességet. Állandóan az orrom alá dörgölték, hogy ez egy film, megcsinált jelenetekkel.
Amúgy a sztori egyáltalán nem rossz, Baek Ho Rang is erős jellem. Annak ellenére is, ami történt vele, sokszor helyre tudta tenni a pletykásokat. Viszont a diákok “napraforgó” viselkedése nagyon megülte a gyomrom, reménykedem azért, hogy a valóságban ennél jobb emberek vannak.
A sorozat első fele kifejezetten tetszett, a vége is okés, teljesen jó a mondanivaló, mindenképpen lehet adni neki egy esélyt. Lehet, hogy egyszerűen nem jókor tálat meg.