Kedvencelte 1

Várólistára tette 7


Kiemelt értékelések

Édua_Vörös

2. évad: A grafika, az animáció szokatlan a korábbi sorozathoz képest, ami -valljuk be- várható volt. Elvégre 30 év telt el a kettő között. Szerencsére a történetben nem telik el olyan sok idő, mindössze néhány hónap, s hőseink kalandjai szinte ott folytatódnak, ahol az első sorozat véget ért. Az első két rész leginkább azzal telt, hogy az animációt lestem… nem a legszebb, de nem is rossz (az Archernél semmiképp sem rosszabb). Na, essünk túl a technikai újdonságon, lássuk a történetet. Tehát rögtön belecsapunk a levesbe egy mentőakcióval, majd kis felvezetés-emlékeztetős jelenetek (mi is volt korábban?), valamint egy új kaland felvezetése után hőseink máris indulnak Kínába- ahol feltételezhetően újabb aranyvárost fognak találni.
A karakterek szépen követik az első sorozatban felvezetett vonalat (Pedro és Sancho kivételével, velük mintha hirtelen nem tudtak volna mit kezdeni a történetírók). Feltűnik két új állandó szereplő is: egy gonosz, arc néküli manus, és egy hiperaktív alkimista… (NO spoiler!)
A történet szinte egy pillanatra se ül le, pörög ezerrel, nem mondhatjuk rá igazán, hogy unatkozna a néző. A humor mérsékelt, kedves, gyerekek számára is befogadható (elvégre ők a célközönség), kb, mint egy Pixar filmnek.
3. sorozat: ha a másodikon túl vagyunk, már nem lehet leállni. A történet megy tovább, ezúttal Japánban, Indiában (szerencsére itt nem időznek sokáig hőseink), majd a hajdani Mezopotámia területén, a Közel- keleten. Előkerül egy-két régi ismerős (van, aki csak említés szinten), valamint kapunk egy igazán „tökös” női szereplőt is! Teljesen belezúgtam. :) Szerencsére Pedro személyisége is kezd kicsit körvonalazódni… Sancho meg.. .csak úgy ott van. Akár ne is lenne. :/
4. sorozat: Afrika és Európa a színtér, szimultán kutat a (két) csapat a trópusokon, valamint Franciaországban, azon belül is Chambord-ban. (Hogy hogyan, majd kiderül!) Lényeges szerepet kap Leonardo hajdani munkássága, és hőseinknek olyan segítői akadnak a küldetésük teljesítésében, mint Nostradamus, és I. Ferenc francia király. :) (1533, vagy 1534 nyarán járunk. Inkább 34.)
A vége valahogy felemás érzéseket keltett bennem. Nem mondom, spoiler, abban nem is volt hiba, csak éppen… úgy gondolom, kár volt még egy megfejtetlen rejtélyt feldobni az utolsó pillanatban.
Az egész negyedik évadra jellemző egyfajta túlfűtöttség (nem, nem az afrikai hőség miatt. :D), meg valahogy nem volt annyira összeszedett, mint a második és harmadik sorozat. Ettől függetlenül tetszett, mindhárom új sorozat megér legalább egyszeri megtekintést. (De többszöri végignézéssel, mikor a néző már nem a titkokra és a történetre koncentrál, érdekes apró adalékokra, finom részletekre, mozzanatokra figyelhet fel, szóval ajánlom, én nem untam egy pillanatig sem.)
Mindhárom új sorozat sokkal pörgősebb, mint az első volt, 26 eprizód /évad részbe rengeteg esemény belefért. A hangulata teljesen más, több a fantasztikus elem, sőt, már egyfajta „mágia” is megjelenik a harmadik évadtól (de az is inkább „tudományosan” van megmagyarázva, nem csak olyan "varázsolunk, és puff").
A készítők felvetették, hogy talán még beleférne egy ötödik sorozat is… Hát, ezzel jócskán egyetértek, még egy prequel-re is vevő lennék. :)


Ha tetszett a film, nézd meg ezeket is


Hasonló filmek címkék alapján