Daonuea a középiskolában belezúgott Khabkhluenbe, és az utolsó iskolai napján bevallotta érzéseit, amit a fiú finoman visszautasított. Most, hogy Daonuea elkezdi az egyetemet, felfedezi, hogy az egyik kollégiumi szobatársa nem más, mint Khabkhleun. Mi történik, ha te már nem szeretsz valakit, de… [tovább]
Laeo Tae Dao (Star and Sky 1.) (2022–2022) 27★
45' · thaiföldi · romantikus, sorozat
1 évad · 8 rész
Képek 7
Szereposztás
Kedvencelte 6
Várólistára tette 10
Kiemelt értékelések
Jó kis sori ez, imádtam a srácokat. Tetszik benne, ahogy részről részre kibontják az egészet, és az utolsó részben kapjuk meg a teljes képet a legelső cselekményekről. A hatodik rész környékén nekem kicsit sok volt már a vekengés, de nyolc rész az egész, szóval folytattam, és megérte megnézni. Cukik. ♥
Nagyon bírtam ezt a sorozatot, és nagyon várom a bátyus oldalági sorozatát is…
Igazából az összes szereplő nagyon szerethető volt, a haverok kellőképpen hülyék és mókamesterek, Dao überaranyos volt, a közepén lévő vekengésben meg annyira vak, hogy az már művészet, Khluen a maga introvertált módján azzal a napraforgóval a plafont verte. Tök jó lenne, ha az is kiderülne majd egyszer, hogy a haverok hogy pozicionálódnak, Maithee szívét ki hódítja meg.
Összességében nagyon aranyos volt, tényleg szívesen néztem, tetszett a zenéje, a karakterek szerethetők voltak, és tulajdonképpen igazi dráma nem is volt benne… spoiler
De azért voltak vele problémáim… tuti az én fejemben van vmi másképp kötve, mert rendszeresen olyan részeken akadtam ki, ahol láthatóan inkább arra ment ki a forgatókönyv, hogy meghatódjak…. spoiler És hát ennyi nyekengést, de komolyan….. spoiler
❤Fah. Őt nagyon megszerettem. Ilyen tesót mindenkinek! Keveset volt sajnos, igazán lehetett volna többet – bár a történet szempontjából neki ennyi volt a szerepe. spoiler
❤Gia. A másik kedvencem. Okos volt és intelligens. És türelmes – ami nagyon is elkelt Kluen mellett. Sajnos ritka, amikor egy BL-ben egy női mellékfőszereplő teljesen normálisspoiler
Phoon. Nem lehetne neki egy sorozatot leforgatni???? Persze csakis ezzel a színésszel….
Kluen. Hát jajjjj. Helyes volt, persze – de hogy valaki ennyire diszfunkcionális és szűkszavú legyen, főleg ha az érzelmekről van szó….. spoiler Viszont azt nagyon szerettem benne, hogy ezt pontosan tudta magáról, és nem is titkolta: sokszor és gyakorlatilag mindenkinek elmondta, főleg amikor helyzet volt.
Nuea. Kicsit nagyon haragszom rá, mert eléggé csak magára figyelt, a saját érzéseire, a saját fájdalmára. És nem olvasta a jeleket – és sokszor a szavakból sem értett. Viszont a kitartásán meg csak ámultam spoiler
Nem is tudom, hogy a „cukin végre egymásra találtak”, vagy az „idegörlő drámahercegnő” kategóriába soroljam. Szerencsére csak 8 rész, de ott a 5-6. rész tájékán már téptem a hajam, hogy lehet valamit ennyire túlbonyolítani. Attól függetlenül cukik voltak, de a lökött haverok jobban feldobták a hangulatot.
Nem volt rossz.
A Phoon által kikuncsorgott egy próbanap totál hülyeség volt, nem volt jó másra, csak hogy táptalaja legyen konfliktusoknak.
Ha valaki nincs párkapcsolatban, de állandóan az exével mutatkozik, miért gondolja, hogy a környezete gondolatolvasó, és tudja, hogy egyedülálló? Költői kérdés.
Ezek nélkül kb 3-4 részben le lehetett volna zongorázni ezt a történetet.
Ha valakinek beadandója van az iskolában, hogy létezik, hogy azzal nem foglalkozik, illetve hogy egy másik tanuló gond nélkül le tudja adni helyette mindig? Számomra ez volt a non plusz ultra.
Jó kis függővéggel zárul a 8.rész, még jó, hogy most már kint van a 2.évad.
Folytatása
Összehasonlítás |