Kwai Chang Caine a Shaolin szerzetes fiával, Peterrel élt egy távoli kolostorban, azonban otthonukat elpusztították, melynek következtében apa és fia hosszú évekig halottnak hitte egymást. Míg Kwai Chang bejárta a Földet, addig Peter-ből nagyvárosi rendőr lett. Mikor végre újra egyesül a család,… [tovább]
Kung fu: A legenda folytatódik (1993–1997) 18★
60' · amerikai, kanadai · akció, dráma, sorozat, krimi
4 évad · 87 rész
Képek 7
Szereposztás
Kedvencelte 4
Várólistára tette 12
Kiemelt értékelések
Az eredeti szériát és előzményfilmet ugyan nem láttam anno, de anélkül is teljesen élvezhető sorozat volt, ami minden héten a képernyő elé bilincselt. Akadt benne misztikum, akció és humor, a megfelelő arányban, így mondhatni egy igazi gyöngyszem a 90'-es évekből, bár Carradine bizarr halála után már egy alkotására sem tudok ugyanúgy nézni, mint akkoriban…
„Menj a kínai negyedbe, keresd Caine-t!” :)
Összességében tetszett a sorozat, főleg az első két évad, kicsit felidézte a gyerekkoromat, amikor délutánonként adta a tévé. Az utolsó két évad is jó volt, bár szerintem ott már voltak erős túlzások, és elég fura volt, hogy spoiler. Meg aztán, ugyan nem vagyok nagy szakértő, de sok akciójelenet inkább utcai bunyó volt, mint kung fu. Leginkább védekezésből, rúgásokból, és parasztlengőkből állt a tudományuk. :D Ugyanakkor azért örülök, hogy sikerült végignézem, és megtudtam, hogy végződik a történet.
Gyerekként imádtam nézni, minden héten a folytatásra vártam. A cselekmény általában érdekes, izgalmas volt, nem fukarkodott az akcióval sem. Megfogott a misztiukma és az apa-fia páros is.
Carradine-ra kvázi bölcs nagypapámként teintettem, legalábbis ez a kép volt bennem róla.
Aztán 2009-ben. . . hát ja.
Nagyon érdekes sorozat volt ez a ’90-es években, nagyon szerettem volna kung-fuzni, de nem engedték… Nekem itt vált mesterré és ikonná David Carradine.